
Jegyárak
Pászti bérlet 2 – Nemzeti Filharmonikusok
Szergej Rachmaninov neve hallatán a zenehallgatók legtöbbje az orosz zeneszerző zongoraműveinek érzelemgazdagságára és virtuozitására gondol. Ennél azonban sokrétűbb a nagy késő romantikus életműve, hiszen ismerjük zenekari kompozícióit, ám ezek hangulatától-stílusától is eltér az a világ, amelyet egyházi kórusműve, a Vesperás képvisel. A különleges követelményeket támasztó darab máig ritkán szólal meg, ezért kivételes alkalom, hogy a Nemzeti Énekkar előadásában, Benjamin Goodson vezényletével hallhatjuk az egyedülálló alkotást.
A cappella kórusművében Rachmaninov az orosz ortodox éjszakai virrasztásból vett szövegeket zenésített meg. A kompozíción 1915 januárjában és februárjában dolgozott, az ősbemutató Moszkvában zajlott le március 23-án. A zeneszerző mély és erős benső ragaszkodást érzett e kompozíciója iránt: A harangok című oratorikus alkotásával együtt, két legkedvesebb munkája között tartotta számon és az volt a kívánsága, hogy temetésén az ötödik tételt adják elő. Az ortodox liturgia előírásainak megfelelően Rachmaninov a tizenöt tételből tízet hagyományos egyházi énekek dallamaira épített. Az Éjszakai virrasztást úgy tekintik, mint az orosz műzenében húsz éven át az ortodox egyházzene iránt megnyilvánuló érdeklődés csúcsát: e folyamat kezdeményezője Csajkovszkij volt, aki maga is megzenésítette az éjszakai virrasztást. Csajkovszkij és Rachmaninov műve között a zenetörténészek számos rokon vonást fedeztek fel, bár azt is hangsúlyozzák, hogy Rachmaninov műve összetettebb, mint Csajkovszkijé. Az Éjszakai virrasztás átszellemült atmoszférája és a sötét színekben gazdag, telt kórushangzás archaikus tisztasága, különleges hitelű kalauz a szláv liturgikus zene világába. A mű szólistái, Müller Beáta és Boros Sándor a Nemzeti Énekkar tagjai, a fiatal karmester, a brit Benjamin Goodson, a Holland Rádió Énekkarának karigazgatója.
Műsor:
Szergej RACHMANINOV: Vesperás, op. 37
Közreműködnek:
MÜLLER Beáta - alt
BOROS Sándor - tenor
Nemzeti Énekkar (karigazgató: SOMOS Csaba)
Vezényel: Benjamin GOODSON
Jegy- és bővebb információ: Nemzeti Filharmonikusok
Jegyárak
Helyszín
