Szűcs László kőszobrász-restaurátor tevékenységét az 1980-as évektől végigkíséri az autonóm művészeti munkásság. Szakmai elhivatottságából is eredeztethető művészetének egyik fontos jellemzője, az anyag-gazdagság, és az, hogy mindig különleges, fantasztikus szépségű nyersanyagokat munkál meg. Műveinek kivitelét, technikai megvalósítását magas fokú minőség, jó értelemben vett bravúros formai előadásmód jellemzi. A kezdeti alkotóperiódus mintázással és bronzöntéssel alakított művei mellett fokozatosan a kő- és a faszobrok készítése vált dominánssá munkásságában. A faragással és a legmodernebb gépekkel, korszerű technikai eljárásokkal, de leginkább az elvétellel való megformálással létrehozott munkák az elvont szobrászat, a plasztikai absztrakció XX. századi törekvései során megerősödött áramlatához kapcsolódnak.

Az alapvetően kisplasztikákat, kisszobrokat és érem-plasztikákat alkotó Szűcs László az elmúlt másfél évtized terméséből válogatott műveket mutat be kiállításán: alapvetően organikus jellegű, esetenként a geometriai elemeket is megidéző elvont kompozíciókat. Ebben a roppant egységes, tudatos szobrászi programra alapozó plasztikai világban emlékszerűen megjelennek természeti lények és képződmények, felsejlenek emberalak-idézetek is, de a fő plasztikai szólamot a Móbius-szalag-variációk, a talányosan meghajló héj-szobrok, a már-már papírhajtogatás-jellegű vékony, légies kő-kompozíciók szólaltatják meg.

(Wehner Tibor)