A festményen fehér alapon piros és annak árnyalatival festett négyzetek, téglalapok, négyszögek, kisebb-nagyobb, véletlenszerű elrendezésű alakzatok vannak. A nagyméretű kép a monotonitás, a monokrómizmus, az ismétlődés jellegzetességeivel van hatással a nézőre.

Lenyűgöző, hogy ez a festmény milyen erőteljes hatást képes kiváltani egy látszólag egyszerű, monoton ismétlődés révén. A négyzetek és téglalapok ismétlődése első pillantásra mechanikusnak vagy rendszerint rendezettnek tűnhet, de éppen ebben rejlik a mű ereje: az apró eltérések – a színek intenzitása, a formák mérete, az ecsetkezelés textúrája – mind egyedi karaktert adnak az egyes elemeknek.

Ez az ismétlés nem unalmat, hanem ritmust és feszültséget teremt, mintha egy vizuális zene bontakozna ki a néző előtt. A formai kötöttség keretein belül a festő finom elmozdulásokat, színárnyalatokat és struktúrákat vizsgál, ami szinte meditatív hatást kelt. A tekintet újra és újra visszatér ezekhez az ismétlődő motívumokhoz, miközben egyre több részletet fedez fel, így a monotónia helyett egy fokozatosan mélyülő vizuális élményt nyújt a mű.

A kép szeptember 15-ig tekinthető meg, az Alapítók – Magyar Festők Társasága című kiállításon, az alsó szinti kiállítótérben.