Ismeretterjesztés 2018.02.13. 09:30
A magyar művészetelmélet hagyományai

Miféle hagyománykincsből meríthet a magyar gondolkodó, amikor műalkotásokkal foglalkozik? Vajon helytálló toposz, hogy a magyar művelődéstörténet kevéssé teoretikus hajlamú? 

Inkább a szépirodalmi – költői vagy esszéista – dominancia érvényesül benne?  És vajon igaz-e, hogy a „nemzeti tudomány” és a „nemzeti filozófia” jelszavainak elvetése, a szellemtörténeti iskola meghaladása után nem maradt egyéb teendőnk, mint a külföldi elméletek fordítása, recepciója – vagy egy sötétebb színezetű kifejezéssel élve: importja? Amit pedig másoktól tanultunk, ellestünk a múlt század folyamán, erjesztőleg hatott-e ránk, akik – legyünk mégoly széles látókörűek – végső soron magyarul értelmezünk, kommentálunk, ítélkezünk, vitázunk; ekként örökítünk meg műveket a kulturális emlékezet csarnokaiban, és csinosítjuk azokat a csarnokokat? A kánon ugyanis összeforr azzal a regiszterrel, amely a közösség életére fordítja le. A mai kutatók nagy nyeresége lenne, ha minél több olyan eredményt föl tudnánk mutatni, amely sajátunk, és a múltból átmenthető. Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet szervezésében ehhez végeznek – mintegy a hosszútávú munkát előkészítő – mélyfúrásokat a XX. századi magyar művészetelmélet jelentős alakjairól a konferencia előadói.

2018. február 13. (kedd)

9:30 – 10:00 Regisztráció
 

Levezető elnök: Windhager Ákos

10:00 – 10:30 Kóter Péter László: Angi István esztétikai rendszere

10:30 – 11:00 Zipernovszky Kornél: Molnár Antal jazzfelfogásának gyökerei és kontextusa

11:00 – 11:30 Ordasi Péter: Lendvai Ernő Bartók-elemzéseinek módszere: rend – rendszer – stílus összefüggése

11: 30 – 11:50 Szünet
 

Levezető elnök: Falusi Márton

11:50 – 12:20 Imre László: Horváth János művészetelmélete

12:20 – 12:50 Kovács Dávid: A Huszadik Század körének művészetfelfogása

12:50 – 13:40 Ebédszünet
 

Levezető elnök: Wesselényi-Garay Andor

13:40 – 14:10 Babus Antal: Magyar és egyetemes. Fülep Lajos helye a magyar művészetfilozófiai gondolkodásban

14:10 – 14:40 Smiló Dávid: Fragmentumok és zárványok a magyar építészetelméletben

14:40 – 15:10 Hörcher Ferenc: Zolnai Béla és a magyar biedermeier fogalma
 

15:10 Zárszó: Kucsera Tamás Gergely
 

Szervező: MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet

Bővebb információ: www.mma-mmki.hu

Teljes program

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.

***

A rendezvény kétnapos, és külön regisztrációt igényel.  Amennyiben konferencia első napján, azaz február 12-én is részt kíván venni, kattintson ide.

 

Helyszín

Makovecz terem A Pesti Vigadó IV. emeletén található Makovecz terem kisebb koncertek, kulturális események, konferenciák számára ideális választás. bővebben a helyszínről