Schubert-Dohnányi: f-moll fantázia, D. 940

Schumann: Hangversenydarab négy kürtre és zenekarra, op. 86

***

Schumann: Manfréd-nyitány, op. 115

Schubert: IV. (c-moll, „Tragikus”) szimfónia, D. 417

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar kürtművészei:

Gál László

Kutas Dávid

Maruzsa Tibor

Rákos László

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Kovács János

1848-49-ről nekünk forradalom jut eszünkbe, szabadságharc és bukás. Robert Schumann valaha lelkesedett az új eszmékért, ebben az időben azonban a tűz már lelohadt. Látomások gyötörték, s egy kortársi beszámoló szerint ilyen hallucinációk törtek rá akkor is, amikor Byron Manfrédjához komponált színpadi kísérőzenét (1848). Ebből manapság általában a nyitányt halljuk.

A következő esztendőben Schumannt végképp elkeserítették az események. Nem értette, Drezdában miért éppen egy zenész vezeti a nagy politikai felfordulást. Richard Wagnernek hívták ezt a nyughatatlan muzsikust, akinek aztán menekülnie kellett német földről. Schumann a komponálásba menekült a kényelmetlen valóság elől: számos darabot írt, egyebek mellett egy versenyművet négy kürtre és zenekarra. A német erdő, a vadászat zenéjét. Furcsa véletlen, hogy ugyanebben az évben hangozhatott el a nyilvánosság előtt első ízben egy fiatalon elhunyt mester még tizenéves korban írt c-moll szimfóniája. Mint Schubert oly sok alkotása, ez is elfeledve lappangott keletkezése után több mint három évtizedig. Tragikus – mondanánk, de ezt a jelzőt megelőlegezte a szerző, aki maga nevezte így művét.

Kevésbé tragikus a hangverseny nyitószámaként elhangzó f-moll fantázia sorsa. Schubertnek ezt a művét mindig is szerették a zongoristák. Dohnányi például annyira, hogy zenekarra hangszerelte.