Hírek

Fantasztikus hangulatban telt a Pesti Vigadó tábora
2024. 07. 22.
Fantasztikus hangulatban telt a Pesti Vigadó tábora
Fantasztikus hangulatban telt a Pesti Vigadó tábora

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a Pesti Vigadó nyári táborát július 8 és július 12 között. Az egyhetes táborban kisiskolások vettek részt, akik a napok folyamán megismerkedhettek a bábokkal, bábkészítéssel, hiszen az idei tábor programja a bábszínház tematikája köré épült.

A táborban a gyerekek megismerhették a Pesti Vigadó különleges belső tereit játékos formában, valamint megtekinthették a földszinten lévő Bűvészinasok című kiállítást. Továbbá ellátogattak a Walter Rózsi-villába, ahol az épület megnézése mellett, kreatív, alkotó feladat várta a gyerkőcöket. A következő napokban a délelőttök kültéri programokkal teltek. A gyerekek ellátogattak az Olimpia parkba, a Magyar Zene Háza zenélő játszóterére, a Gellért-hegyre, valamint az Erzsébet térre, ahol a játszóterek mellett, különböző ügyességi játékokban vehettek részt, valamint még egy kis fagyizás is belefért a programba. A délutánok zenés foglalkozással, társasjátékozással, illetve kreatív, kincskeresős feladattal egybekötött meseírással, valamint bábkészítéssel teltek, amiket aztán az utolsó napon a gyerekek fel is használtak a bábelőadásukhoz. A tábor végén a gyerkőcök három kisebb csoportban előadták a saját készítésű bábszínházi előadásaikat. Mindhárom műsor nagyon jól sikerült, kreatív és mókás volt. Ezután jöhetett a jól megérdemelt mesenézés, melynek mindenki nagyon örült. A hét pedig egy kis beszélgetéssel zárult, ahol mindenki elmondta, mi volt a legjobb élménye a táborban.

Ugyan a 2024. évi tábor véget ért, de jövő nyáron ismét várjuk a gyerekeket a Pesti Vigadó kreatív, élményekkel teli, felejthetetlen táborába!

Kitűzőkészítés a Walter Rózsi-villában

A kincskeresős feladattal egybekötött meseírás eredménye

Zenés foglalkozás a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon

Készülnek a bábok

A kész bábok várják az utolsó napi premierjüket

Készül a pulikutyus báb

Játék a Városligetben

A Gellért-hegyi csúszdaparkban

 Az utolsó napi bábelőadás a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon