Műveit a sötét tónusok, fémes felületek, titokzatos, bezárkózott, mégis díszes, aranyló formák, szürrealizmus és minimalizmus különös egysége jellemzik. Saját megfogalmazásában: „Festményeim nézőit a megszokott mindennapi látástól olyan irányba szeretném elvinni, ahol azonosulni tudnak műveimen keresztül azzal a szakrális hangulatot sugalló csenddel, ami meditálásra készteti őket.

Vinczeffy László Sepsiszentgyörgyön élő festő- és szobrászművész korai munkásságára a valóságot átíró elbeszélésmód, a szürrealisztikus megközelítés a jellemző. Restaurátorként alaposan ismeri a különféle anyagok viselkedését, a régi mesterek technikáit, amelyet kísérletező alkatából következően jól tud hasznosítani tudatosan kifejlesztett, szinte tapintható felületein, formai-plasztikai stílusában. Ezek a festmények, grafikák hol spirituális jelképeket, hol pedig meseszerű játékosságot közvetítenek. A művészt nem elégítette ki a kétdimenziós táblakép kötöttsége, ezért szobrászati objektumokat, nyers, alig megmunkált rönköket, lesimított, organikus térplasztikákat és a képekkel leginkább rokonítható, azokkal feleselő, színes, dekoratív alakzatokat hozott létre. Nagyobb méretű változataik állandó kiállítás keretében láthatóak szülőfalujában, Atyhában, ahol a 2014-ben megnyitott Kakasülő Galériában nyaranta meghívott magyarországi és erdélyi képzőművészek állítanak ki. Fiatalkorának vallásossága máig nagy hatást gyakorol a művész látásmódjára, festészetének lényege – különösen a "megérkezett", absztrakt korszakában készült művek esetében – szinte mindig valamilyen mélyről fakadó, spirituális tapasztalatot fogalmaz meg

"Vinczeffy László műveit nézve – legyen az olajkép, grafika, szobor, vagy installáció –, különös, álomszerű világba kerülünk. Mozdulatlanságba dermedt, holdbéli tájai, újra és újra felbukkanó formái, visszatérő kompozíciói rég letűnt, vagy még el nem érkezett, de mindenképp hideg, kiüresedett, embertelen korokat idéző expresszív víziók. "

Sipos László

Vinczeffy László, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 1946-ban született Atyhán. 1965-ben érettségizett a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban. 1967 és 1970 a kolozsvári Rajzpedagógiai Főiskolán, 1980 és 1983 között a bukaresti Művészeti Múzeum képrestaurátori műhelyében tanult. 1970 és 1979 között Zágonban rajztanárként dolgozott. Művészi munkásságát 2008-ban Munkácsy Miháy-díjjal jutalmazták. Munkásságáról, műveiról bővebben itt lehet olvasni.

"Képsorozata rendkívül egységes, szinte minden darabján egy-egy középpontba állított emblematikus motívum, hol kapu, hol emberi figurához, büszthöz hasonló, de tárgyi jellegű hibrid lény, a psziché mélyéből felbukkanó, egyszerre konkrét, határozott testi valójában megjelenő, ugyanakkor közelebbről meghatározhatatlan, vértekre, sisakokra, palástokra, oltárokra emlékeztető fantáziatárgy villan elő fényesen a komoran sötétlő atmoszférából. […] A hieratikus, szimmetrikus formák, a fémes felületek egyszerre távolságtartók, félelmetesek, támadóak és védelmezőek."

Sturcz János

A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében létrejövő kiállítás május 6-ig tekinthető meg.