Koncert

Helyszín: Díszterem

Berecz Mihály és Bátori Éva Bartók estje

Az MMA ösztöndíjasainak hangversenye

Még nincs 25 éves, de Berecz Mihály már aktív szereplője a hazai koncertéletnek. Berecz Mihály hétéves korától tanult zenét: előbb hegedülni, majd két évvel később zongorázni kezdett. A két hangszer tanulását 10 éven keresztül párhuzamosan végezte. Zongorajátékára, egyéni hangjára már korán, olyan nagy művészek figyeltek fel, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Vashegyi György, Keller András, Malcolm Bilson. 16 évesen már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszotta el Ravel G-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta számos magyar karmesterrel és zenekarral lépett fel együtt; külföldi fellépései közül kiemelkedik két berlini hangverseny, amelyet a Konzerthausban, illetve a Filharmóniában adott.

Berecz Mihály számos hazai és nemzetközi verseny nyertese, díjazottja. 2017-ben első helyezett lett a Debut Berlin és a II. Manhattan-i Zenei versenyen. 2018-ban megnyerte a londoni Királyi Akadémia Harriet Cohen Bach díját. Tanulmányait Londonban a Royal Academy of Music Zongoraművész szakán végezte kiemelkedő teljesítménnyel. 2021-ben a zürichi Anda Géza verseny Liszt–Bartók-különdíjasa lett, ugyanebben az évben megkapta a Junior Prima Díjat. 2022 januárjától a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. 2022 februárjában a Cziffra Alapítvány tehetségdíjasa.

Repertoárja rendkívül széles: Bachtól kezdve kortárs zeneszerzők műveiig terjed. Több zenekritikus is felsőfokon nyilatkozott kifinomult, stílus- és kottahű, ugyanakkor felszabadult, energikus interpretációiról, Vashegyi György karmester egy interjúban így fogalmazott: Berecz Mihály nemzeti kincs, hozzáfogható tehetséget, azt hiszem nem láttam még.

Bátori Éva énekművészi tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Wiener Staatsoper stúdiójában végezte. Nemzetközi bemutatkozása keretében először Mozart operák szerepeiben állt színpadra. Pályáját Kölnben folytatta, ahol szerepköre az olasz repertoárral bővült a Pillangókisasszonytól az Aidáig. Párhuzamosan debütált az Egyesült Államokban, Toscaként, amerikai vendégszerepléseit pedig egy csodálatos koncert koronázta a New York-i Avery Fisher Hallban. Az elmúlt években az operairodalom kuriózumaiban volt elsősorban látható, például Prokofjev: Tüzes angyal vagy Reimann: Lear című operájában. Gyönyörű koncertek fűződnek nevéhez, Liszt: Szent Erzsébet legendája Kocsis Zoltánnal, vagy Richard Strauss: Négy utolsó ének a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Szívügye a kortárs magyar zeneirodalom interpretálása, az elsők között nevezik meg e repertoár hiteles előadójaként.

Műsor:

BARTÓK: Öt dal énekhangra és zongorára op. 15

BARTÓK: Három etűd, op. 18

BARTÓK: Öt dal Ady Endre verseire, op. 16

BARTÓK: Improvizációk magyar parasztdalokra, op. 20

BARTÓK: Falun - tót népdalok

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Szervező: MMA Zeneművészeti Tagozat

***

Berecz Mihály zongoraművésszel Kalmár András beszélgetett a Kultúrpart Trend FM 94.2-n futó adásában.

Időpontok
2022.10.06.-19:30