Hírek

Solymosi-Tari Emőke: Idevaló ez a sorozat! 1.rész
2018. 01. 15.
Solymosi-Tari Emőke: Idevaló ez a sorozat! 1.rész
Solymosi-Tari Emőke: Idevaló ez a sorozat! 1.rész

A Zuglói Filharmónia soron következő koncertjei, valamint a Pastorale családi sorozat 2018-as előadásai kapcsán Dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténésszel, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetőjével, a Pastorale sorozat szerkesztő-műsorvezetőjével beszélgettünk. Interjúnk 1. részében a sorozat elindulásáról, kitűzött céljairól és a programok születéséről olvashatnak. Lesti Árpád interjúja.

Pesti Vigadó: Ismert, hogy a Pastorale sorozat 1997-ben indult el, s azóta folyamatosan megszervezésre kerül. Hogyan született meg a sorozat ötlete, köthető-e egy adott pillanathoz, eseményhez és egyáltalán hogyan született meg a neve?

Solymosi-Tari Emőke: A sorozat indulása a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolához kötődik, hiszen akkor még nem létezett a Zuglói Filharmónia. Nem sokkal korábban épült meg a vadonatúj, kiváló akusztikájú, nagyszerű adottságokkal rendelkező, modern 330 személyes koncerttermünk. Az igazgató, Záborszky Kálmán karmester kezdeményezte, hogy legyen egy olyan sorozat, amelynek középpontjában az élő zene áll, de jelen vannak a társművészetek is. Eredetileg úgy tervezte, lesz egy sorozat a kisebb gyerekeknek és családjuknak, egy pedig a gimnazistáknak, egyetemistáknak – ez utóbbi egy évig élt Kék rapszódia címmel. A Pastorale összefoglaló címet én adtam az első évadnak, mivel akkor csupa olyan programot állítottam össze, amely valamilyen módon a természethez kapcsolódott. Az első évad akkora siker lett, és a Pastorale elnevezés olyan hamar lett jól csengő márkanév, hogy sokan javasolták, tartsuk meg az egész sorozatnak. A cél az volt, hogy feledhetetlen élményeket adva felneveljük a jövő közönségét, azaz minél korábban kapcsolatba kerüljünk azzal a generációval, amelyik – ha mi kedvet tudunk neki csinálni – később komolyzenei koncertre, balettelőadásra, operába fog járni. A kezdetektől fogva minden generációhoz szerettünk volna szólni, azaz olyan előadásokat akartunk létrehozni, amelyek az általános iskolás korosztály számára is befogadhatók és élvezetesek, ugyanakkor a szülők, nagyszülők számára is sok újdonsággal szolgálnak és az ő lelküket is megmozgatják. Igazgató úr az első évben a szerkesztéssel és műsorvezetéssel Zelinka Tamást és engem bízott meg. Tamás azóta is műsorvezetője a Zuglói Filharmónia más programjainak, míg én a második évadtól a Pastorale sorozat állandó műsorvezetője lettem. Az én feladatom a tematika kitalálása, a szövegek megírása, a képanyag megszerkesztése is.

P.V.: Fel lehet még idézni a kezdet kezdetét? Mi volt az első előadás?

S.-T.E.: Az első sorozatot 1997 és 1998 fordulóján tartottuk. A zenére, a táncra és a filmre épült minden programunk.  Az első három előadás (mindegyiket háromszor ismételtük) a Zuglói Szent István Zeneház nagytermében volt. A dongó című nyitókoncerten (1997 novemberében) a különféle madarakat, rovarokat hol zenében, hol filmen jelenítettük meg.  A második előadás (1998 januárjában) igazi különlegesség volt A ZajArt Zörejbrigád címmel. Ebben azt mutattuk be, hogy a filmekhez hogyan készülnek a zörejek, valamint a közönséggel együtt komponáltunk filmzenét. Ezen az előadáson a sztár a filmzenekészítésben igencsak otthonos Mericske Zoltán, a Szent István Király Zeneiskola zseniális ütőhangszer tanára volt, akinek az ütőegyüttese is fellépett. A harmadik előadásunk (1998 februárjában) Az állatok farsangja címet kapta, ezen híres zeneművek csendültek fel az állatokról, sok tánccal, pantomimmal.  Ez eddig háromszor három, azaz kilenc előadás. A tizedik koncertre pedig egyesítettük a közönséget, és elvittük a Zeneakadémia pompázatos nagytermébe, ahol Az évszakok címmel Vivaldi hegedűversenyei és Haydn oratóriuma csendült fel (1998 márciusában). Ez volt tehát a kezdet. Azóta több mint kétszázhúsz nagy sikerű előadást tartottunk, rengeteg különleges tematikával.

