Édesanyja, Lippai Andrea táncművész, akinek köszönhetően Zsófi már az első lépéseit is a flamenco jegyében tette meg. Az anya-lánya, mester-tanítvány páros a mai napig együtt dolgozik, legközelebb december 28-án a Pesti Vigadó színpadán láthatja őket a közönség a Táncmelodikák előadásban.A produkció a Melodika Project zenészeivel közösen valósul meg, és célja, hogy a flamenco és a különböző zenei-, illetve táncstílusok összefüggéseit tárja fel, és hozza közelebb a nézőkhöz. Pirók Zsófia táncossal flamencóról, családról és Táncmelodikák című előadásáról beszélgettünk.

Tanulmányaidat a sevillai Conservatorio Professional de Danza tánciskolában folytattad, és te voltál a több mint 100 éve működő intézmény első végzett külföldi növendéke. Milyen volt ezt megélni, és mi mindent köszönhetsz az intézménynek?

Eddigi életem nagy kalandja volt az a négy év, amit Sevillában töltöttem. A képzés, amire jelentkeztem eredetileg hat évre szól, de engem egyből a harmadik évfolyamba vettek fel. Végig azon dolgoztam, hogy bizonyítsam rátermettségemet, hiszen az elején mindenki furcsállta, hogy mit keres itt egy magyar lány. Andalúziában rengeteg külföldi tanul flamencót, ezért önmagában ez még nem lett volna meglepő, de szinte mindenki egyéni akadémiákon, egy-egy mestertől, főleg kurzusokon tanul, én viszont a hivatalos spanyol oktatási rendszerben végezhettem. Ennek köszönhetem, hogy egyrészt nagyon átfogó képet kaptam a flamencóról és a spanyol folklórról, hiszen a táncoktatáson kívül sok elméleti tantárgyunk is volt, valamint egy olyan közösség tagjai közé illeszkedhettem be, akik beleszülettek ebbe a kultúrába. Az igazán fontos tapasztalásokat mégis az iskola keretein kívül éltem meg, de az ott tanultak egy fantasztikus rendszert biztosítottak, amelyben el tudtam helyezni a rám zúduló rengeteg impulzust.

Miben ragadhatók meg a flamenco és a magyar néptánc közti hasonlóságok és különbségek?

Örülök a kérdésnek, ugyanis a Pesti Vigadóban december 28-án bemutatandó előadásunk előtt most még épp egy nagy premierre készülök, amely a FOLKAMENCO címet kapta. Ebben a produkcióban éppen ezeket a hasonlóságokat domborítjuk ki, mind a táncokban, mind a zenékben, mind pedig a vizuális képekben, szimbólumokban. Legfőképpen a lelkületében és az életigenlésben hasonló a két világ, de számos apró részletben érhetők tetten ezek az azonosságok. Valójában, ha nagyon a dolgok mélyére ásunk, a zene, a tánc és az ősi szimbólumok mind egy tőről fakadnak. Mindemellett a flamenco hihetetlenül gazdag ritmus- és dallamvilága azonnal harmóniába hozható más műfajokkal, ezért én mindig ezeket a játékokat keresem, kutatom, amitől egyedibbé vagy a sajátommá válik egy-egy alkotás.

A flamenco tanulás mellett oktatóként is tevékenykedtél, rengeteg fellépésed van Magyarországon és külföldön, tavaly pedig megkaptad Az év legjobb pályakezdő táncművésze díjat. Hogyan tudsz teljes erőbedobással helyt állni ennyi tevékenységben és hogyan élted meg az elismerést?

Közben pedig levelező szakos is vagyok a Zsigmond Király Egyetemen. Időbeosztás és sok lemondás az ára ennek, de ha olyasmiért hoz áldozatot az ember, amit nagyon szeret, akkor nem érzi ezt tehernek. Nem könnyű, de a flamenco megtanított a kitartásra és az elszántságra . Mostanában tudatosult azonban bennem,hogy ilyen tempó mellett könnyű kiégni, hiszen, ahogy a zenében és a táncban, úgy az életben is nagyon fontos szerepe van a szüneteknek és a lélegzésnek. A díj számomra éppen egy ilyen lélegzetvétel volt, egy pillanatnyi megállás, amikor úgy éreztem, megerősítést és egyben egy szakmai visszajelzést kaptam, hogy „az út jó, menj csak tovább!"

Édesanyád, Lippai Andrea maga is táncos, mi több, ő volt a mestered, ő ismertetett meg a flamenco műfajjal egészen kicsi korodban. Az érdekelne, hogy egyszerűbb vagy könnyebb volt-e, hogy a hozzád legközelebb álló személy tanított és hogy napjainkig megmaradt-e közöttetek ez a „munkakapcsolat"? Szoktatok például közösen fellépni?

Persze, sokszor szerepelünk együtt! A Táncmelodikák előadásban is lesz egy betét, amit közösen adunk elő, a FOLKAMENCO előadásunkban pedig a testvérem, Panka is szerepel, aki szintén a táncművészetet választotta – ő magyar néptáncos. Egy csodálatos ajándék, hogy együtt táncolhatjuk át magunkat az életen. Persze nem mindig láttam ezt így, hiszen nálunk összegabalyodtak a szerepkörök: Anyu egyszerre volt az anyukám, a tanítóm, a főnököm és a mindenben támogatóm. Ezt a helyzetet fiatalabb koromban néha nehezen tudtam kezelni, most viszont ez a karika tovább gördült, és lassacskán átvettük a stafétát. Most én vagyok az alkotó, anyu pedig az asszisztensem, és persze továbbra is mindenben támogat. Érdekes feladat az életben, hogy az ember miként birkózik meg ezekkel a helyzetekkel, de azt hiszem, ez így van rendjén. Remélem, egyszer nekem is lesz egy kislányom, akinek én is annyit adhatok, mint amennyit én kaptam az édesanyámtól.

