2020. január 21-én Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című darabját hozza el a Soproni Petőfi Színház a Pesti Vigadóba Pataki András rendezésében. A fantasztikus érzelmeket és emberi nagyságokat bemutató darabban Szilágyi Tibor és Szélyes Ferenc játssza a két főszereplő, Tábornok és Konrád, karakterét, akik 42 év távlatából beszélgetnek egy éjjelen keresztül - erről kérdeztük őket. Nyirő Niki interjúja.
Miért különleges a Márai műnek e színházi adaptációja?
Szilágyi Tibor: Márai ezen kisregénye egy nemzetközileg is nagyon komolyan jegyzett, sok nyelvre fordított regény. Többen írtak Magyarországon is a regényből színpadi adaptációt, de a miénk azért egyedülállóan különleges és maximum Márai hű, mert ezt a változatot ő maga írta meg önkéntes emigrációjában. Annál nagyobb írói nagyságot nem tudunk elképzelni, amit Márai tett: a háromszász oldalas világhírűvé vált regényből készített negyven oldalas változatot.
Szélyes Ferenc: Ma már nem divat a „jutalomjáték", de ezt a szerepet Tibor és én is úgy fogjuk fel, hogy két idősödő színésznek a jutalomjátéka. Egy remekmű, amit élvezet játszani, hiszen a téma örök, és ma is kimondottan aktuális: a barátság, a szerelem, a hűség kérdése soha nem veszti el az aktualitását. Biztos vagyok benne, hogy a nézőtéren is ülnek olyan emberek, akik ezekkel a problémákkal küzdöttek, küszködnek vagy át fogják élni őket; ezért érezzük mainak és tartalmasan szépnek ezt az előadást.
Mi történik a két főszereplő beszélgetése alatt?
Szilágyi Tibor: A történet majd' 50 évvel ezelőtti eseményekről szól, egy katonai akadémián kialakult barátságról. Konrád szegény családból származik és jól tanul, a Tábornok gazdag családból származik és rosszul tanul. Ez a kapcsolat, az óriási társadalmi különbégek ellenére, barátsággá alakul; de, mint ahogyan ez az életben is elő szokott fordulni, Konrád mutatja be az én eljövendő feleségemet, Krisztinát. Aki engem választ, de – idézem a művet – „(…) azért választott engem, mert te szegény voltál, és nem volt bátorságod hozzá, hogy szegényen élj vele." Ezt követően Konrád külföldre megy: szerelemből felejteni és a barátságot sem akarja meggyalázni. Majd 42 év után beállít a régi házba, nem tudva, hogy a feleség már meghalt, és a Tábornokkal átbeszélnek egy éjszakát. Valóságos szellemi és pszicho krimi bontakozik ki a beszélgetésből ebben a szűk órát tartó előadáson.
Milyen az előadás fogadtatása Sopronban?
Szélyes Ferenc: Már a sokadik előadás tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy minden alkalommal 120 embernek játsszuk, egy hely nincsen, a közönség pisszenés nélkül ül, majd lemegy a függöny, érezzük a döbbenetet, melyet néhány perces csend követ, végül óriási vastapsot kapunk. Úgy érzem minden alkalommal sikerült Márait közvetítenünk, és közel hozni a nézőhöz.
Milyen érzelmek jelennek meg a darabban?
Szilágyi Tibor: A megélt élettapasztalat, a barátságok mélysége, a felelősség és az emberi tartás, amivel Konrád félreáll, mert beleszeret barátja feleségébe. Majd az átbeszélt, döbbenetes éjszaka után egy kézfogással kibékülnek, Konrád lelkében zokogva megy ki, én is ott maradok zokogva, a gyertyák csonkig égtek, mert mi két gyertya vagyunk, és elmúlt az életünk.
Egy harmadik, nagyon titokzatos figura is megjelenik a darabban. Ki ő?
Szélyes Ferenc: Az inas tanúja a mi gyerekkorunknak, barátságunknak, katonáskodásunknak és a szerelmi történetnek. A történet szerint a Tábornok tiszti szolgája, de ismer mindenkit a múltunkból – ő az, aki a legtöbbet tudja ennek a két embernek az életéről. Az előadás alatt be-bejön a szobába, felszolgál, véleményt mond vagy éppen nem válaszol bizonyos kérdésekre. Az inas egy nagyon érdekes figura, mert mindent tud rólunk, talán többet is, mint mi magunkról. Mindezek által egy nagyon szép kabinetalakítás, Major Zsolt kollégánk remekel a szerepben.
Mennyire tud a darab objektív maradni?
Szilágyi Tibor: Ez a darab tökéletesen világos képet ad arról, hogy a Tábornok és Konrád milyen nagyszerű emberek, és milyen érzelmek, indulatok, barátságmentő események mozgatják az eseményeket. Kár lenne elárulni mi, de komoly szellemi és fizikai akciók, történnek a találkozón, 42 év után, a két ember között – egészen a krimi szintjéig. Ha azt felfogja valaki, hogy ők még fiatalemberek voltak, most pedig az életük végén találkoznak újra… ez valami egészen fantasztikus.
Szélyes Ferenc: Azért nagyszerű ez a dramatizálás, mert az első pillanattól, ahogyan bejövünk a színpadra, elindul egy párbaj, egy kardcsörte: tehát nincs bevezető, és a nézőnek nincs ideje felkészülni arra, hogy mi fog történni. Egyből indul a vita, és eközben kell megismerni az indíttatást. A néző döbben meg a legjobban, hogy ennyi idő alatt kapott egy érthető, világos, tiszta előadást, mégis úgy megy ki a teremből, hogy rengeteg kérdőjel jelenik meg a fejében, és kíséri haza.
Mennyire változik egy darab a bemutató előadástól a sokadik előadásig?
Szilágyi Tibor: A valamire való dolgok természetesen változnak. A színházban az a fantasztikusan felemelően borzasztó, hogy ez a tökéletes elmúlás. Minden előadás arra az estére érvényes, nagyon sok tényezőtől függ, és biztos az is, hogy a partnerek rettenetesen befolyásolnak: Ferenc átalakít engem, és remélem, hogy én is átalakítom őt. Átalakítjuk egymást estéről estére.
Szélyes Ferenc: A bemutatón izgul a színész, a rendező, de még a néző is. Én nagyon szeretem a bemutatókat, különleges hangulatuk miatt, mert az az első alkalom, ahol találkozok a közönséggel. Aztán telnek múlnak az előadások, és a sokadik előadás környékén már a játék kap egyfajta biztonságot: a színész megnyugszik, lecsillapodik, nem azon gondolkozik, hogy mit kell felelnie a rákövetkező kérdésére, hanem jobban oda tud figyelni a kollegákra; és a pillanatnyi reakciókra. A színház egy társasjáték, és Tibor egy remek társ ebben.
Játszottak-e már közösen korábban?
Szilágyi Tibor: Egy előző produkcióban, amit szintén Pataki András rendezett, játszottuk Ibsen: Ha mi holtak felébredünk című darabját. Azóta szakmai és privát barátsággá is alakult ez az együttműködés, aminek ez az előadás a csúcsformája.
Játszottak-e már közösen korábban?
Szélyes Ferenc: Egy előző produkcióban, amit szintén Pataki Sándor rendezett, játszottuk Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk című darabját. Azóta szakmai és privát barátsággá is alakult ez az együttműködés, aminek ez az előadás a csúcsformája.
Van személyes kötődésük a Pesti Vigadóhoz?
Szilágyi Tibor: 40 évvel ezelőtt bemutatóra érkeztem ide, majd itt rendeztem először, és részt vettem rengeteg beszélgetésen. A '80-as években D.L. Coburn amerikai szerzőnek játszottuk a Kopogós Römi című darabját Mór Mariannal: tehát nagyon sokszor előfordultam a gyönyörű épületben, mert egy aktív színház működött korábban a kamarateremben; és nagyon jó dolog, hogy most föltámasztanak ilyen hagyományokat. A művészeteknek az a feladata, az irodalomtól a képzőművészeten át, a zenétől a színházig, hogy az égi mását mutassa meg valaminek egy olyan minőségű műben, mint a Márai Sándor alkotása.
PROGRAMAJÁNLÓ
2020.01.21. 19:30
