„Gyepsori emberek tegnap és ma" címmel kiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának rendes tagja, a Balázs Béla-díjas Molnár Edit fotóművész képeiből a Vigadó Galéria alsó szintjén 2014. július 10-én.
A Veres Péter Gyepsor című elbeszélés és verskötete hatására született fotók kiállításának megnyitóján az ünnepi beszédet Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke tartotta. A kiállítást megnyitó Szarka Klára fotótörténész, szakíró kiemelte a most bemutatott riport majd négy évtizeddel az elkészülte után, a 21. század elején mutatkozhat meg átfogó teljességgel, emléket állítva Veres Péternek. Ugyanakkor memento ez a képsorozat a fotótörténet számára is. A klasszikus magyar dokumentarizmusé, az igazi fotóriporté.
A megnyitón közreműködött Faragó Laura énekművész, valamint Szersén Gyula színművész Veres Péter Gyepsor című művéből való részlet felolvasásával.
A kiállítás 2014. július 11-től 2014. szeptember 20-ig tekinthető meg a Vigadó Galéria földszintjén. A kiállításra váltott jegyek érvényesek a Vigadó Galéria alsó szintjén látogatható Ábrahám Rafael kiállításra is.