P.V.: Két évtized hosszú idő. Amit ma láthatnak az érdeklődők az nyilván egy út eredménye, amelyen minden egyes előadás, minden egyes lépés sokat alakított. Hogyan fejlődött a sorozat azzá, amit ma láthatunk?

S.-T.E.: Szervesen és folyamatosan fejlődött. Idővel egyre jobban be tudtuk vonni a társművészeteket, például bábjátékra épülő programunk is volt. Rendszeresen tartottunk olyan koncerteket, amelyek középpontjában egy-egy konkrét hangszer vagy hangszercsoport volt. Már a második sorozat záróelőadása a Fővárosi Állat- és Növénykert japánkertjében volt, és ezt a természeti környezetet nagyon szerette a publikum.  2003-ban pedig elkezdtük a zenés színházi programjainkat. Az első ilyen Pergolesi Az úrhatnám polgár című opera buffája volt, amelynek egy-egy jelenetét Horváth Zoltán többféleképpen is megrendezte, közben mesélt az operarendezés csínjáról-bínjáról, az előadás második felében pedig előadtuk a teljes operát a közönség által kiválasztott rendezésben. Egyre újabb technikai lehetőségek álltak rendelkezésünkre. Például fokozatosan egyre többet vetítettünk, különösen azután, hogy megismertem a powerpoint technikát. Fontos, hogy minél több érzékszervet foglalkoztassunk, és a közönség is nagyon hálás a vizuális illusztrációkért (filmbejátszások korábban is voltak). Így egyre színesebb, változatosabb lett a sorozat. Idővel a terem is még tovább fejlődött: a kezdetektől volt hangversenyzongoránk, majd orgonánk, de például az első években még bérelnünk kellett a vetítő berendezést. Fokozatosan sikerült kiépíteni a profi színházi világítást, ami elengedhetetlen a varázslathoz. Az ötletes, egészen egyedi programösszeállítások, a magas művészi minőség, a mi hatalmas lelkesedésünk és a jó technikai lehetőségek együtt garantálták a teltházat, a sikert. A technika fejlődése mellett a fellépők, közreműködők köre is bővült. Kezdetben a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Zenekara játszott, később, amikor megalakult a Zuglói Filharmónia és átvette a sorozatot, a Magyar Örökség díjas, Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet elnyerő Szent István Király Szimfonikus Zenekarral dolgozhattunk. Egy középiskolás zenekarból profi zenekarra váltottunk, s ez  óriási minőségi ugrást jelentett a művészi színvonalban. Záborszky Kálmán, a vezető karmester mellett a zenekart két kiváló és a sorozat mellett elkötelezett fiatalabb dirigens irányítja: Ménesi Gergely és Horváth Gábor. Egyre több rangos vendégművészt tudtunk meghívni, sőt a sorozat növekvő híre és népszerűsége miatt néha ők maguk jelentkeztek, hogy szívesen játszanának nálunk.

P.V.: Mennyire volt cél a kezdeti években, illetve ma, hogy a Szakközépiskola (ma már: Szakgimnázium) tehetséges tanulóinak fellépési, megjelenési lehetőségeket adjatok?

