Lesti Árpád interjúja

Hogyan ismerkedett meg a népzenével? Voltak ennek során meghatározó élményei?

Néhány találkozás nagyon meghatározó volt egész életemre nézve. Olyan családban nőttem fel Jászberényben, ahol a népzenének semmiféle hagyományai nem voltak, gyerekkoromban nem találkoztam vele. Aztán egyszer családunk kiment a szokásos május elsejei majálisra, ahol valamiféle furcsa zenét hallottam, s mintha mágnes vonzott volna oda. Nem tudtam mi az, amit látok, hallok, utólag kiderült a Jászsági Népi Együttes első fellépésén voltunk. Szinte villámcsapásként ért az az érzés, ami eluralkodott rajtam. Ezt követően szeptember elején elkezdtem tanulmányaimat a Lehel Vezér Gimnáziumban, bejött későbbi első mesterem, Papp Imre a terembe és megkérdezte ki akar jelentkezni a Jászsági Népi Együttes utánpótlás csoportjába. Én azonnal jelentkeztem.
A második meghatározó élményem a Tímár Sándorral való találkozás, aki a Bartók Táncegyüttesnek volt a művészeti vezetője és felkarolt vidéki együtteseket. Fiatal legényként nagyon meghatározó volt az a közvetlenség, az az életszerűség, ahogyan a táncot, a tánc nagyvonalú törvényszerűségeit, 3-4 lépését megtanította, aztán azonnal improvizáltatott bennünket.
A harmadik meghatározó élményem az első erdélyi utam még gimnazista koromban, ahol személyesen találkozhattam, beszélgethettem az ottani falusi táncosokkal. Ez a találkozás nem is a mozdulat, hanem a lélek szempontjából ragadott magával. Ezek vezettek oda, hogy amikor Tímár Sándor újjászervezte az Magyar Állami Népi Együttest, azonnal igent mondtam hívó szavára. Hűséges típus vagyok, az első munkahelyemen dolgozok 35 éve.

Az élet egyéb területein is jellemző Önre a tudatosság? Nem szokványos, hogy egy gimnazista önként jelentkezik….

Miközben persze ösztönös is vagyok és néha az érzelmek is motiválnak, azt gondolom, hogy igen, tudatos vagyok, döntéseimet megfontolom, de akár ütközéseket is vállalok, bízva a saját magam igazában. Az élet nem minden pillanatában, de a népzene kapcsán - vélhetően ebből a villámcsapásból adódóan - egész biztos voltam abban, hogy nekem ezen az úton kell járnom, még ha pont akkor nem is tudtam, hogy mit is akarok csinálni. Nem ismertem ennek a művészetnek, kultúrának, hagyománynak a mélyebb rétegeit.

Gimnazista korában mennyire volt látható ennek a pályának az íve? Milyen jövőkép állt Ön előtt?

Voltak hivatásos népi együttesek, de amíg Tímár mester elém nem állt szerződést nem ajánlva az Állami Népi Együttesbe, addig nem akartam ezen a pályán végigfutni. Egyszerűen az adott pillanatokat akartam a lehető legmaximálisabban kihasználni. Ha nem volt próba, akkor is próbáltunk, mert azt a kiteljesedést akartuk megélni amire vágytunk, hogy minél többet tudjunk meg erről a hagyományról, minél többet átengedjünk magunkon, így minél jobbak legyünk.

Pontosan mi ez a hagyomány?

A hagyomány az identitásunk része, mint a kultúránk, történelmünk, nyelvünk. Életünk része volt sokáig, aztán az elmúlt évtizedekben szétzuhantak ezek a közösségek, de azt vallom, hogy kellenek, és vannak új közösségek – ilyen a Magyar Állami Népi Együttes is -, amelyek átveszik a hagyományok őrzésének és továbbadásának a feladatát, hogy a mai ember is részese lehessen ennek a tradíciónak.  Persze nem hordja vödörrel a vizet a kútról, nem ül szekérre, nem tesz kaszát a vállára – ezek külsőségek, felszínek. A hagyománynak sokkal mélyebb gyökerei vannak, amik emberi kapcsolatokról, tartásról vagy – ha a népdalokat tekintjük – költészetről szólnak. A néptánc vélhetően a hagyomány leképződése, ami segít ennek a kultúrának továbbadásában, mert egy hihetetlenül nagy erejű térben valósul meg, a színházban. Ez egy varázslatos, mágikus közeg, ahol olyan hatásokat lehet elérni, amivel még a néptánc és népzene iránt nem érdeklődő emberek is elérhetőek.

Az MMA által szervezett „Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018" tudja-e támogatni a hagyománynak, a népművészetnek a karakteresebb megjelenését?

Biztos vagyok benne. Egy rendkívül nagyvonalú és rendkívül korszerű kiállítás született. Nem üvegtárolókban, porlepte, százszor látott formában jött létre a kiállítás, hanem XXI. századi módon. Nemcsak a hagyományos kézműves alkotások iránt érdeklődők mennek el, hanem általában a művészet iránt érdeklődők is, és megérinti őket.

