Idegenvezetés 2023.02.26. 11:00
Idegenvezetők Világnapja – A hely, ahol megszületett Budapest – Pancsik Károly

Jegyárak

1.250 Ft

Épülettörténeti séták a Pesti Vigadó helyi idegenvezetőivel

150 évvel ezelőtt, a Pesti Vigadó falai között született meg Magyarország új fővárosa Budapest; Pest, Buda és Óbuda egyesítésével. Az 1867-es kiegyezést követően a vezetők 1872 decemberében fogadták el a három városrész egyesítését, mellyel világvárosi növekedés kezdődött. A hivatalos alapító okiratot 1873-ban írták alá a Déli teremben, Budapest születésnapját pedig november 17-én ünnepeljük minden évben. Az erre az alkalomra rendezett ünnepélyen a Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában adták elő Liszt Ferenc Krisztus oratóriumát.

A Pesti Vigadó a pesti Duna-part máig meghatározó eleme, a világörökségi helyszín része, mely rengeteg történelmi eseménynek adott helyet.

A Pesti Műegylet 1840-ben itt rendezte első magyarországi kortárs képzőművészeti kiállítását, de fontos megemlíteni az első Magyar Iparmű kiállítást, mely 1842. augusztus 25-én délután 3 órakor nyitotta meg kapuit a Redoute épületében, s amelynek főszervezője Kossuth Lajos volt. Az épület rövid időn belül a pesti kulturális élet kedvelt központja lett és a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet. 1882. február 12-én került sor az Írók báljára és számos jótékonysági bál is megrendezésre került. Az 1838. évi pusztító árvizet követően Liszt Ferenc koncertet adott az árvízkárosultak megsegítésére 1839. december 27-én.

A fenti események részleteit is megismerhetik azok a látogatóink, akik részt vesznek a sétáinkon és megtekintik a múltat bemutató Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti fotókiállításunkat, amely nem csak az épület, hanem azon keresztül a magyar és egyetemes történelem, kultúra egy-egy jelentős eseményét eleveníti fel. A séta a Pesti Vigadó 6. emeleti Panoráma Teraszán ér véget, ahol a látogatót páratlan kilátás és lenyűgöző panoráma fogadja

Ha többet szeretne megtudni erről a csodálatos épületről, szíves figyelmébe ajánljuk a nemrégiben megjelent, Holló Szilvia Andrea: A Pesti Vigadó c. könyvének bővített kiadását, mely megvásárolható a Vigadó Pontban.

Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából meghirdetett sétákra 2023. február 22-én, február 25-én és február 26-án a látogatók FÉLÁRON válthatnak jegyet, azaz egységesen 1250 Ft/fő áron.

A vezetés időtartama várhatóan 60 perc

A csoport létszáma: max. 35 fő

Idegenvezető: Pancsik Károly

Találkozó: a séta előtt 15 perccel a Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.) Előcsarnokában, a Jegypénztárnál.

***

További idegenvezetéseink az Idegenvezetők világnapja alkalmából:

2023.02.22.   13:00 – Idegenvezető: Aradi Péter

2023.02.22.   15:00 – Idegenvezető: Tolnai Szilvia 

2023.02.25.   11:00 – Idegenvezető: Drescher Ferenc

2023.02.25.   15:00 – Idegenvezető: Kozák Attila

2023.02.26.   15:00 – Idegenvezető: Szita Klára

Helyszín

Vigadó A Főváros szívében található Vigadó termei külsős partnerek számára is igénybe vehetők. Legyen szó koncertről, kiállításról, bálról, konferenciáról, diplomáciai, protokolláris vagy üzleti jellegű reprezentatív eseményről, a Vigadó számos rendezvény méltó helyszínéül szolgálhat.