-
Kiállítás

Helyszín: Vigadó Galéria - Alsó szint

A moldovai művészet: Kifejeződés a sokféleségben

Tíz festőművész a Moldovai Köztársaságból, egy közös kiállításban összegyűjtve – nem jönnek azonban egy meghatározott, közös művészi koncepcióval.

 Ezt a csoportos kiállítást inkább úgy értékelhetjük, mint tíz kis egyénit, amelyiken mindegyikük a saját szemszögéből, a saját véleményét fejezi ki.

A kerámiák, a festmények, a grafikák nagyban támaszkodnak az általuk kijárt iskolák tradícióira – a kijevire, a kisinyovira, a szentpétervárira –, ahol két pólus él együtt: a keleti és a nyugati.

 

Egyfelől, a keleti tradíció, a maga tartalom iránti és realista reflexiók felé hajló preferenciáival, másfelől, a nyugati hagyomány, a fauve festészet elemeivel tarkított dekoratív stilizálások felé való mozgásával, a kubizmussal, az absztrakcionizmussal. Ezek az első látásra különböző művészi képek egy közös esztétikai síkba rendeződnek, amit leginkább kortárs művészi tradíciónak nevezhetnénk, amely a folytonosságban nyilvánul meg, ugyanakkor egyfajta szimbolikus elemekkel is bíró színes jellemvonásokat hordoz, a racionalizmustól, a konceptualizmustól és a strukturalizmustól eltérő módon. Nagyvonalakban, a moldovai művészek alkotásai egy bizonyos fokú közös tudatot is tükröznek, amely közös tudat lényegében szentimentalista és lírai gondolatokra épül.

 

(Liviu Hincu)

Szervezők:

Magyar Művészeti Akadémia,
Magyarország Nagykövetsége, Chisinau
Moldovai Köztársaság
Moldovai Köztársaság Nagykövetsége, Budapest

 

Jegyár: 800 Ft

 

Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy A moldovai művészet: Kifejeződés a sokféleségben című kiállítás technikai okok miatt – a Moldovai Köztársaság Nagykövetségének a műtárgyak elszállítására vonatkozó kérése alapján – 2016. június 22-én zár.

 

Időpontok
2016.05.21.-2016.06.22.