Koncert 2017.11.06. 19:30
Bemutatkoznak a Zeneakadémia Karrierirodájának fiatal művészei 4.

Scheuring Kata fuvolaművész és Szabó Marcell zongoraművész koncertje

Az MMA Zeneművészeti Tagozata és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös rendezésű hangversenye

Scheuring Kata már az érettségi évében járt, mikor eldöntötte, hogy zenei pályára lép. 2011-ben első díjat nyert a Bántai Vilmos Fuvolaversenyen, itt hallotta őt játszani Gyöngyössy Zoltán, aki elismerően nyilatkozott játékáról, és fél év múlva fel is vette őt zeneakadémiai osztályába. Egyetemi évei alatt több hazai és külföldi versenyen szerepelt sikerrel: 2013-ban a kijevi V. S. Antonov Nemzetközi Fuvolaversenyen 3. díjat, a szerbiai Anton Eberst Versenyen 2. díjat és közönségdíjat, 2015-ben a romániai Gheorghe Dima Nemzetközi Fuvolaversenyen 2. díjat nyert. Szólistaként és olyan nemzetközi zenekari projektek résztvevőjeként, mint az EUYO vagy az EUphony zenekarok turnéja, Európa számos országában koncertezett. 2016 decemberében a Zeneakadémia Nagytermében Takács-Nagy Gábor vezényletével, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának szólistájaként Mozart G-dúr fuvolaversenyével lépett színpadra.

Szabó Marcell a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett zongoraművész diplomát és jelenleg a Doktori Iskolában folytatja tanulmányait. A 2016-ban Fischer Annie-ösztöndíjat, 2015-ben Junior Prima Díjat nyert zongoraművész az elmúlt években számos nemzetközi versenyen is sikert aratott. 2014-ben a szegedi 6. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen 1. díjat, kortárs zenei és zenekari különdíjat, a 33. Nemzetközi Delia Steinberg Zongoraversenyen Madridban 3. díjat, a 16. Nemzetközi Île de France Zongoraversenyen Párizsban 1. díjat és különdíjat nyert. A párizsi győzelemnek köszönhetően számos fesztiválmeghívást kapott és több szólóestet is adhatott a francia fővárosban. A Bartók-versenyen szerzett zenekari különdíjnak köszönhetően 2015-ben Rahmanyinov 2. (c-moll) zongoraversenyével állhatott színpadra. Szabó Marcell szóló- és kamaraestek főszereplőjeként koncertezett már Bécsben, Madridban, Hamburgban, Brüsszelben, Luxembourgban, Nagoyában és a Krím-félszigeten is.

Műsor:

Schubert: Arpeggione-szonáta

Ravel: Pavane egy infánsnő halálára

Gaubert: Nocturne et Allegro scherzando

Franck: A-dúr szonáta 


Szervező: MMA Zeneművészeti Tagozata 


A belépés ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.

Helyszín

Sinkovits Imre Kamaraszínpad A Pesti Vigadó IV. emeletén található Sinkovits Imre Kamaraszínpad színpadi produkciók megrendezésére szolgál. bővebben a helyszínről