Tánc 2017.09.16. 13:30
Táncbemutató és Táncház

Jegyárak

Díjtalan belépés!

6. Nyitott Ház - Élő zenés műsor és táncoktatás a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttessel

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes programja kicsiknek és nagyoknak.

Az idén 58 éves Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes megalakulása óta meghatározó szereplője a hazai néptánc mozgalomnak. A Tímár Sándor által alapított táncegyüttes rendszeresen részt vesz a szakmai megmérettetéseken, versenyeken: a Szolnoki Országos Néptáncfesziválon, a Zalai Kamaratánc Fesztiválon és a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán.Számos díj és kitüntetés birtokosa, 2010-ben örökös kiváló minősítést szerzett, melyet 2012-ben, majd 2014-ben ismételt Kiváló minősítéssel erősített meg.

Az együttes jelenleg öt csoportban végzi tevékenységét: az óvodás, kisiskolás, iskolás korosztályon túl felnőtt kezdő táncosokat is vár tagjai közé. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes művészeti vezetői Sánta Gergő és Sánta-Biró Anna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái.

A Nyitott Ház napján 13:30 és 15:30 között várjuk a néptánc iránt érdeklődőket.

Helyszín: Északi terem (II. emelet)

 

4*25 perces blokkokban az alábbi táncokkal lehet megismerkedni:

Dél-alföldi táncok

Zenekari szám

Kalotaszegi táncok

Táncház a közönség bevonásával.

Kísér az Erdőfű zenekar.


A programon való részvétel előzetes regisztrációt nem igényel!

Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a Pesti Vigadó egész nap ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogatható, termei és kiállításai térítésmentesen tekinthetők meg.  

A 6. Nyitott Ház további rendezvényeiért kérjük, látogassa meg a program részletes oldalát

Helyszín

Vigadó A Főváros szívében található Vigadó termei külsős partnerek számára is igénybe vehetők. Legyen szó koncertről, kiállításról, bálról, konferenciáról, diplomáciai, protokolláris vagy üzleti jellegű reprezentatív eseményről, a Vigadó számos rendezvény méltó helyszínéül szolgálhat.