Dévényi Sándor, Nemzet Művésze címmel kitüntetett építész, az MMA rendes tagja nevével folyamatosan találkozhatunk: nemrégen került átadásra az általa tervezett Gerecse Kapuja Látogatóközpont a tatabányai Turul mellett valamint Görcsönyben egy pavilon. Kassán pedig Pásztor Péterrel közösen nyílt kiállítása. Pályájáról, az organikus építészetről, valamint 2019. február elsejétől a Pesti Vigadóban látható életmű-kiállításáról kérdeztük.
Lesti Árpád interjúja
Folyamatosan találkozhatunk nevével tervei, kiállításai kapcsán. Hogyan indult ez a sikeres pálya?
Mindig építésznek készültem, soha nem volt más célom. Ez azért lehetett, mert banktisztviselő, de hajómodelleket építő, bútorokat gyártó kreatív édesapám komolyan vette, hogy belőlem ezt neveljen. Voltak ismerősei nyugaton, és küldetett nekem svájci építészeti magazinokat, ahol más architektúrával találkozott az ember, mint ami itthon a mindennapokban körülvette. De érdekes momentum az is, hogy egy Forbát Alfréd által tervezett házban nőttem fel. A Bauhaus elveinek tiszteletben tartásával 1937-ben épült épület az '50-es évek magyar nyomorúságában rendkívül progresszívnek, előremutatónak hatott – a maga tolóablakával, beépített szekrényeivel, korszerű alaprajz elrendezésével – ez az épített környezet egész életemre hatással volt. Igazából egyenes út vezetett a Műegyetemre és a pályára, úgyhogy ha így vesszük, nagyon unalmas az életutam, mert egész életemben csak az építéssel foglalkoztam. Azt csináltam, amit szeretek.
A szaklapokban látott svájci épületek miben voltak mások, mint a korabeli magyarok?
Számomra a hangsúly nem is az építészet újszerűségén volt, hiszen én korszerű házban nőttem fel, hanem látszott a magazinokból, szaklapokból is az a különbség, ami az '50-es, '60-as évek magyar valósága, a diktatúra évei és a nyugati világ szabadsága között volt! Nálunk például nem voltak magán építkezések, államilag mindent ellenőriztek, Svájc szabadsága reménykeltő momentumként hatott rám. Ott az építészetnek a leglényegesebb eleme a regionalizmus, a modernitás a svájci hagyományokba oltva jelenik meg. A művészet világtörténetében tapasztalhatjuk, hogy az állandóan fejlődik, spirálisan növekszik, amiből időnként nagy közös stílusok alakulnak ki, s utána ezek határozzák meg a művészet irányát. De amikor ezek az irányok elfáradnak, akkor széthullanak regionalizmusokra, amiből újra kifejlődik egy új konszenzus, az új világstílus. A XX. századra eljutottunk oda, hogy ezek a stílusok egyre gyakrabban követik egymást, ezáltal egyre jobban egymásba fonódnak, ennek következtében kaotikusabbá is válik minden, emiatt egyre nagyobb szerepe van a regionalizmusoknak. A karakteresen magyar organikus építészet is – amelyet elsősorban Csete György és Makovecz Imre neve fémjelez – egy ilyen regionalizmus, ami bele tudott kapcsolódni az aktuális világtendenciába. Az már a magyar organikus építészet eredménye, hogy a világtrendhez kreatív módon hozzá is tudott tenni.
Meg lehet határozni a magyar organikus építészet definícióját? Vannak sajátságos elemei, motívumai, amelyek visszaköszönnek?
Fontos jellemzője az előbb már említett regionalizmus, vagyis a helyi hagyományok felhasználása, a gyökerek keresése, továbbá a magyar népi építészetnek régóta meglévő elemei. Már Feszl Frigyes is – vagyis az a művész, akinek a házában lesz a tárlat – a magyar építészeti forma megteremtésére törekedett. Ebben a magyar népi díszítő művészet és a keleti, indiai, iráni, perzsa elemeket is felhasználta, utóbbiakkal a magyarok keleti eredetét jelenítette meg. Utána Lechner Ödön, Koós Károly, Medgyaszay István jutottak a legmesszebbre, majd ezt a hagyomány követte Makovecz Imre is, de abban a korban – vagyis a panelos lakásépítés, a nagyvállalati rendszer korában, ahol minden egyes szakmabelimnek megmondták, meddig terjedhet a fantáziája - ez unikális volt, és forradalmi tett, nem véletlen, hogy a szakma perifériájára szorították.
