Fehér József alkotása a TŰ-RÉS-HATÁR című Szombathelyi Textiltriennálé kiállításán a természet és az emberi kéz találkozásának különleges, meditatív lenyomata. A mű egy fenyőfák tűiből készült, aprólékos munkával összefűzött, henger alakú objektum, amely a levegőben lebegve, egy fém tál fölé függesztve teremt párbeszédet anyag, forma és tér között.

A fenyőtű, mint alapanyag, a természet időbeli és anyagi mulandóságát hordozza. Az apró, szúrós elemekből létrehozott, textil jellegű struktúra a türelem, az ismétlés és a figyelem gyakorlata. A tű itt nemcsak eszköz, hanem jelentés: egyszerre utal a sebzésre és a gyógyulásra, a határra és az átjárásra. Fehér József műve a tű-rés-határ hármas fogalmát anyagban gondolja tovább: a fenyőtűk ezernyi apró metszéspontja, a réseken átszűrődő fény és levegő, valamint a lebegő forma és a föld közötti feszültség mind e határhelyzetek megjelenései.

A függesztett, 200 cm magas, 40 cm átmérőjű henger testtelen és mégis szilárd: egyidejűleg sugároz könnyedséget és zártságot. A fém tál az alatta elhelyezett vízzel a befogadás, az elnyelés, a megtartás szimbóluma – mintha a természet körforgását, az anyag visszatérését a földbe jelenítené meg. A víz tükrében a mű lassan ringó, szalagszerű textúrája életre kel, a reflexió mozgása finom párbeszédet hoz létre az anyag és a tér között.

Fehér József munkája a kortárs textilművészet határait feszegeti: nem hagyományos értelemben vett textilt alkot, hanem a „szövés" és „fűzés" fogalmát a természet rendjére alkalmazza. A fenyőtűk egymásba kapaszkodó rendszere – a természet saját „szövedéke" – az emberi kéz általi újraszervezés révén kulturális tárggyá, meditatív objektummá válik. A mű egyszerre ökológiai állásfoglalás és poétikus gesztus: a természet legapróbb, sokak számára jelentéktelen részéből születik meg egy csendes, monumentális jelenlét.