Kiállítás 2017.06.10. - 2017.07.23.
Békesség nektek! Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény Kecskeméten

Jegyárak

800 Ft

Válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből

A 2002–2016 között megrendezett Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálékon eddig összesen 980 alkotást tekinthetett meg a nagyközönség a kecskeméti Cifrapalotában, ami jól mutatja, hogy mennyire hiányzott egy ilyen sorozat a magyarországi kiállítási palettáról. Az ehhez kapcsolódó, s ifj. Gyergyádesz László nevéhez fűződő, módszeres gyűjtői tevékenység révén, sikerült létrehozni egy, a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető, speciális gyűjteményi egységet, amely 2017-ben már túl van a 400. beleltározott tételen. A kollekció összetétele, minősége alapvetően az alkotók jóindulatától (ajándékozás) és az egyes biennálék tematikájától függ, melyet célzott művásárlásokkal (NKA) próbálnak valamelyest ellensúlyozni. Ezt a múzeumi tárgy együttest, hogy valamennyire „élő” és kortárs maradhasson, igyekeznek egy-egy válogatás erejéig minél több helyen (eddig pl. Eger, Zsinagóga Galéria; Pécsi Galéria; Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria; Szent István Bazilika) bemutatni.

A kiállítás 2017. június 10. és július 23. között látogatható.


További információk

Helyszín

Vigadó Galéria - Földszint A Pesti Vigadó földszinti kiállítótere a Vigadó Galéria eredeti otthona. bővebben a helyszínről