Koncert

Helyszín: Díszterem

Három korszak klasszikusai

Elmarad | Concerto Budapest

A Concerto Budapest Magyar Kincsek-sorozat zárókoncertjének programja három zenetörténeti korszakot idéz majd elénk, három izgalmas és túlnyomórészt a felfedezésünkre váró alkotás révén.

A Háry János elé utólag megkomponált Színházi nyitány a daljáték korántsem mindahány előadásán szólal meg; e mű koncertverziója legelőször 1932-ben, a bécsi Musikvereinsaalban hangzott el. Az 1877-ben, kevéssel a Sába királynője világraszóló sikere után keletkezett Goldmark Károly-szerzeményt, az a-moll hegedűversenyt még erősebb szálak fűzik a császárvároshoz, habár első nyilvános előadására amúgy Brémában került sor. A keszthelyi születésű zeneszerző versenyművének szólistája a Fesztiválzenekar koncertmestereként és nagyszerű kamaramuzsikusként is méltán tisztelt olasz származású venezuelai hegedűművész, Giovanni Guzzo lesz. A 85 esztendőt megélt Goldmark műve nyomában a még nála is egy évtizeddel hosszabb életidejű Farkas Ferenc Szimfóniájának felhangzása szegi majd be a Takács-Nagy Gábor karmesteri közreműködését ígérő koncert műsorát és vele a sorozat egészét, méghozzá posztumusz ősbemutató gyanánt.

Műsor:

KODÁLY: Színházi nyitány

GOLDMARK: a-moll hegedűverseny, op. 28

FARKAS FERENC: Szimfónia - ősbemutató

Közreműködik:

Giovanni Guzzo - hegedű

Concerto Budapest

Vezényel: Takács-Nagy Gábor

Szervező: Concerto Budapest

Tovább

Időpontok
2021.05.19.-19:30