Koncert

Helyszín: Díszterem

"Gusto Italiano"

Enrico Onofri és a Miszla Barokk Régi Zene Akadémia tanárainak kamarazenei koncertje

Az immár öt éves múltra visszatekintő Régi Zene Akadémia egy évente két alkalommal megvalósuló intenzív mesterkurzus. Célja, hogy lehetőséget teremtsen hazai és külföldi ifjú zenészek számára barokk zenei ismereteik elmélyítésére. A magas szakmai színvonalról a régi zenei szcénában nemzetközileg jegyzett zenész-oktatók gondoskodnak (pl. Tóth Mónika és Dinyés Soma – az Akadémia szakmai vezetői; Christoph Urbanetz, Anna Januj, Jan Cizmar, Máté Balázs). Az öt éves jubileum alkalmából megrendezendő kamarazenei koncert méltó ünneplése a Régi Zene Akadémia eddigi tevékenységének és elért sikereinek. A különleges zenei élmény mellett, az esemény lehetőséget teremt a régi zene további népszerűsítésére.

A 2016. október 22-re tervezett koncert sztárvendége a nemzetközi elismertségnek örvendő, kiváló barokk hegedűművész ENRICO ONOFRI. Az utóbbi néhány évben nem volt szerencsénk Budapesten hallani játékát, így várhatóan mind a szakma, mind pedig a zenekedvelő hallgatóság részéről nagy érdeklődés várható. A hangverseny további közreműködői a Miszla Barokk Régi Zene Akadémia tanárai lesznek.

 

Előadók:

Enrico Onofri – Barokk hegedű

Tóth Mónika – Barokk hegedű

Baranyay Piroska – Barokk cselló

Mészáros Bernadett – Csembaló

Jan ČIŽMÁR – Teorba, barokk gitár

 

Műsor:

Dario CASTELLO (1590-1658)
Triószonáta No.10

Giovanni Paolo CIMA (1570-1622)
Triószonáta „I Concerti ecclesiastici”

Giovanni Battista FONTANA (1571-1630)
Szonáta No.7.

Don Marco UCCELLINI (1603-1680)
Szonáta „La Prosperina” Op.4.

Biagio MARINI (1587- 1643)
Triószonáta „Fuggi dolente il core”

Alessandro STRADELLA (1639-1682)
a-moll Sinfonia No. 20.

Arcangelo CORELLI (1653-1713)
C-Dúr Templomi Szonáta op.3.
- Largo, Allegro, Largo, Allegro -

SZÜNET

Giovanni BONONCINI (1670-1747)
d-moll Szonáta
- Tempo giusto, Spiritoso, Lento, Allegro -

Antonio CALDARA (1670-1736)
B-dúr Szonáta Op.2 “Chiacona”

Antonio VIVALDI (1678-1741)
d-moll Szonáta Op.1 La "Follia"

 

A koncert a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg
 

Jegyár: 4000-5500 Ft

Időpontok
2016.10.22.-19:30