![Budapest 150](/documents/10197/1140014/webre_cimer.jpg/fd1c651a-877f-4646-854e-43489ba5c4e6?t=1700041440356)
Boldog Születésnapot Budapest!
A Redoute és a Pesti Vigadó számtalan kiemelkedő társasági és közéleti esemény helyszíneként vonult be a magyar történelem legszebb lapjaira. Az első népképviseleti országgyűlés, a kiegyezés vagy éppen az 1838-as nagy pesti árvíz károsultjai számára adott Liszt koncert kitörölhetetlenek a nemzet emlékezetéből. Nincs ez másként nemzetünk fővárosának, Budapestnek a megszületésével sem.
Budapest zászlója
A XIX. századi Pest nem bővelkedett kellő nagyságú termekkel bíró épülettel, így a komolyabb tárgyalások lebonyolítását csupán néhány helyszínen lehetett megtartani. A legtöbb embert a Feszl Frigyes által tervezett, 1865-ben átadott Vigadó tudta befogadni, így Buda, Óbuda és Pest egyesítések tárgyalásainak helyszínéül is a Duna parti épület jöhetett számításba. Az 1873-as egyeztetések során október 25-én tartotta alakuló ülését az új, egyesített, fővárosi képviselő-testület, amely megválasztotta az új város vezetőit is: Ráth Károlyt, a pesti királyi ítélőtábla alelnökét főpolgármesternek, Kamermayer Károlyt, volt Pest városi tanácsnokot polgármesternek és Gerlóczy Károly közigazgatási szakembert alpolgármesternek. Az új vezetőség ismeretében sor kerülhetett a három város hivatal apparátusának egyesítésére is, amely dátuma alapján november 17-e Budapest hivatalos születésnapja. Ezen a napon a Nemzeti Színház és egyéb zeneegyletek művészei színre vitték Liszt Krisztus oratóriumát.
Ötven év múlva újra a Pesti Vigadó vált az ünnepségek központi helyszínévé, hiszen 1923-ban, Budapest születése apropójából Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya, Bartók Béla Táncszvitje, illetve Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa (még 55. zsoltár néven) csendült fel. A 100 évvel ezelőtti napot 2023-ban a Nemzeti Filharmonikusok állítják újra színpadra.
Programok Budapest 150. születésnapja alkalmából a Pesti Vigadóban:
2023.11.16.-2024.02.11. - Sosemvolt Budapest - Tervek, álmok, víziók a főváros építészetének 150 évéből
2023.11.18., 10:00, 11:30 - Budapest 150 - Tematikus épülettörténeti séta Tittel Kingával
2023.11.19., 19:30 - Budapest 150 - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye
A városegyesítés évfordulója alkalmából néhány, a Pesti Vigadót ábrázoló kép felhasználásával elkészült a Budapest születése - 150 éves a főváros című film.