Teátrum

Helyszín: Sinkovits Imre Kamaraszínpad

Oláh János: Kenyérpusztítók

Felolvasó-oratóriumszínház, abszurd játék egy felvonásban

SZÓ • SZÍN • JÁTÉK

A Kenyérpusztítókat, Ruszt József rendezésében, az Egyetemi Színpad mutatta be 1971-ben. Akkoriban nagyon merész vállalkozás volt a mindent figyelő, elnyomó hatalom miatti tehetetlenséget, félszegséget, reménytelen botladozást a színpadra vinni, kőszínházak nem jelentkeztek a feladatra, megmaradt ez a fiataloknak. A korra jellemző figurák, formák, szófordulatok, ízek jellemzik az előadást. Ma már nem hördülünk fel az áthallásos finomságokon, inkább csak élvezzük a játék elevenségét, Oláh János humorát és szeretetét.

A darabot a 2016-ban elhunyt Oláh János emlékére visszük színpadra, felolvasó-oratóriumszínházi formában, jeles színművészek közreműködésével.

Az előadás hossza: 80 perc, szünet nélkül.

Szereplők:

DÓCZY Péter - színművész

LÁZÁR Balázs - színművész

SZIRTES Balázs - színművész

Narrátor: TALLIÁN Mariann

LENTULAI Hanna Sára – mozgásművész

SZILVÁSI Anna – mozgásművész

Játékmester: DÓCZY Péter 

Dramaturg: KISS József, Jászai Mari-díjas színművész, rendező

Rendező: LÁZÁR Balázs színművész

***

A darab rendezőjével: Lázár Balázzsal, Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n hallható Kapcsolódjunk! c. műsorban.

 

Oberfrank Pállal, a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat szerkesztőjével, művészeti veezetőjével Kalmár András beszélgetett a Trend FM 94.2-n hallható Kapcsolódjunk c. műsorban.

 

Szervező: Pesti Vigadó Nonprofit Kft.

***

A díjmentes Pesti Vigadó Klubkártyával rendelkezőknek 3% kedvezményt biztosítunk a program árából.

Részletek a Pesti Vigadó Klubkártya kiváltásáról és a kedvezményekről.

***

A SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat 2023. őszi évadának további előadásai:

2023. október 15. 17:30 - Háy János: Elem

2023. november 12. 17:30 - Magda, a Szabó

2023. december 03. 17:30 - Kaláka: Adventi koncert

***

Váltsa meg három alkalmas SZÓ • SZÍN • JÁTÉK bérletét (8.500 Ft), melynek keretében Oláh János: KenyérpusztítókMagda, a Szabó, valamint Háy János: Elem című színdaradját tekintheti meg!

BÉRLETVÁSÁRLÁSI  LEHETŐSÉG 

***

A SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat részeként bemutatott színdarabok listája 2014-től

Időpontok
2023.09.24.-17:30