
Az MMA Zeneművészeti Tagozata és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös rendezésű hangversenye
Karasszon Eszter
„Csellóval a világ körül.” – Gregor Pjatigorszkij könyvének címénél semmi sem jellemzi jobban Karasszon Eszter életét. A csellóművésznő fiatal kora ellenére Európa számos országában – többek között Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Svájcban – adott már koncertet, de fellépett Kínában, Izraelben és az Egyesült Államokban is. Nyolcévesen a legfiatalabb versenyzőként nyert díjat első országos csellóversenyén, azóta számos hazai és nemzetközi versenyen díjazták, legutóbb 2015-ben a Nemzetközi „Popper Dávid” Csellóversenyen ért el első helyezést. 2016-ban kitüntetéssel diplomázott a Zeneakadémián. Karasszon Eszter a szóló mellett értékes kamarazenei sikereket is magáénak tudhat, kamarapartnereivel 2013-ban a Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen győzedelmeskedett. Kamarazene és szólójáték nem válik külön az életében, számára mindenfajta zene kamarazene. Rendszeresen zenél együtt Szabadi Vilmossal, akivel turnéra utaztak Kínába, nemrég pedig New Yorkban adtak közös koncertet. Az utóbbi időben egyre többet foglalkozik Sosztakovics zenéjével, a Zeneakadémia Nagytermében adott diplomahangversenyén a zeneszerző 1. csellóversenyét játszotta. Nagy hangsúllyal szerepelnek repertoárján 20. századi és kortárs magyar szerzők – Kodály, Bartók, Dohnányi, Vajda, Gárdonyi – művei. Minden olyan helyzet vonzza, ahol közelebb hozhatja az emberekhez a túlmisztifikált klasszikus zenét. Hitvallása, hogy a jó zene nem csak a koncerttermekben él, mindenhol van létjogosultsága.
Farkas Mira
Farkas Mira zenész családból származik, és sosem volt kérdés számára, hogy ő is zenész lesz. 2014-ben kitüntetéses diplomával végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfa szakán, ahol Vigh Andrea volt a mestere. Szóló, zenekari játék és kamarazene egyaránt jelen van és erősíti egymást az életében. Az elmúlt években a MÁV Szimfonikusok, a Concerto Budapest és más neves zenekarok kötelékében olyan karmesterek irányításával szerzett tapasztalatot, mint Kocsis Zoltán, Kobajasi Kenicsiró vagy Fischer Ádám. A hárfaművésznő előadói karakteréhez és személyiségéhez a romantika kora áll a legközelebb, amelynek szenvedélyessége, szélsőségessége a hárfairodalom fénykorát jelenti számára. Ha kamarazenéről van szó, a legtöbb darabból saját maga készít átiratokat, a cselló, hegedű és fuvola mellett pedig húgával a hétköznapi a hárfa-cimbalom duó felállásban is játszanak. Farkas Mira elismerései közül meghatározó jelentőséggel bír a Junior Prima Díj, melyet 2014-ben nyert el magyar zeneművészet kategóriában. Számos külföldi országban koncertezett már, a díjnak köszönhetően juthatott el többek között Izraelbe, ahol szólistaként hallhatta őt a közönség Jeruzsálemben és Tel-Avivban is. 2016-ban Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat nyert.
A hangverseny műsora:
D'Hervelois: d-moll szvit
Bruch: Kol Nidrei, op.47
G. F. Händel: Preludium és Toccata
Bach: C-dúr szvit – tételek
Liszt: Szerelmi álmok
Vivaldi: B-dúr szonáta, RV 46
Fauré: Impromptu
Cassado: Szólószonáta 3. tétel
Lorenzi: Elégia
Piazzola: Cafe 1930
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Helyszín