Mennyire volt egyszerű kiszakadni az említett jászberényi családi, baráti körből a Pesten való munkavállalás miatt?

Megnehezítettem az életemet, ugyanis nem költöztem el Jászberényből. Nem adtam föl a családomhoz, barátaimhoz való viszonyt, inkább vállaltam ezt a 35 éves ingázást. Idővel a szolnoki Tisza Táncegyüttes vezetője lettem, ott váltam igazán koreográfussá, ott tanultam meg milyen is együttesvezetőnek lenni, hogyan kell bánni az emberekkel. Tíz éven keresztül a Jászberény-Budapest-Szolnok háromszöget futottam be hetente 3-4-szer, éjfélre hazaérve, ahol még videókat néztem, hogy profi barátaim előtt másnap felkészülve álljak.

Mit tart pályája csúcspontjainak? Mesélne emlékezetes fellépéseiről?

A szolnoki Tisza Táncegyüttessel a „Ki Mit Tud?" győzelem elérte a szűkebb régiónkat, mindenki TV-ben láthatta saját gyermekét, ismerősét. A Magyar Állami Népi Együttesben elsőként a „Régen volt, soká lesz" darabban szerepelhettem rendező-koreográfusként 1995-ben. Szintén meghatározó 2000-ben a Naplegenda színpadra állítása, mivel az a zenei világ, az a koreográfiai hozzáállás, amit bemutattam, akkor még újdonság volt Magyarországon. A színpadi néptáncművészetben is előfordul, hogy bizonyos mozdulatok, témák kanonizáltak, s ha valaki egészen mást csinál, az szokatlan. Egy szűkebb, akár szakmai közeg számára ez meglepő volt, de a sokkal szélesebb közönség értette.
A hagyomány nem egy szent tehén, nem a legutolsó rögzített film és zenei anyag. Nem. A hagyomány egy pillanatot rögzít, amely mindig is változó, mindig is a változataiban élt. Kétszer egyformán nem énekelt, nem táncolt egy ember sem, ahogy az érzelmei kívánták, módosított picit. A Naplegenda óta ezt teszem: kutatom a hagyomány mélyebb értelmeit, hogyan tud újabb és újabb formában a nézők elé kerülni. Így további büszkeségeim: a Hajnali Hold, a Megidézett Kárpátalja, a Szarvasének vagy a Tánckánon. Miközben nem tudok "tizennyolc gyerekes apaként" - ennyi előadásom készült csak az Államiban - különbséget tenni melyiket szeretem is jobban. Mindezek bemutatását, "születését" pályám csúcsaiként éltem meg.

Rendszeresen zsűrizik. Milyen érzés úgy véleményezni, hogy pontosan tudja, mennyire meghatározó ez egy fiatal számára?

Néha nem könnyű úgy megfogalmazni a valóságot, hogy ne legyen bántó. Úgy gondolom, meg tudom találni azt a középutat, amikor a leghatározottabb kritika is szeretettel van becsomagolva, hogy emberségében még véletlenül se legyen bántó. Ez fontos, hiszen ők a jövő, a felnövő generáció, akiket segíteni és támogatni kell. Érzi azt a koreográfus, ha valahol baj van, s nem a nagy plénum előtt, de négyszemközt, a produkció után meg szoktuk ezt beszélni.

Külföldi fellépések után mit tapasztalnak, mennyire kelti fel az érdeklődést Magyarország iránt egy-egy produkció?

Minden színpadi ember számára a taps, a közönség ovációja, elismerése igazi narkotikum, ami további erőt ad. Ugyanezt éreztem, amikor még színpadon álltam, és most, amikor már műsoraim kapcsán állok a világítófülkében és látom a közönséget. Amikor négy-ötezer kilométerre hazánktól, Hong-Kongtól az Egyesül Állomokig, Kuvaittól Venezueláig ugyanazt az érzést tapasztalja meg az ember, akkor két dolog jut az eszébe. Egyrészt a mi hagyományunk valami olyat tud, ami azokat is megérinti, akik nem tudnak róla semmit. Másrészt, talán mi koreográfusok, úgy nyúlunk hozzá ehhez a hagyományhoz, hogy az a távoli kultúrákban élők számára is át- és megélhető lesz. Egy emlék ezzel kapcsolatban belém égett. A legutóbbi egyesült államokbeli turnénkon, - ami három hónapig tartott és 65 előadásunk volt - valahol San Francisco környékén odajött hozzám egy amerikai, nem magyar felmenőktől származó ember és azt mondta, fantasztikus volt az előadás, s neki eszébe nem jutott, hogy egy magyar együttes előadását látva lesz kíváncsi a saját gyökereire és múltjára.

A Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán 2018. október 16-án születésnapja alkalmából jubileumi előadóestet tart. Mit láthat majd a közönség?

