Koncert 2020.01.04. 19:30
Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertje

KÖZREMŰKÖDIK: HALMAI KATALIN! A Liszt Ferenc Kamarazenekar már negyedik éve ad újévi koncertet a Pesti Vigadóban.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének. A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság és alkalmazkodóképesség miatt előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral.

A zenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Fél évszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – nemzetközi hírnévre tettek szert: több mint ötven országba jutottak el, többek között felléptek a new york-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i Operaházban, a buenos aires-i Teatro Colónban, valamint a párizsi Théatre de la Ville-ben.

A KONCERTEN KÖZREMŰKÖDIK: HALMAI KATALIN

A Liszt Ferenc Kamarazenekar büszke arra, hogy nemzeti zenekarként Magyarországot, a magyar kultúrát képviselheti és népszerűsítheti szerte a világban.

Fedezze fel a Pesti Vigadó több mint 150 éves történelmi épületét a koncert előtt Épületlátogatási séta indul 18:00 órától! 

***

A koncertre és az idegenvezetésre a jegyeket külön kell megváltani.

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről