Hírek

2021. 04. 06.

"Nem törődtem azzal, hogy mi a rend és mi a trend."

Hager Ritta textil-képzőművésszel, a nemzet művészével és az MMA rendes tagjával plasztikus felvetésű gobelin technikájáról, 1986-os vigadóbeli kiállítása hatásairól beszélgettünk 90. születésnapja és a Pesti Vigadóban 2021-ben nyíló kiállítása alkalmából.

Lesti Árpád interjúja

Édesapja huszártiszt, ezredparancsok volt és emiatt sűrűn költözködtek a gyermekéveiben. Hogyan élte meg az állandó változást?

Szüleimnek nehezebb volt, mert mindig össze kellett pakolniuk; de egy gyereknek nem probléma, sőt, izgalmas. A sok utazás 1938-ig tartott, akkor kinevezték országos lótenyésztési főfelügyelőnek - ez tábornoki ranggal járt -, ami miatt végleg visszaköltöztünk Budapestre. Később ki akarták nevezni hadtestparancsnoknak a keleti frontra, de nem vállalta, így nyugdíjazták, 1951-ben pedig kitelepítették a családjával együtt.

Az Országos Magyar Iparművészeti Iskola Textiltervező szakán 1948-ban végzett. Hogyan született meg a gondolat, hogy művészeti irányba indul el és mi miatt a textil szakra?

Nagyon kreatív voltam, folyton készítettem valamit. Apró, 10-15 cm magasságú kaucsuk babáim voltak, amikre bevarrt ujjú babaruhákat alkottam, ennek során különböző, nagyon komplikált feladatokat kellett elvégeznem. Ruhatervező akartam lenni, de az Iparművészetin nem oda, hanem anyagtervezőnek vettek fel, így eldőlt a sorsom. Viszont miután sokszor másfelé vitt a sors, folyamatosan képeztem magam.

Fotó: Török Máté (MMA)

Kreatív fiatalként hogyan élte meg, hogy az '50-es évek hajnalán a nem túl sok egyediséget biztosító szocreál stílusban kellett terveznie?

Egyszerűen, nem voltam hajlandó szocreál stílusban tervezni. Ez olyan komoly feszültséget okozott, ami hatására még jóval később, Aczél György és a 3T korszakában – vagyis a Tilt, Tűrt, Támogat idején – is az első két kategóriában voltam. Nem kaphattam semmiféle díjat vagy elismerést, még ha ugyan munkáimat minőségükből kifolyólag el is fogadták.

A helyzetem miatt idővel megcsömörlöttem, de sokat olvastam és a keresztény egyházdoktorok kapaszkodót adtak, elemzéseikből merítettem ihletet. Idővel már nem törődtem azzal, hogy mi a rend és a trend, elkezdtem magamnak dolgozni. Az Éj munkám Keresztes Szent Jánosnak A lélek sötét éjszakája, a Belső tűz nevet viselő gobelinem pedig Avilai Nagy Szent Teréz: A belső várkastély című műve alapján született meg.

Kifejlesztette a plasztikus felvetésű gobelin technikát. Mi ez pontosan?

A felvetés az a láncfonál, amin dolgozunk. Ennek egyes részeit megvastagítottam a tervrajz szerint, míg máshol vékony maradt, majd felfűztem rá a fonalat, így tudtam kifejezni azt, hogy az élet az hullámzik. Hiszen hol jó nekünk, hol rossz. Ha nehézségek vannak az életben, akkor az ember imádkozik, meditál, végül lenyugszik, így kivilágosodik és lesimul az élet. Az anyagban a vastagság mellett a színeket is alárendeltem ennek, vagyis a sötétebb és a világosabb színek is jelentéssel bírnak. Nekem borzasztóan fontos a fény: az Istentől jövő fényt szeretném minden munkámban megmutatni, mert az a fény tulajdonképpen a szeretet. Ha benned fény világosodik ki, akkor felerősödik a szeretet is. Kisugárzik és így tudsz adni a másik embernek is. A mi dolgunk az életben, hogy ezt a szeretet kibányásszuk és használjuk, mert abból jó fakad.

Fotó: Török Máté (MMA)

Textilművészek esetén arra gondol az ember, hogy műtárgyaik falra kerülnek falikárpitként. Ezzel szemben Önnek vannak térbe tervezett alkotásai.

Első térplasztikáim egyike az Összefonódás, amit kenderből, jutából fontam, kötöztem és csomóztam. Aztán az egyik Szombathelyi Textilbiennálénk után megálmodtam, hogy egy vastag anyagból készítek egy csomót, amit aztán tovább fonok. Éppen akkor utaztunk el Svájcba, Lausenne-ba egy nagy nemzetközi textil kiállításra, ahol a terembe belépve egyből megláttam az ötletemet, legalábbis ugyanabból a koncepcióból indult ki: szintén egy nagy csomóból állt. Nagyon elkeseredtem, hiszen akkor én ezt már nem csinálhatom meg, pedig nagyszerű ötletnek tartottam. Hazajöttem, gondolkoztam, rájöttem, hogy ezt a csomózást két síkban is el tudom ám készíteni úgy, hogy odakötök még újabb csomókat. Így született meg a Gondolkodó székem, mert annyit gondolkodtam rajta. Az ember munka közben jön rá sok mindenre!

