A Pesti Vigadó története

A Pesti Vigadó története

Rondellából színház

A török hódoltság 1686-ban bekövetkezett bukásakor a zömében magyarok lakta, fontos kereskedelmi utak találkozásában fekvő vásárváros, Pest romokban hevert, ám néhány évtized alatt erőre kapott. A mai Vigadó tér környékén akkoriban egy zord kőtömeg, a várost védő rondella terpeszkedett – ez volt Pest északi határa.

1789-ben ezt az északi nagyrondellát elbontották, helyére színházépületet szántak, melynek megépítését azonban a pénzhiány sokáig nem tette lehetővé. A pesti publikum egyre inkább igényelte a tánctermet, melynek kivitelezése végül a Pollack Mihálynak adott megbízás alapján 1829-ben indult el. Így épült fel a Redoute, a mai Vigadó elődje, amely a pesti klasszicista építészet egyik csúcsteljesítménye lett.

 

Városi táncteremből a kultúra kincsestára

A Redoute-ban az első bált 1833. januárjában rendezték, ezzel nyitotta meg kapuit az épület, amely a vigasságok mellett a legmagasabb szintű kultúra otthona is volt – Pesten akkor még egyedüli koncertteremként. Jópár alkalommal koncertezett a teremben előbb az idősebb, majd az ifjabb Johann Strauss, a magyar szerzők közül pedig Erkel Ferenc, illetve Liszt Ferenc, aki először az 1838-as árvíz után adott itt jótékonysági koncertet. A Redoute rövid pályafutása 1849. májusában ért véget, amikor az osztrák várvédők ágyútüzének áldozatává vált, s jelentős részben megsemmisült. Az újjáépítéssel 1859-ben Feszl Frigyest bízták meg, s az új palotát, amellyel a tervező magyar stílust akart megteremteni,  végül 1865-ben adták át.

 

Külcsín és belbecs

A főhomlokzaton az ország címere mellé a magyar történelem jeles alakjainak portréi kerültek, az oszlopok díszítésére szolgáló szobrokat Alexy Károly készítette,  a falfestmények Lotz Károly és Than Mór munkái. Az Attila lakomája című festmény volt az első képzőművészeti alkotás, amely Arany János eposzát, a Buda halálát (1863) használta forrásként. A kiegyezést követően a Vigadót a város haszonbérbe adta, s ebben az időszakban az épület a legkülönbözőbb programoknak adott otthont, többek között városi tanácskozásoknak.

 

Az első Vigadó vonzereje

A Vigadó megnyitását követő két-három évtizedet zsúfolt báli naptár jellemezte, a rendezők a legkülönfélébb ötleteket vetették be, hogy rendezvényük kitűnjön a többi közül. Rendeztek itt korcsolyabált, Jókai Mór regényalakjait megjelenítő jelmezbált, vagy a magyar történelem eseményeit megjelenítő élőképeket. A legköltségesebb bált 1870-ben a Nemzeti evezős-vitorlázó egylet rendezte a Vigadóban, drága táncrenddel, pazar díszletekkel, matrózruhás katonazenekarral, aranyhalas medencével. A bálok közül feltétlenül figyelmet érdemel a legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi István emléke előtt tisztelgő Széchenyi-bál. 1867-ben, a királykoronázás tiszteletére rendezett banketten Ferenc József is részt vett, és itt született meg Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Budapest.

A Vigadóban egyre mozgalmasabbá vált a hangversenyélet, és hamarosan Liszt Ferenc is visszatért a koncertterembe, amikor a Pest-Budai Zenede fennállásának 25. évfordulója alkalmából felkérték, hogy maga vezényelje saját művét, a Szent Erzsébet oratóriumot. A hangversenyre a mintegy ötszáz tagú énekkar pesti és vidéki dalárdákból szerveződött.  1869-ben került sor Liszt első szerzői estjére, majd 1873-ban ő vezényelte a Szózat és a magyar Himnusz zenekari változatának ősbemutatóját. A félszázados művészi pályafutásának alkalmából rendezett ünnepségen Liszt arany babérkoszorút kapott, és számos külföldi kitüntetést, köztük a szentpétervári Zeneakadémia dísztagságáról szóló okiratot. 1875-ben Liszt és Wagner közös hangversenyt rendeztek a bayreuthi színház (Festspielhaus) építési tőkéjének gyarapítására.