Az országban folyamatosan készülnek az organikus építészeti szemlélet szerint az épületek. Ez alapján lehet azt mondani, hogy mára ez a helyzet változott?
Minden állandóan változik. Az organikus építészeti formavilág talán kissé kiment a divatból, hisz ma a végletesen leegyszerűsített forma, a minimal art dívik. Az építészet feladata, hogy az emberek boldogságát szolgálja. Az ember azért él a földön, hogy boldog legyen, ennek az egyik eszköze, hogy olyan környezetben éljen, ami azzá teszi. Nyilván egy minimálisan leszorított, nagyon szűk eszköztárral rendelkező környezet az ember boldogságára is kihat. Az organikus építészetnek ma is megvan a létjogosultsága, hiszen nem szakadhatunk el a környezetünktől. A legjobb példa erre környezettudatos építés, ami nagyon sok mindent átvett az organikus építészeti gondolkodásból, például annak egyik alapelvét, miszerint próbáljunk meg úgy élni, hogy ne tegyük tönkre a környezetünket. Ez ma már politika cél is, a világ sok mindent átvett ebből a gondolkodásból, tehát rengeteg eredményünk is van. Megjegyzendő, az organikus építészet nem egy stílus, hanem gondolkodásmód, filozófia, aminek karakteres formavilága van, ami alapvetően állati és növényi formákból fakad – vagyis itt is visszaköszön a természet közelsége, megfigyelése.
A környezettel való együttélés szempontja alapján viszont akkor elmondható, hogy az organikus építészeti szempontok szerint tervezett épület nem tervezhető a hely pontos ismerete nélkül?
Igen, alapvetés, hogy az épületnek a hellyel kapcsolatban kell lennie, illeszkednie kell hozzá térben és időben. Minden egyes helynek – amióta ott ember él – van története, identitása, s úgy kell terveznünk, hogy az épület a formálásával, az arányaival, a tömegével és az anyaghasználatával oda illeszkedjen. A szerves fejlődésnek eleme legyen az épület, ne robbantson, ne akadályozza a továbbfejlődést, ne tegye tönkre a környezetet.
Pályája elismeréseként megkapta 2017-ben a Nemzet Művésze díjat, amelyet az Országgyűlés „a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése céljából" alapított. Mit jelent Önnek ez a visszajelzés?
Ez óriási kitüntetés, amiért hálás vagyok. A díjazás talán azt jelenti, hogy az, amit én összehoztam az elmúlt 50 évben a pályám során, jelent valamit a magyar közösségnek. Valamit hozzátettem a honfitársaim életéhez, amivel életük talán kicsit könnyebbé és boldogabbá vált.
Novemberben ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból Kassán Pásztor Péterrel volt látható tárlata, februártól pedig a Pesti Vigadóban ismerhető meg életműve. Mit láthatnak az érdeklődők?
A Pásztor Péterrel való barátságom okán együtt készített kis kamarakiállítás néhány, az utóbbi évek munkáit felsoroló tablóból állt. A Pesti Vigadóban a hely szelleme, a tér léptéke és az életmű bemutatás jelleg alapján komplexebb kiállítás jön létre. Bemutatom, amit eddig terveztem, amelyek megvalósultak, de természetesen lesz a meg nem valósult elképzelések közül is több. Ez egyfajta cezúra is a születésnapom alkalmából.
Az építészek esetén a legfőbb eredménynek magát az épületet tarthatjuk, ami viszont térben nem mozdítható, így igazából a megismertetésre a tervek és a képek maradnak. Ez mennyire teszi nehézzé az életműve bemutatását?
Az építészet nem kiállítótermi műfaj, ráadásul még megbízást sem kaptam soha azért, mert rendeztem egy tárlatot. Ha valamiért az építész ilyet szervez, az egy ábránd kergetése miatt történhet, amely arra készteti, hogy tanítson. A Pécsi Egyetemen tanítok, s én hiszek abban, hogy ha az embernek vannak gondolatai, amit az embertársai használni tudnak, akkor azt adja át.
DÉVÉNYI SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA
A kiállítás látogatható 2019. február 1. és március 24. között.
Pesti Vigadó | Vigadó Galéria - Földszint
