Koncert

Helyszín: Díszterem

Adventi Álomkófic

A Misztrál együttes gyermekprogramjának ad otthont a Vigadó 2014. december 14-én délelőtt, Adventi Álomkófic címmel.

„Évek óta készültünk, hogy egy olyan műsort készítsünk a gyermekeknek, melyben a versek eggyé válnak a dallamokkal, a dallamok a gyermekekkel, s így a költészet észrevétlenül épülhet be az életükbe. A dalokat szívből írtuk apró gyermekeknek, kisiskolásoknak, nagyiskolásoknak, kamaszoknak és mindazoknak, akik megérzik bennük a körülöttünk élő világ sokszínűségét.

Oly jó néha elcsellengve széllel tündökölni, színekkel táncolni, Boldogasszony felé tekinteni, erdőben rókát bámulni, réteken megpihenni, árvalányhajjal egymást cirógatni, tavak partján moszkitók énekére békákkal vacsorálni, útban hazafelé cinkét hívogatni, kóficokkal álmodozni, ménesek közt lovak meséit figyelni és olyan jó gyermeknek lenni…még felcseperedve is.”

 

Énekeljünk együtt!

 

A Misztrál együttes tagjai:

 

Heinczinger Miklós - furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének

Pusztai Gábor - ütőhangszerek

Tóbisz Tinelli Tamás - gitárok, nagybőgő, ének

Török Máté - cselló, gitár, mandolin, koboz, szájharmonika, tambura, ének

Csóka Sámuel - hangmérnök - technikus

 

Időpontok
2014.12.14.-11:00