Koncert

Helyszín: Díszterem

Boldoczki Gábor trombita és Medveczky Ádám karmester

Lukács Ervin bérlet 2.

4 hangverseny a Pesti Vigadóban

„Volt kitől tanulnunk: Kodály Farkas, Sugár, Kókai, Viski, Szervánszky, Somogyi – hogy csak a legnagyobbakat említsem…”

Lukács Ervin

Nem gyakran hallhatjuk a világhírű magyar trombitaművészt, Boldoczki Gábort hazai koncerten játszani, hiszen az év nagy részében külföldi meghívásoknak tesz eleget.

A lemezeivel számos díjat elnyert muzsikus volt az első trombitaművész, aki szólistaként meghívást kapott a Salzburgi Fesztiválra. Azon kevesek közé tartozik, akik egyaránt szívesen művelik a klasszikus és a kortárs repertoárt, és ősbemutatók fűződnek a nevéhez, például Penderecki Trombitaversenyét is ő mutatta be 2015-ben. A magyar zeneszerzők egyik doyenje, Balassa Sándor 2004-ben írta meg a háromtételes klasszikus felépítést követő Trombitaversenyét, amely nyilvános hangversenyen most hangzik el először. Előtte Liszt Ferenc szimfonikus költeményét hallhatjuk, amely a Hősi induló magyar stílusban című zongoradarabból fejlődött tovább a szerző műhelyében, és amelyet Liszt viszonzásul szánt Vörösmarty Mihálynak, őt dicsőítő ódájára. Szintén a nagy magyar költőhöz kapcsolódik az est második részében felcsendülő szvit, amelynek zenéjéről így írt Molnár Antal 1916-ban: „Vörösmarty még nem a 48-as idők népies költője, magyaros mivolta e tündér-játékban finom, diszkrét színekben érvényesül. Így Weiner zenéjének magyarossága is, bár jelen van, mintha a mese-világ fátyolával volna letakarva. Egy-egy motívumból kicsillog, de oly otthonos természetességgel, milyet csak akaratlanul hoz napvilágra a művészi stiliszta.”

Medveczky Ádám karmester

Liszt Hungária – szimfonikus költemény

Balassa Sándor: Trombitaverseny

Weiner Csongor és Tünde – szvit, op. 10/b

Boldoczki Gábor trombita

Nemzeti Filharmonikus Zenekar


Jegyvásárlás az alábbi linken keresztül lehetséges.


A koncertsorozat további előadásai:

2018. január 25. 19:30

Banda Ádám hegedű és Hamar Zsolt karmester

Lukács Ervin bérlet 1.


2018. május 2. 19:30

Bogányi Bence fagott és Kocsár Balázs karmester

Lukács Ervin bérlet 3.


2018. május 24. 19:30

Rohmann Ditta cselló és Vashegyi György karmester

Lukács Ervin bérlet 4. 


Váltsa meg jegyét vagy bérletét!

Időpontok
2018.03.22.-19:30