Nosztalgikusnak és egyben úttörőnek is számít hazánkban a Swing à la Django zenekar, amely a '30-as évek kosztümös filmjeiből ismerős, füstös jazzkocsma hangulatot idézi meg dalaival. A formáció egyedülálló módon honosította meg itthon a django swing műfaját, amit szilveszter este Micheller Myrtill-lel közösen visznek színpadra a Pesti Vigadóban, addig pedig a zenekar bőgőse, Lombos Pál mesélt arról, mi a titkos recept.

KULTer.hu: Francia manouche swing, sanzon, jazz és cigányzene. Rengeteg eltérő műfaj keveredik a dalaitokban, hogyan jött létre ez a különleges ötvözet?

Lombos Pál: Évekkel ezelőtt beleszerettem Django Reinhardt zenéjébe, illetve sokat hallgattam Roby Lakatos és Járóka Sándor lemezeit is, így jött a francia swing, azaz a django swing iránti vonzódásom. Mindenképpen szerettem volna egy ilyen zenekart csinálni, ezért elkezdtem több formációval kooperálni, majd végül 2014-ben megalapítottam a Swing à la Djangót. A jó hangulat mellett nagyon fontos volt számomra az, hogy a zenekarban profi muzsikusok játsszanak és különleges hangszerfelállással alkothassunk: legyen benne cimbalom, klarinét, hegedű, harmonika, gitár, nagybőgő, ahogy az is, hogy a zenekar tagjai egyben a barátaim is legyenek. Figyelünk egymásra, alázatosak vagyunk a zenével, és mindenki profin játszik a hangszerén. Az együttes tagja például Nagy Zsolt, aki Kovács Katinál, a TNT-nél és a Donhányi zenekarnál is dobol.

A legtöbb djangozenekar feldolgozásokat ad elő, de mi szerettünk volna szakítani ezzel a szokással. Most jutottunk el arra szintre, hogy a már saját számotokat játszunk, ez mindig komoly mérföldkő egy banda életében. Jobban élvezzük a saját dallamainkat, most már a zenészeink írják a nótákat, és mi is énekelünk bennük, tehát úgy tűnik, jól működünk együtt.

KULTer.hu: Hungarian django swing bandaként jellemzitek magatokat. Mi adja meg a django stílusnak a „magyaros ízt"? Miben tér el a külföldi bandák hangzásvilágától?

L.P.: Alapvetően a hangszerek, a cimbalom és a klarinét miatt, illetve a zenekar tagjainak származása is magyarossá teszik a történetet. Minden népnek megvan a maga dallamvilága, amit az adott országban élő zenészek továbbvisznek. Nálunk is fellelhető a kárpát-medencei zene jellegzetessége, ami formálja az ízlésünket. Teljesen máshogy improvizál például egy afroamerikai jazz-zenész és egy magyar ember, hiszen más dallamok vannak ránk hatással. A Swing à la Djangóban hallhatóak a magyar népzene motívumai, a pentatónia, a hangos ugrások, az egymásra épülő dallamok. Ezekből tevődik össze a hungarian django swing.

KULTer.hu: Ahogy meghallgattam a dalaitokat, elsőre leginkább a '30-as évek kosztümös filmjeinek hangulata ugrott be. Lehet aktualizálni ezt a műfajt? Mennyire van létjogosultsága ennek 2017-ben?

L.P.: Abszolút. Szoktunk csinálni gyerekkoncerteket iskolákban. Háromszor jártunk Miskolcon, mindegyik alkalommal egy hetet töltöttünk ott, ezalatt 45 koncertet adtunk összesen, elsőtől ötödik osztályos tanulók előtt. Bemutattuk nekik a stílust, a hangszereket, és ilyenkor el szoktam mondani, hogy a '30-as években ez számított a mainstream zenének. Mi ugyanazt játsszuk sokkal gyorsabban, több improvizációval. A Swing à la Djangóban a stílusötvözeteket vettük át valójában, a django stílust, az úgynevezett „csukcsákot". A csukcsák gyakorlatilag a gitár beatboxolt változata. Ezt a zenét bárki megszeretheti, könnyen érthető és fülbemászó, nem kell jazzszakértőnek lenni hozzá. Nagyon sok gyerek nálunk hallotta először, és rögtön a szívéhez nőtt. Sőt! Kaptunk olyan fesztiválmegkeresést, amikor kiderült, hogy a fesztiválszervező a gyerekétől ismerte meg a zenénket. Mostanában majdnem mindegyik koncertünk teltházas, volt, amelyiket meg kellett ismételni, úgyhogy úgy tűnik, van rá igény.

KULTer.hu:  A django stílust általában kisebb felállásban játsszák, ti mégis a „big band" forma mellett döntöttetek. Miért?

L.P.: Sokkal jobban érezzük magunkat, ha többen vagyunk a színpadon. Olykor előfordul, hogy triózunk és kvartettezünk is, mindegyiknek megvan a sajátos, fantasztikus zenei világa, de én jobban szeretem, ha öten-hatan állunk ki. Alapvetően a nagyobb zenekari hangzáshoz vagyok szokva, és fantasztikus élményt nyújt ennyi ember közös játéka. Hosszabbak a dalok, mindenki szólózhat – van, hogy háromnegyed óra alatt csak 4-5 szám megy le, mégsem tűnik hosszúnak az összprodukció. Sokkal élvezetesebb így a koncert.

KULTer.hu:  Több formációval dolgoztatok már együtt, illetve a zenekar egyes tagjai tevékenykednek más bandákban is. Kikkel kooperáltok legszívesebben?

L.P.: Személyes kedvencem Szirtes Edina „Mókus", akivel folyamatos együtt dolgozunk,  és ezt legszívesebben életem végéig folytatnám. Szintén nagyon szeretek szimfonikus zenekarral dolgozni, a Dohnányi Szimfonikusokkal például koncerteztünk már a  Művészetek  Palotájában, azt szívesen megismételném. Micheller Myrtill-lel is közös  projektre készülünk, azt is nagyon várjuk már.