Koncert

Helyszín: Díszterem

Hegedűs Endre és Katalin kétzongorás hangversenye

Hegedűs Endre és Katalin házasságuk 36 éve alatt sokszor lépett fel együtt négykezes művek tolmácsolójaként. Két zongorára és négy kézre írott művekből összeállított programmal azonban csak nagyon ritkán lép közönség elé a Hegedűs házaspár, ez a koncert ezért is ígérkezik kivételesnek.

Ezen az estén a romantikus irodalom néhány gyöngyszeme hallható, mely művek nagy részét eredetileg is két zongorára írták a szerzők.

Az első részben két variáció sorozat fogja közre Chopin C-dúr rondóját, melyet igen ritkán hallhatunk a pódiumon. Briliáns, virtuóz mű, mely nem nélkülözi a Chopin zenéjére oly jellemző lírai bensőségességet sem. A kezdő Schumann mű folyamatos párbeszéd a két zongora között. Bár a különböző variációk igen távoli utakat járnak be, a kezdeti érzelmes andante dallama végigkísér bennünket.

Egészen más a híres Haydn-változatok felépítése. Brahms 1873 nyarán komponálta bajorországi nyaralása közben a mű zenekari változatát, melynek bemutatóját maga dirigálta november 2-án Bécsben. A kétzongorás verziót Brahms a nagysikerű bemutatót követően készítette el. A darab az ún. Szent Antal korál dallamának bemutatásával kezdődik, majd a témát kilenc variáció követi – mindegyik másik hangon, más karakterrel. A grandiózussá növekvő fináléval zárul a hangverseny első része.

Szünet után csendül fel Rachmanyinov II. szvitje, mely művet a komponista és zongoraművész 1901 első hónapjaiban Olaszországban alkotta híres II. zongoraversenyének (op. 18) szomszédságában. A bemutatót november 24-én Rachmaninov unokatestvérével, Alexander Silotival játszotta. A szvit követi a hagyományokat a tételek tekintetében: I. Introduction (Alla marcia, C-dúr), II. Valse (Presto, G-dúr), III. Romance (Andantino, Asz-dúr), IV. Tarantelle (Presto, C-dúr). Az eredetileg egy zongora négy kézre írott 16 keringőből Brahms maga választotta és írta át két zongorára azt az ötöt, mely a mai hangversenyt zárja.

 

Schumann: Andante és változatok, op. 46

Chopin: C-dúr rondó, op. 73

Brahms: Haydn-változatok, op. 56b

szünet

Rachmanyinov: II. szvit, op. 17

Brahms: Keringők, op. 39

 

Internetes jegyvásárlás: www.jegy.hu

 

Időpontok
2015.05.12.-19:30