S.-T.E.: Fontos célunk volt, hogy a kiemelkedő tehetségeinknek szereplési lehetőséget adjunk. Ez ma is fontos, most is szerepelnek saját tehetséges tanítványaink,  de az már nagyon ritka, hogy szakközépiskolások lépjenek fel a Pastorale sorozatban. Ebből mára már kinőtt a sorozat. Természetesen most is szerepelnek saját nevelésű tehetségeink, de inkább olyanok,  akik  már a Zeneakadémiára járnak, vagy már azt is elvégezték. Hogy néhány konkrét példát mondjak: számos alkalommal szerepelt a Pastorale koncerteken egy zseniális zongorista növendékünk, egyik legnagyobb büszkeségünk, Berecz Mihály, aki jelenleg a londoni Királyi Zeneakadémia diákja. Rendkívül élvezetes, sok tánccal, vetítéssel, beszélgetéssel színesített hangversenyt adott Dzsanda Vitalij, itt élő ukrán ütőhangszerművész, vagy a szintén kivételes tehetségű fuvolaművésznő, Bíró Zsófia, aki történetesen éppen a 200. Pastorale koncert főszereplője volt 2014 áprilisában. Ők is a szakközépiskolában tanultak korábban, és mindketten a Szent István Király Szimfonikus Zenekar tagjai lettek.  De a mi tanítványunk volt Vecsey Gyula bariton énekes is, aki több operaelőadásunk szereplője vagy éppen főszereplője volt, és egészen pazar, felejthetetlen alakításokkal ajándékozta meg a közönséget.

P.V.: Ez alatt az idő alatt kikkel dolgoztatok együtt huzamosabb ideig? Kik azok, akiket, akik munkáját akár több évadon át is láthatta a közönségetek?

S.-T.E.: A 20 év során, a több mint 220 előadás alatt – amelynek összesen 60 000 nézője volt - nagyon sokakkal dolgoztunk már együtt többször is, például a Company Canario Historikus Táncegyüttessel, amelynek művészeti vezetője Aranyos Ágota. Amikor a Magyar Táncművészeti Főiskola  az Andrássy útról a Columbus utcába költözött, vagyis ugyanabba az utcába, ahol a Zuglói Zeneház is található,  úgy gondoltuk, nagyszerű lehetőségeket rejt az együttműködés. Felkerestük  a Főiskolán (ma már Egyetemen)  Szakály György rektort, valamint Schanda Beáta művészeti menedzsert,  és azóta csodálatos összhangban dolgozunk együtt. Legkorábban Brieber János néptánckoreográfiáit láthatta a közönségünk, majd egyre több látványos balett-produkciót és modern táncprodukciót is bemutattunk. Amint megszületik a tematika, közösen találjuk ki, hogy milyen táncokat tudnának hozzátenni a zenei programhoz. Bár volt olyan produkciónk is, amelynek a balett volt a középpontjában: XIV. Lajos korától a XX. századig végig kísértük a balett történetét. Összesen nyolcvan táncos lépett fel! Vannak állandó operarendezőink is: Ionel Pantea, Luxemburgban élő román operaénekes, valamint Horváth Zoltán. Húsz év alatt tizenöt operát mutattunk be, köztük Mozart öt legfontosabb operáját, de Telemann, Pergolesi, Rossini, Donizetti, Ránki György operáit is. Ezek a „mesélős" operaelőadások (amelyekben a jeleneteket én kötöm össze) igen kedveltek a közönség körében. Mindenféle előzetes felkészülés nélkül az is önfeledten élvezheti az operát, aki amúgy nem ismeri a műfajt. A főszereplők kiváló operaénekesek, akiket vendégként hívunk meg a produkciókra.

P.V.: Ha valaki szervez egy-két évadot, akkor még sok esetben nincs kialakult menetrendje a program összeállításának. Feltételezem, a mögöttetek lévő 20 év már kellő rutint ad egy-egy évad megtervezéséhez. Mi alapján születnek meg ezek, hogyan épülnek fel?