Legközelebb december 28-án lépsz fel együtt édesanyáddal a Pesti Vigadóban, ahol a Táncmelodikák című előadásotokat tekintheti meg a közönség. A produkció a Melodika Project zenészeivel közösen valósul meg. Hogyan ismerkedtél meg velük és miként épült ki a közös produkció ötlete?

A Melodika Projectet három nagyszerű zenész alkotja. Ők elsősorban klasszikus zenészek, de Antal Gábor elképesztően jó jazz zongorista és improvizatőr is egyben, aki még egy különleges hangszeren, a melodikán is játszik. Csernus Katalin gitárművész a spanyol zenei világ szerelmese, Pödör Bálint ütőhangszeres pedig minden műfajban kísért már, és nem is tudom van-e olyan zörgő eszköz, amit ne tudna megszólaltatni. Ő cajonon, udun, darbukán és vibrafonon kíséri majd az előadást. Bálinttal és Katával is régebbről, de különböző helyekről ismertük egymást. Mikor ők hárman zenekarrá alakultak, felkértek, hogy szerepeljek egy videóklipjükben, melyet egy amerikai tehetségkutató versenyre szeretnének elküldeni. Az utolsó fordulóba egyedüli európai zenekarként jutottak be, végül a közönségdíjjal térhettek haza. A találkozás hatására mindannyiunk fejében elindult egy ötlethullám, amiről éreztünk, hogy valamilyen formában előbb-utóbb ki fog csordulni belőlünk. A közös előadásunk ötletével én álltam elő, és januárban a Nemzeti Táncszínház szervezésében mutathattuk be először.

Milyen központi gondolat körül épül fel a Táncmelodikák, és mi mindenre számíthatnak a nézők?

A flamenco egy folyamatosan változó, fejlődő, rendkívül befogadó művészeti ág, amely szinte bármely műfajjal képes közös nevezőt találni. Az előadás szembemegy a sztereotípiákkal, így az egyik titkos oktató szándéka, hogy észrevétlenül lehulljanak a kialakult leplek, és a flamenco gazdagsága legyen a maradandó emlék. A másik célunk az volt, hogy óvatosan közelebb hozzuk a flamenco világát a magyar szívekhez. A műfaj Andalúziában alakult ki, így az ének része erősen kötődik a spanyol nyelvhez, de a tánc- és a zenei világa sokkal nyitottabb. Most nem a halált fogom eltáncolni, és nem lesz spanyol énekesnő, mint más, autentikus előadásaimban, hanem a flamenco világának finomabb árnyalatait mutatom meg – természetesen annak erejével, meglepetéseivel, eleganciájával és minden varázsával megfűszerezve.

Milyen érzéseket szeretnél átadni a táncoddal, és milyen fogadtatásra számítasz? Szerinted mennyire szól a darab a színházba, operába, táncelődásokra járó közönségnek, és mennyire tudja megszólítani azokat, akik nem vagy csak elvétve járnak hasonló produkciókra?

Reményekkel és boldog várakozással tölt el, amikor arra gondolok, hogy a Pesti Vigadó színpadán táncolhatok, és kitárhatom a lelkemet másoknak. Úgy érzem, az ünnepeket követően a közönség különösen meghitt és szeretetteljes rezgéseket fog árasztani. A flamenco egy olyan erős érzelmekkel telített világ, amely mindenkiben nyomot hagy. Számomra ez egy életstílus, és ezt szeretném közvetíteni. Ahogy a zene és a tánc minden rezdülésében benne van az élet szépsége, annak minden bújával, humorával, ellentétével és összhangjával, úgy szeretnénk ezeket a szépségeket átadni és megélni abban a hatvan percben. Az előadásunk mindenkihez szól, a klasszikus zene kedvelőihez, a világzene kedvelőihez, a jazz kedvelőihez, a flamenco kedvelőihez, a népzene kedvelőihez. Itt most egyik műfajnak sem a legautentikusabb formáját fogjuk megjeleníteni, hanem saját értelmezésünkben, a flamenco tánc- és ritmusvilág olvasztótengelyének tükrében állítjuk színpadra őket. Izgalmas kalandozás lesz!

Hogyan fogod kipihenni a 2017-es évet és mik a terveid a jövő évre?

Az igazság az, hogy nagyon várom már a pihenés időszakát is, mert most nem száz, hanem kétszázötven százalékkal élek. Egy művésznek azonban fontos, hogy időnként legyenek olyan periódusok is az életében, amikor megnyugszik és töltekezik. Nagyon szeretnék újra Sevillába látogatni, és beiratkozni egy kurzusra, újra tanulni! Igen, számomra ez jelenti a pihenést! A következő néhány évben az eddigi produkcióimat szeretném minél szélesebb körben bemutatni, és tovább csiszolni őket. Idén három egész estés új darabot állítok színpadra. Decemberben 9-én Miskolcon és 10-én Szolnokon lesz a premierje a FOLKAMENCO című magyar néptánc és flamenco fúziós összművészeti előadásunknak, amely az eddigi legtöbb szereplős vállalkozás a részemről, és amely a Táncmelodikák mellett az előadói palettám másik egyedi színfoltja.

Ha van olyan barátotok, rokonotok, aki rajong a különleges táncos és zenés produkciókért, akkor mindenképpen vigyétek el karácsony alkalmából a Pesti Vigadó Táncmelodikák című előadására! Mi biztosan ott leszünk december 28-án, és reméljük, hogy veletek is találkozunk!

Szász Nóra

Forrás: Rebellive