Hírek

Másfél ezren a 6. Nyitott Ház programon
2017. 09. 19.
Másfél ezren a 6. Nyitott Ház programon
Másfél ezren a 6. Nyitott Ház programon

Minden eddiginél több csoportos idegenvezetés és soha nem látott siker a kézműves foglalkozáson!

A 2017. szeptember 16-ai 6. Nyitott Ház program során már kilenc időpontban indultak csoportos idegenvezetéseink, épülettörténeti sétáink felkészült idegenvezetőink közreműködésével. A gyermekek és szüleik számára Vidák István nemezkészítő művész, az MMA rendes tagja, Nagy Mari nemezkészítő művész és tanítványaik, valamint Zöld Anikó festőművész vezetésével Kézműves foglalkozás, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes és az Erdőfű zenekar Táncbemutatója és Táncháza, továbbá a Maszk Bábszínház előadása biztosított kellemes kikapcsolódást. Délután a Snétberger Zenei Tehetség Központ legjobb tanítványai álltak a Díszterem színpadára, hogy különleges zenei tehetségükkel kápráztassák el a hallgatóságot.

A Pesti Vigadóban már hatodik alkalommal megvalósult program ismételt sikere is jelzi, hogy szükség van az olyan programokra, ahol a különböző generációk együtt, egy időben vehetnek részt magas minőségi kulturális rendezvényeken.

A Nyitott Ház programsorozat 2018 tavaszán ismét megrendezésre kerül!

 

Tekintse meg képgalériánkat is!