
Május 16-án és 17-én, Budapesten tartotta éves közgyűlését az Európai Művészeti Ügynökök Szövetsége, a szervezet vendégei szombaton megtekintették a frissen felújított Vigadót is.
Az Európai Művészeti Ügynökök Szövetsége Európa 17 országából 70 művészeti ügynököt tömörítő szervezet. Tavalyi, bécsi közgyűlésükön Lőrinczy György elnökségi tag javasolta az ide közgyűlés helyszínéül Budapestet, amelyet a tanács elfogadott, ugyanis a város megújult és új helyszíneivel (köztük a Vigadó, a Zeneakadémia és az Erkel Színház) azon kevés város közé tartozik, ahol fejlődik a zenei piac.
A közgyűlés második napján a hazánkba látogató vendégek dr. Batta András kormánybiztos úr vezetésével különleges városnézésen vettek részt, melynek keretein belül érintették Budapest legimpozánsabb épületeit, melyek helyet adnak a klasszikus zenének is. A Vigadóban Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke fogadta a látogatókat, akiket két komolyzenei produkció várt: a Vigadó Díszlépcsőházában a Szent Efrém Férfikar, a Díszteremben pedig a Corpus Harsona Quartet örömzenélt.
A Szövetség mostani magyarországi és vigadóbeli látogatásának súlyát emeli, hogy Budapesten utoljára 12 éve tartották közgyűlésüket