Éppen véglegesedik a műsor. Az előadás címe Úton, hiszen valamiféle visszatekintés ez, bár nem szeretnék nagy összegzést csinálni, éppen csak egy pillanatra megállni, megmutatni, hogy éppen mit gondolok saját magamról. Ez természetesen zenét, a tér adta lehetőségek között táncot, valamint az általam fontosnak és emblematikusnak gondolt előadások vetítését fogja jelenteni. Szeretnék egy-két verset is, amelyek segítenek azt a gondolatiságot megismertetni a nézőkkel, ami bennem is működik, csak én nem a szavakkal, hanem a mozdulatok erejével "beszélek".
Partnereim lesznek a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, zenészei és néhány külsős fellépő, akik megidézik nemcsak a paraszti hagyományt, hanem Bartókot és Kodályt, akik példaképek számomra. Ők mutatták meg elsőként, hogyan lehet univerzális, magyar, de mégis európai szintű művészetet létrehozni a nép művészetéből.

KÉRDEZZ–FELELEK

Válaszol: Mihályi Gábor

Kitől tanulta a legfontosabbat, s hogyan hasznosítja ezt az életben?

A szüleim a legmeghatározóbbak a számomra. Édesanyámtól talán azt, hogy érzelmek nélkül nem érdemes élni és azokat ne szégyeljük kimutatni. Őszintén tudott szeretni, felszabadultan nevetni és még nyolcvan éves korában is megrendítően siratta az édesanyját, aki pedig akkor halt meg, amikor ő még csak három éves volt. Édesapámtól pedig a racionalitást, a tervezés fontosságát, hogy a munka nem teher, hanem elvégezve azt a megelégedettség forrása.

Mi a kedvenc könyve?

Ifjúként rajongtam Az egri csillagokért, A Pál utcai fiúkért, aztán jöttek az amerikaiak és az oroszok: a Zabhegyező, Dosztojevszkij és társaik. Rájőve a kommunizmus szörnyűségeire, megkerülhetetlen volt Szolzsenyicin. Szerelmi csalódásokkor Krúdy Szinbádjához menekültem, ha nevetni volt kedvem, a Kopasz énekesnőhöz. Ma teljes természetességgel együtt ízlelgetem Fazekas Mihály Lúdas Matyiját és Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyvét.

Mi a kedvenc filmje?

Ez is több van. Legutóbb Enyedi Ildikó Testről és lélekről című mozija borzongatott meg.

Mit tart legnagyobb művészeti sikerének?

Nem egy pillanathoz, hanem inkább egy folyamathoz kötődik. Ahhoz a közel két évtizedhez, melyet alkotóként a Magyar Állami Népi Együttesben töltöttem, ahol felépítettem egy repertoárt és egy új együttest. Ebben a repertoárban teljes természetességgel van jelen - zenei szempontból - a népzene, a historikus zene, a világzene és a kortárs zene. Harmonikusan társul hozzájuk a koreográfia, a mai témaválasztás, a dramaturgia valamint a korszerű látvány. Az együttesem műsorai nem egy színes historizáló képeskönyv lapjai, hanem inkább egy sajátos tükör, amiben felsejlik a tradíció éltető lüktetése és jelen világunk reflekxiója. Egy tükör, amibe pillantva nem csak az említetteket, hanem önmagukat is megláthatják a nézők.

Jelenleg milyen művészeti projekten dolgozik, mit tervez?

Egyrészt az október 16-ai Úton című jubileumi előadóestemre készülök, amelyen meghívott vendégművészekkel, pályatársakkal lépek fel közösen a Pesti Vigadóban. Másrészt a 2018-19-es évadban a Művészetek Palotája az Évad együttese elismerésben részesesítette a társulatomat. Ennek részeként három bemutatót állítunk színpadra. Októberben Liszt -Mozaikok címmel egy izgalmas tánckoncertet adunk Farkas Gábor zongoraművésszel és a Szent Efrém férfikarral. Decemberben egy igazi családi előadásra várjuk a kicsiket és nagyokat, aminek a címe azt hiszem, önmagáért beszél: Csodaváró betlehemes. Harmadik bemutatónkra 2019 tavaszán kerül sor, ekkor Az ezerarcú Délvidék kerül színpadra.

A jövőben mivel szeretne foglalkozni?

Mi mással, mint a társulatommal, annak továbbépítésével.

Mit szeret legjobban a Pesti Vigadó épületében?

Persze gyönyörűséges az épület, de engem inkább a szelleme ragad meg mely a falakba ivódott. A létével generált kihívást üdvözlöm. Azt, hogy megadatott számunkra tágra nyitni a horizontot és jelenvilágunkkal gazdagítani azt a bizonyos falakba ivódott szellemet.

***

AJÁNLÓ

ÚTON ǀ  Mihályi Gábor portréja ǀ Jubileumi előadóest ǀ  2018.10.16. ǀ 19:00