A textilművészeknél miért Szombathely lett a hazai központ, az itthoni kiállítások helyszíne, s nem Budapest?

Hager Ritta: A diktatúrában a textil nagyon jó volt, mert a szocreál az a festménnyel és a szobrokkal foglalkozott. A textilt lenézték, nem foglalkoztak vele, így ki tudott alakulni valami olyan, amihez nem nyúltak. Ebben új dolgokkal lehetett előjönni. Molnár Béla mesterem és Szentléleky Tihamér művészettörténész találták ki Szombathelyt: messze a központ, nincs szem előtt, a városban van textilgyár és közel a nyugat.

A Mátyás kárpitja szintén speciális alkotás.

Ezt az egyetlen megbízást kaptam a Lektorátustól pályám során. A kiírás szerint egy iskolai dísztermet kellett ékesíteni a műtárggyal. Elkészítettem a tervet, beadtam, gondoltam eddig se nyertem, most se fogok. Utólag tudtam meg, már ki is volt választva, ki fog nyerni, de a megbízó ragaszkodott a tervemhez, mert az a díszterem egyúttal a környék színházterme is volt, a kárpitomat pedig szét lehetett szedni, így egyszerre több program színpadi hátterének is alkalmasnak bizonyult.

Templomok oltárait rendre freskók díszítik. Hogy került műve a verőcei templomba?

Hager Ritta: Eredetileg fakereszt állt ott, aztán egy korábbi plébános leszedte, kicserélte egy másikra a korpusszal, valamint átfestette és lambériával fedte a templom belsejét. Aztán Csáky Tibor plébános kitalálta, hogy visszaállítja az eredeti állapotokat, és felkért, csináljak egy keresztet. Nem tudtam, hogyan fogom megvalósítani, hiszen nem akartam varrással megoldani az egyes részek összeillesztését, de elvállaltam, aztán kitaláltam hozzá a technikát.

Fotó: Creative Commons

Nem a mostani lesz az első vigadóbeli tárlata. Hogyan született meg 1986-ban az első, „A lélek fejlődésének különböző állomásai" című kiállítása?

Hager Ritta: Akkor a plasztikus felvetésű gobelin technikával készített hét alkotásomat mutattam be: a Fény, az Éj, a Belső tűz, az Áradás, a Pusztaság, a Meditáció és az Út címűt. Egy ismerősöm kapott meghívót Lengyelországba egy ottani művésztelepre, de ő végül nem tudott elmenni, és engem ajánlott, így jutottam be. Szőni kellett… én ugyan az Iparművészetin tanultam szövést, de síkszövést, ami a törülközőkhöz kell. Egy gyár mellett voltunk, és a szövőszékről leesett hulladékokból kellett szőni gobelint. A végén két zsákot megtömve engedtek el, azokkal jöttem haza. Annyi fonal volt bennük, hogy még ma is van! A határnál nagyon ellenőriztek, ki tudja, mi van közte, mondtam, „szedjék szét nyugodtan, de aztán tömjék is vissza!" Itthon folytattam az ott elkezdett utat és sorra készültek a műveim. Szerettem volna bemutatni ezeket, de nem kaptam engedélyt, hogy kiállítsak. Preiser Klára a párthoz erősen kötődő, de abszolút jóindulatú kolléganőm erre azt mondta állítsunk ki közösen, így talán én is kapok engedélyt. Közösen tényleg meg is kaptuk a Vigadó Galériát, de külön termekben voltunk, így igazából két külön tárlatot hoztunk létre.

Mi lett tárlatának a következménye?

