Jegyárak
„Zenék Párizsnak”
Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját az Erdődy Kamarazenekar. A Szefcsik Zsolt hegedűművész által alapított együttes kiemelt célja a klasszikuszenei repertoár szélesítése régebbi korok – elsősorban magyar vonatkozású – elfeledett műveinek újrabemutatása, csakúgy mint kortárs alkotások műsorra tűzése. A zenekar tevékenységét számos rádiófelvétel mellett eddig 17 megjelent zenei album reprezentálja, melyek neves külföldi szaklapok díjait nyerték el.
Jubileumi koncertjük műsora is bővelkedik különlegességekben. A program mottója „Zenék Párizsnak”, mely négy olyan művet állít egymás mellé a XIX. század első feléből, melyek bemutatója Párizsban volt, de egyik darab szerzője sem volt francia. Az olasz Cherubini Médea című nyitánya, a fiatalon elhunyt baszk Arriaga egyetlen fennmaradt szimfóniája és a lengyel Chopin zenekari kíséretes Nagy polonéze mellett magyarországi bemutatóként hallható lesz az angol George Onslow kiváló 1. szimfóniája is. Az est szólistája Bogányi Gergely, karmestere pedig a korszak specialistája, a Dél-afrikai származású, Svájcban élő Gérard Korsten lesz.
További részletek: erdody.hu
Szervező: Erdődy Kamarazenekar Alapítvány
Megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepli az Erdődy Kamarazenekar 2024. december 2-án a Pesti Vigadóban. A Szefcsik Zsolt hegedűművész által alapított együttes kiemelt célja az elmúlt századok elfeledett műveinek újrabemutatása. A jubileumi koncert szólistája Bogányi Gergely zongoraművész, az MMA rendes tagja, akivel egy vidám Chopin-darabról, nagy intenzitású fagottversenyéről és az Egység imájának ősbemutatójáról is beszélgettünk.
https://www.mma.hu/muveszeti-
Az esemény támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.