Hírek

Körmeneti Úrmutató
2021. 08. 13.
Körmeneti Úrmutató
Körmeneti Úrmutató

Legyetek tanúim kiállítás - Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 1938. / A hónap műtárgya – 2021. augusztus

Augusztus hónapban több, a kereszténységhez kapcsolódó ünnepet is tartunk Magyarországon. Jézus Krisztus színeváltozása és a Nagyboldogasszony keresztény főünnepek mellett, a hónap 20. napján szent királyunkat, a keresztény magyar állam megteremtőjét, Magyarország fővédőszentjét, Szent Istvánt ünnepeljük. Az augusztusi hónap műtárgyának kiválasztásakor egy, az 1938. évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült, a magyarországi egyházművészet és ötvösség terén egyedülálló monstranciára, vagy más néven úrmutatóra esett választásunk, hiszen, miképp Szent Istvánnak is hálát adunk az államalapításért, úgy e liturgikus tárgy is a krisztusi hálaadást eleveníti fel.

A monstrancia a római katolikus egyházban az Eucharisztia ünnepélyes megmutatására szolgáló liturgikus edény, amelyben csiszolt kristályon vagy üvegen keresztül látható egy holdsarló alakú csiptetőbe (lunula) fogott szentostya. Ünnepélyes szentségkitételkor vagy körmenet alkalmával használják.

Az Oltáriszentség görög eredetű elnevezésének, az eucharisztiának jelentése hálaadás. A szó Jézus azon hálaadó gesztusára utal, amely által imádkozva vette kezébe a kenyeret és a bort, és megváltozott lényeggel, átlényegítve adott belőle a tanítványoknak. Az Egyház kétezer éve ismétli e hálaadó, átlényegítő és szétosztó gesztust a két szín alatti áldozáson keresztül, amely az Eucharisztia vétele a kenyér és a bor színe alatt.

A Megyer-Meyer Antal tervei alapján készült, 122 cm magas ötvösmű érdekessége, hogy tulajdonképpen a nagyméretű monstrancia magában foglal egy abból kiemelhető kis úrmutatót is egyben. A mű belső részén, a holdsarló alatt a budapesti világkongresszus jelmondata is olvasható: TV ES VINCULUM CARITATIS, vagyis: Te vagy a szeretet köteléke.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 1874 óta rendezik abból a célból, hogy minél szélesebb körben megismertessék az Eucharisztiát, és elmélyítsék tiszteletét. 1938-ban a világon 34. alkalommal, de Budapesten első ízben került megrendezésre a kongresszus, 2021 szeptemberében az 52. rendezvényre kerül sor, amelynek másodjára ad otthont a magyar főváros.

Az úrmutató a Központi Oltáregyesület templomának, az Örökimádás-templomnak, pontosabban az Örökimádás-templomigazgatóságnak a tulajdonában áll.  A monstranciát már több éve a Szent István Bazilika kincstári kiállításán lehet megtekinteni, de a jelenlegi, egyedülálló alkalom kapcsán a Pesti Vigadó hatodik emeletén, a Legyetek tanúim kiállításon csodálható meg, szeptember 20-ig.

***

Kiállításokhoz kapcsolódó további A hónap műtárgyaink:

Szenes István: Petőfi Színház, Veszprém, 1988. – rekonstrukció -  A hónap műtárgya / július

Árendás József: Bauhaus 100 és Bakos István: Ifjúság című film plakát - A hónap műtárgya / június

Hager Ritta: Heuréka - Örömök a karanténban - A hónap műtárgya / május

Csíkszentmihályi Róbert: Zene - A hónap műtárgya / április

 Orosz István: Tovarisi Konyec! - A hónap műtárgya / március

Keresztes Dóra: Vigyorgó búbánat - A hónap műtárgya / február

Csíkszentmihályi Róbert: Gépember - A hónap műtárgya / január

Csurka Eszter: Trianon - A hónap műtárgya / december

Jagicza Patrícia: Doppelgänger - A hónap műtárgya / november

Végh András: Hidak - A hónap műtárgya / október

 

VÁLTSON ÉVES KIÁLLÍTÁSBÉRLETET! 

A kártya egy egész éven át élményekkel ajándékozza meg tulajdonosát! A Pesti Vigadó éves kiállításbérlete korlátlan számú belépést biztosít az aktuálisan látogatható valamennyi kiállításra és a teljes műemléki épület látogatható tereibe.