-
Kiállítás

Helyszín: Fogadótér

Múlt-Idő

MEGHOSSZABBÍTVA JANUÁR 13-IG!

Látogatói emlékek a Pesti Vigadó kapcsán

A Pesti Vigadó – és elődje, a Redoute – minden korban a társasági élet kedvelt helyszíne volt, amely látogatók ezreit varázsolta el, s ragadta magával. A páratlan palotában megvalósuló rendezvények megörökítése az események résztvevői számára is fontossá vált. Ez nem is csoda, hisz hogyan is feledhetné egy ifjú szív, hogy hol bálozhatott először, hogyan is feledhetné egy házaspár, hogy hol is találkozott először?! A milliónyi, egymásnak továbbadott történet mellett pedig – szűkebb számban, de – tárgyi emlékek is őrzik a feledhetetlen esték élményét.

Idén tavasszal felhívásunkban fotó és fénykép beküldésre bíztattuk látogatóinkat, hogy megtudjuk, milyen emlékeket őriznek az épület kapcsán. A fényképek mellett kiállításunkra tárgyi emlékek is felajánlásra kerültek, jelentős többségük az épületben megvalósuló bálokhoz kapcsolódik, így került jelen tárlatunk középpontjába a Pesti Vigadó, mint báli helyszín. A személyes történeteken keresztül látható, hogy a Pesti Vigadó elődjének, a Redoute építtetőinek legfőbb célja teljesült: Pest városán keresztül az ország méltó báli helyszínnel gyarapodott, ahol a legfontosabb és legizgalmasabb rendezvények valósultak és valósulnak meg ma is.

A még teljesebb kép bemutatása érdekében a beérkezett dokumentumok mellett bemutatásra kerülnek további emlékek is. Az érdeklődők a teremben megtekinthetik a XIX. század báljaiban használt eszközöket, megismerkedhetnek a XX. század első harmadának báli előkészületeivel, vagy éppen az 1935-ös Katolikus Bálon résztvevők öltözékével. Olvashatnak a Katolikus Bál korabeli sajtóban való megjelenéséről, a férjhez menéshez elengedhetetlen tulajdonságokról, a napi báli divatról, valamint a századfordulós plakátokon keresztül képet kaphatnak e rendezvények részletesebb programjairól.

A Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti kiállítás anyaga, mely az épület VI. emeletén kapott helyet különböző intézmények gyűjteményéből származik, a Múlt-Idő című időszakos kiállítás tárgyai pedig főleg látogatói felajánlásokból. Hisszük, e kettő kedvezően egészíti ki egymást, s közösen segítenek megismerni a Redoute és a Pesti Vigadó múltjának gazdagságát!

A Múlt-Idő című időszakos kiállítás a Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti kiállításunkhoz kapcsolódva valósult meg.

A kiállítás térítésmentesen tekinthető meg 2018. október 29. és 2019. január 13. között.

Időpontok
2018.10.29.-2019.01.06.