Koncert 2017.11.15. 19:00
Galántától Gyergyóremetéig

A „Nemzedékről nemzedékre” – in memoriam Kodály Zoltán népzeneoktatási módszertani konferencia és emlékkoncert kísérőrendezvénye

Kodály Zoltán műveinek jelentős része népdalfeldolgozás, vagy népi szövegek megzenésítése. A zeneszerző színpadi, zenekari, vokális, illetve pedagógiai műveiben közel ezer népi dallamot dolgozott fel. Saját zeneszerzői munkájának a népzenéhez való viszonyát maga Kodály a következőképpen fogalmazta meg:

„…az idegen minták után indult (magyar) műzenét, ha még lehet, visszakanyarítani a népi talajra, a már-már teljes szellemi gyarmatosítást megállítani, a népzene gyökeréről nevelni magasabb műzenét”

A műveiben feldolgozott népi dallamok nagy száma, valamint az ezekből, zeneszerzői munkája nyomán sarjadt műzene igazolja milyen hűen követte Kodály a Népzene és műzene című tanulmányában megfogalmazott programot.

Műsorunk anyagának összeállításában elsősorban Bereczky János, Domokos Mária, Olsvai Imre, Paksa Katalin és Szalay Olga, Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai című munkája szolgált forrásul. A Galántai táncok a már említett kötetben is szereplő forrásdallamainak valamint a Háry bizonyos részleteinek a hangszeres népzenei hagyományban, illetve a XVIII.-XIX. századi hangszeres gyűjtemények anyagában felfedezhető párhuzamai Jánosi András kutató munkájának eredményei.

Köszöntőt mond
Kékedi László az MMA rendes tagja, a Népművészeti Tagozat vezetője 

A népzenei hangversenyen a Jánosi Együttes 2013-ban, Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója tiszteletére megjelent, azonos című hanglemezének anyaga hallható, kiegészítve Kodály jelentős népzenei gyűjtéseiből Juhász Zoltán, Fábián Éva, valamint Nyitrai Marianna által válogatott dallamokkal.

Szereplők
Jánosi Együttes: Jánosi András (hegedű), Danhauser Zoltán (hegedű), Túri András (brácsa, kontra, cimbalom), Kiss Csaba (bőgő), Szűcs Miklós (ének, koboz)

Közreműködnek a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hallgatói
Szabó Annamária (ének), ifj. Szerényi Béla (tárogató), Zimber Ferenc (cimbalom),

valamint
Juhász Zoltán (furulya, duda), Fábián Éva (ének), Nyitrai Marianna (ének)


A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.

Helyszín

Sinkovits Imre Kamaraszínpad A Pesti Vigadó IV. emeletén található Sinkovits Imre Kamaraszínpad színpadi produkciók megrendezésére szolgál. bővebben a helyszínről