Egy Svájcban élő barátom ismerte Michael Marsch domonkos rendi szerzetes-tudóst, aki mindig kérdezte tőle, „voltál-e már Rittánál?". Egyszer aztán amikor Magyarországon járt, betért hozzánk, épp túl voltam a vigadóbeli kiállításon, és itthon volt az Éj. Ugyanis műtermem csak 2000-től van, addig ugyanott neveltem a fiaimat, mint ahol dolgoztam, így minden nap pakoltam, hogy élhető lakás is és műterem is legyen. A térplasztikákhoz, a csomókhoz nem volt anyagom, Szegeden megvettem a juta előfonatot, a konyhában megfestettem mosófazékban, aztán Verőcén fonta a férjem belőle a fonalat. Így lettek színeim! Molnár Béla mesterem mindig mondta, „csak abból lesz jó művész, aki megismeri a padlásszoba figurát". Hát, padlásszobát nem, csak a lakás-szobát ismertem meg... Marsch eldöntötte, hogy az egész tárlatot bemutatja Münchenben és Heiligkreuztalban; ott látta meg Christine von Kalckreuth művészettörténész, aki a Brandenburgi kapu egyik őrházában a hidegháborúnak emléket állító Csend Terme szervezője volt, meglátta az Éj című munkámat. Egyeztetések után felkértek egy, az Éjhez hasonló mű elkészítésére… csak ne legyenek benne sugarak keresztalakban, mert ökumenikus terembe lesz. Vagyis úgy oldjam meg, hogy mindenkinek, minden vallásnak elfogadható legyen. Így született meg a Sugárzó Csend, amelyet a Csend Terme egyetlen díszítéseként 1994 óta több millióan láttak, több mint 80 vendégkönyvet írtak már tele, s amelyet minden vallás elfogad!

Aztán Marsch Svédországban is dolgozik, egy szívkórház pszichoterapeutájaként, ahol szívtranszplantációkat végeznek. Egy kápolnát akartak csináltatni, amihez az igazgató megnézte a Sugárzó csendet, és ezt követően felkértek egy újabb, módosított verzió elkészítésére. A repülőúton hazafelé született meg a fejemben a Folyamat című művem, de az igazgatónak nem tetszett, mert túl sok benne a világosság, és akik látni fogják, azok folyton a halál közelében élnek, mert komoly betegek. Viszont arra is figyelmeztettek, hogy Svédországban nagyon sötét van, ezért használjak több színt, ne csak a fehéret. Így jött létre a Belső fény, amivel mindenki elégedett volt. Egy év múlva aztán arra járt a koppenhágai püspök, a kápolnából kijőve azt mondta, hogy ez a mű Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája című műve kárpiton! Döbbenetes, hiszen az Éjből indultunk, a Sugárzó csenden keresztül eljutottunk a Belső fényhez, és felismerték benne az Éjt megihlető művet, gondolatot! Vezetve vagyunk, mindnyájan: az Isten fogja a kezünket és vezet. Én ezt végig éreztem az egész életemben.

Fotó: Török Máté (MMA)

Évtizedekig nem kapott díjakat, aztán egycsapásra milliók ismerték meg művét, műveit. Milyen ezt megélni?

Olyan érdekes, hogy a rendszerváltás után bepótlódott minden elmaradás. Egy időben az ember vágyik a díjakra, elismerésekre, aztán amikor már nem érdekli, akkor megkapja őket. Tehát, egyrészt, meg kell tanulni az életben lemondani; másrészt nem szabad, hogy az embert elkapja a dicsőség, mert akkor nem fejlődik. A fejlődéshez lemondás kell.

„Csendes várakozás. Advent. Itt kialakul a szeretet, alázat, odaadás. A csendben születik meg az alkotás. A csendben találom meg, a mélyben kapott talentumot és szerzett értékeink gyümölcsét." Ars poeticájában az alkotásról és a csendről írt. Hogyan, miként éli meg az alkotás folyamatát?

Az alkotás folyamata teljesen leköt. Nem vagyok depressziós, nincsenek divatos dolgaim, mert le tudok csendesedni, meg tudom találni a mélyben lévő, fontos dolgokat, meg tudom ismerni önmagam. Miért jöttem a világra? Mi dolgom itt? Az alkotás közben a figyelmem csak arra irányul, hogy most melyik szálat, hogyan csináljam, hová rakjam. Közben pedig még imádkozni is tudok.

Mennyi ideig is tart egy-egy műve létrehozása?

Változó. Decemberben kezdtem a legutóbbit, a Pesti Vigadóban áprilisban nyíló kiállításra nem készülök el vele. Felmerült állítsuk ki, mintha éppen dolgoznék rajta, mert az alkotás folyamata érdekes, sokak lennének kíváncsiak rá. De akkor én két hónapig nem tudnám csinálni…

KÉRDEZZ–FELELEK

Válaszol: Hager Ritta

Kitől tanulta a legfontosabbat, s hogyan hasznosítja ezt az életben?

Szüleimtől és Molnár Béla szaktanártól, aki az Iparművészetin volt a szaktanárom.

Mi a kedvenc könyve?

A Biblia, mert itt mindig választ kapok a kérdéseimre.

Mi a kedvenc filmje?

William Wyler Ben-Hurja és a magyar történelmi filmek, mert abból úgyis hiány van.

Mit tart legnagyobb művészeti sikerének?

A berlini Brandenburgi Kapunál létesített Csend termében található Sugárzó csend című alkotásomat és mindig az aktuálisat.

Jelenleg milyen művészeti projekten dolgozik, mit tervez?

Köpenyes Mária című tervemet valósítom meg.