S.-T.E.: Minden évben van egy opera bemutatónk, és van  két tematikus koncert is, amikor a klasszikus zene kerül a középpontba. A „klasszikus" jelzőt itt abban az értelemben kell érteni, hogy értékes, kiállta az idő próbáját. Volt már olyan előadásunk, amelyen végig középkori zene szólt, de általában a barokktól a kortárs zenéig terjedő stíluskorszakokból választjuk a zeneműveket, s hozzájuk a táncokat, filmeket, képeket.  Például hallható volt már nálunk Dubrovay László darabja, de élő improvizációra is sor került,  – vagyis ott a helyszínen született a darab. Már 1999-től bevált gyakorlatunk, hogy az utolsó, májusi előadást a népzenének, néptáncnak, népszokásoknak szenteljük. Leggyakrabban magyar népzene és néptánc szerepel a programban (és most természetesen a történelmi Magyarországra gondolok, tehát Erdély vagy a Felvidék éppúgy szerepelt, mint az anyaország egyes területei), de kalandoztunk már például görög, bolgár, román, skót, ír, észak-amerikai, dél-amerikai, indiai területeken is.  1999-től egészen 2015-ig ezek a májusi népzene-néptánc előadások a Fővárosi Állat- és Növénykertben voltak, ahol rövid állatbemutatók is színesítették a programot, természetesen mindig az adott tematikához kapcsolódva, vagyis olyan állatokat hoztak bemutatni, amelyek az adott területen őshonosak. El lehet képzelni, mennyire lelkesedett ezért a publikum, különösen a gyerekek. A népzenei-néptánc programok a Pesti Vigadóban megrendezett májusi záróelőadásokon is megmaradtak.

P.V.: Melyik volt ezek közül a legérdekesebb?

S.-T.E.: Hadd említsek egy friss példát, amely 2017 februárjában valósult meg. A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában tanítványunk volt Vecsey Gyula, a kiváló hanggal és színészi tehetséggel megáldott bariton énekes. A Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézetében hozzám járt zenetörténetre, és az egyik órán Telemann Pimpinone című vígoperájából a tercett áriát is bemutattam.  Nagyon megtetszett neki, hogy egy férfinek saját magán kívül a feleségét és a szomszédasszonyt is alakítania kell, egyetlen árián belül. Nem csekély erőfeszítéssel felkutatta a kottát, majd amikor kikerült Németországba, vagy hússzor énekelte a darabot különböző városokban. Boldog vagyok, hogy egy rövid részlet ismertetésével olyan élményt tudtam nyújtani a zenetörténet órán, hogy egy diák később a teljes darabot megtanulta, és ilyen sokszor előadta, ráadásul ilyen ragyogó színvonalon.  A 20. évad Pimpinone – avagy vidám emlékezés a barokk leghíresebb német zeneszerzőjére című előadását tehát Vecsey Gyula kezdeményezte. Ráadásul éppen 2017-ben volt Telemann halálának 250 éves évfordulója. A nagysikerű előadáson a Pimpinone mellett Az iskolamester című komikus kantátát is bemutattuk Horváth Zoltán rendezésében, valamint néhány zenekari művet, sok érdekes, sokszor kifejezetten kacagtató, külön erre az alkalomra készült fotó kivetítésével.

Olvassa el az interjú második részét is!

 

A Pastorale családi sorozat 2018-ban az alábbi előadásokkal folytatódik:

2018. február 17. szombat 16.00 és február 18. vasárnap 16.00

Szerelmi bájital – Donizetti vígoperája

Főszereplők: Szakács Ildikó, Yanis Benabdallah, Gaál Csaba, Szüle Tamás

Vezényel: Horváth Gábor

Rendező: Horváth Zoltán

 

2018. március 24. szombat 16.00 és március 25. vasárnap 16.00

A sokarcú klarinét

Főszerepben: Horváth Péter – klarinét, tárogató

Vezényel: Ménesi Gergely

 

2018. április 21. szombat 18.00 (!) és április 22. vasárnap 16.00

Holdfény – Debussy és Ravel világa

Főszerepben: Berecz Mihály – zongora

Emilie Cavallo – ének (Franciaország)  

Vezényel: Záborszky Kálmán

 

2018. május 12. szombat 16.00 és május 13. vasárnap 16.00

„Szomszédolás" Bartók nyomában – Magyar, szlovák és román népzene és néptánc

Főszerepben a Timár Táncegyüttes és Kacsó Hanga Borbála – ének

Vezényel: Soltész Éva és Záborszky Kálmán

 

Valamennyi előadás közreműködője a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Szerkesztő-műsorvezető: Solymosi Tari Emőke