Hírek

Magyar Festészet Napja a Pesti Vigadóban
2024. 10. 04.
Magyar Festészet Napja a Pesti Vigadóban
Magyar Festészet Napja a Pesti Vigadóban

A 2002-ben útjára indított kezdeményezés legfőbb kiállítása idén a Magyar Művészeti Akadémia székházában lesz látható

A Pesti Vigadóban tartott 2024. október 3-i sajtótájékoztató keretein belül ismertette a kiállítást szervező Magyar Festészet Napja Alapítvány vezetősége, valamint a programok kurátorai az idei esztendőben megvalósuló eseményeket. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, érdemes művész, az MMA levelező tagja és a szervező Alapítvány elnöke kiemelte, ugyan hagyomány tisztelő a kezdeményezés - amelyet az is jelképez, hogy október 18-ára, a festészet védőszentjének, Szent Lukácsnak a napjára időzítették az alapítók-, de az élő, kortárs magyar festészetre figyelnek. Meglátásaik szerint külföldön arra kíváncsiak, hogyan festünk "magyarul", és ezt a kérdést járják körbe a kezdeményezéshez idén csatlakozó intézmények által rendezett kiállítások is. A mára több, mint egy hónapon át tartó művészeti ünnep alatt megszervezésre kerülő események száma meghaladja a kétszázat, a résztvevő településeké az ötvenet. Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Festészet Napjának sikerült belaknia a magyar kultúrteret.

A Pesti Vigadóban 2024. október 13. és november 24. között látható Élő Magyar Festészet című kiállításon láthatóak lesznek a doyenek, a középgeneráció és a fiatal generáció tagjainak alkotásai, amelyeknek Verebes György, Gaál József Munkácsy-díjas festőművész, valamint Horváth Dániel festőművész lesznek a kurátorai. Mindehhez szorosan kapcsolódik a Kurátorok és a Kortárs magyar üvegfestészet című tárlatok. Előbbi a Magyar Festészet Napja valaha volt kurátorainak, huszonkét művésznek az alkotásait mutatja be, kurátora Hudatsek László festőművész, míg a Kortárs magyar üvegfestészet tárlat kurátora Czifrák László szilikátművész lesz. Az októberi megnyitón kerülnek átadásra a legrangosabb szakmai díjak is, így az Életmű-díj, a Magyar Művészeti Akadémia Festészeti-díja, valamint a Maticska Jenő-díj is.

Bővebb információk és a rendezvények a Magyar Festészet Napja Alapítvány, valamint az MMA honlapján érhetőek el.