Koncert 2017.05.27. 10:00
Ringató I.

Nyitott Ház 2017 - Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől hároméves korig.

Foglalkozásvezető: Gáll Viktória Emese, népzenész, a Ringató-mesék szerzője
Fúvós hangszereken közreműködik: Bede Péter

Mi is az a Ringató? 

"Egy zenei nevelési módszer, amelyet sok évvel ezelőtt indítottam útjára kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában.

A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is. Énekelni, játszani tanít, örülni a szépnek.

Legfontosabb célunk az élménynyújtás. A felnőtteket éneklésre biztatjuk, miközben a gyerekek ízlelgetik a magyar nyelv és a zenei anyanyelv szépségeit, találkoznak a magyar kultúrával. A hagyományos dalok, ölbéli játékok a világra nyitnak ablakot, s a lélekbe jutva élni segítenek, ha kell, gyógyítanak.

A művészethez fordulunk, hogy eszközként használjuk a nevelésben. Szeretnénk a kisgyermekes családoknak egy lehetséges utat mutatni a boldogulás felé. Nem az egyetlent, nem a legjobbat, hanem egyet a sok közül – egy biztos jót. "

Gróh Ilona
alapító


Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy családonként maximum 3 főt tudunk fogadni (1 felnőtt és 2 gyermek, vagy 2 felnőtt és 1 gyermek) annak érdekében, hogy mind többen részt vehessenek a foglalkozáson. A regisztráció során kérjük a felnőttek és a gyermekek összlétszámát állítsák be! Köszönjük!

 

A Nyitott Ház - Ringató foglalkozásának második alkalma:

11:00 – 11:45  Ringató II.

Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől hároméves korig.

Helyszín: Makovecz terem (IV. emelet)
 

Ismerje meg a Ringató foglalkozásokat!

11:00 – 12:00 Előadás a „Ringató” foglalkozásról

Kisgyermekkori zenei nevelés a születéstől hároméves korig.

Helyszín : Sinkovits Imre Kamaraszínpad (IV. emelet)

 

A Nyitott Ház további rendezvényeiért kérjük, látogassa meg a program részletes oldalát.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a regisztrálni 2017. május 1-jén 00:01-től lehet!

A Pesti Vigadó épülete egész nap ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogatható, termei és kiállításai térítésmentesen tekinthetőek meg.

Helyszín

Makovecz terem A Pesti Vigadó IV. emeletén található Makovecz terem kisebb koncertek, kulturális események, konferenciák számára ideális választás. bővebben a helyszínről