A Vigadó falai közt megfordult az ifjabb Johann Strauss csakúgy, mint Mascagni, Dvořak, Debussy vagy Artur Rubinstein, de itt adta első önálló koncertjét Dohnányi Ernő, 1905-ben Bartók Béla, 1932-ben pedig itt debütált Fischer Annie. Richard Strauss is többször vezényelt a pulpituson állva,  Prokofjev pedig zongoraművészként szerepelt. A hazai karmesterhírességek közül Ferencsik János itt állt először a Filharmónikusok élére 1938-ban, az utolsó külföldi vendégművész karmester Herbert von Karajan pedig 1944-ben lépett fel a Vigadóban. A komolyzene mellett a dzsessz is létjogosultságot kapott, a Savoy Orphean zenekarát 1928-ban Teddy Sinclair elemlámpával vezényelte, 1937 tavaszán pedig egyedülálló, huszonnégy zongorás dzsesszkoncertet rendezett itt a Szász Koncertiroda.

A II. világháborúban a Vigadó épülete súlyosan megsérült, s kétségessé vált az épületrom jövője. Végül 1954-ben a Vigadót felvették a műemlékjegyzékbe, majd a megmenekülését kívánó szakemberek „a szabadságharc forradalmi szellemében fogant romantikus építészet egyetlen alkotását" védelmükbe vették, s végül az illetékesek az ötvenes évek végén engedélyezték a kulturális létesítmény újjáépítését. Kádár János és hívei ugyanakkor előszeretettel hangoztatták, hogy a Vigadó megmentése helyett inkább építhetnének az erre fordítandó pénzből iskolát.

1968-ban kezdtek hozzá az építkezéshez, illetve bontáshoz, hiszen az épület számos részét megszüntették vagy átalakították. Az akusztika javítása érdekében a nagyteremben prizmás gipsztestekbe helyezett égők kerültek a mennyezetre, miáltal a terem öt méterrel alacsonyabb lett. Az újjáépített Vigadó 1980. március 15-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Az Erzsébet téren álló Nemzeti Szalon épületét 1960-ban bontátták le, ezután a kortárs művészeknek új kiállítóhelyre volt szükségük. Ezt a szerepet töltötte be a Vigadó Galéria, amely először olyan alkotók műveit mutatta be, mint Czóbel Béla, Hincz Gyula, Martyn Ferenc, Márffy Ödön, Szervátiusz Jenő, Tóth Menyhért.

A „második" Vigadó színpadán is művészi kiválóságok léptek fel, megfordult itt a világhírű zongoraművész Cziffra György mellett Kovács Dénes, Perényi Eszter, Szenthelyi Miklós, valamint Szvjatoszlav Richter zongoraművész. Fellépett itt a Magyar Állami Hangversenyzenekar is Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével. A régi pompáját csak nyomokban őrző Pesti Vigadó 2004-ben zárt be.

A 2011-ben megalkotott alaptörvény értelmében a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté alakult át, majd két évvel később megkapta a Műcsarnok és a felújítása végéhez közeledő Pesti Vigadó tulajdonjogát.

A harmadik évezred Vigadójában majdnem eredeti szépségében pompázik a díszteremsor, bár a mennyezeti festményeket és a szobrokat nem lehetett rekonstruálni. Ismét régi fényében tündököl a főlépcsőház, az előcsarnok, megújult a kamaraterem. A Duna-part eme ékköve új terekkel gazdagodott: az V. emeleten előadó- és kiállítóteremmel, a VI. emeleten tetőterasszal, ahonnan pazar látvány tárul elénk a budai oldalra.

 

 

Az ismertető szöveg Holló Szilvia Andrea: A pesti Vigadó című, 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában megjelent kötetének felhasználásával készült.