Koncert 2021.08.13. 19:30
Vita Eirenae

Jegyárak

3500 Ft

Misztériumjáték Árpád-házi Szent Piroskáról

Az Orcád világossága kiállítás kísérőrendezvénye.

A Szent Efrém Férfikar Vita Eirenae című misztériumjátékában megkísérli kizárólag csak emberi hangok és ütőhangszerek – a legősibb emberi zenei megnyilvánulás eszközeinek – segítségével bemutatni nagy Árpád-házi szentünk, Szent Piroska életét. A szakrális performanszba belevonják a közönséget is: a kézbe adott anyagokon lévő kották segítségével – s egyben ezeken az oldalakon stációnként eligazítást is olvashatnak a darab tematikájáról, folyamatáról, a szent császárné életéről és az egyes stációkhoz rendelt zenékről.

A Szent Efrém Férfikar Árpád-házi Szent Piroska tiszteletére írt oratóriuma a görög és latin kereszténység korokon átívelő legszebb zenei hagyományai alapján mutatja be Piroska-Eiréné császárné életét. Szent László és Rheinfeldi Adelhaid leánya a 12. századi Bizánc egyetlen szentté avatott császárnéja, akinek élete és lelkisége példaértékű volt a Komnénosz-uralkodóház számára.

Szervező: Görögkatolikus Metropólia

 

***

A koncertjegy magában foglalja a szakmai tárlatvezetést az Orcád világossága című kiállításon.

Kezdete: 18:00 óra

A vezetést tartja: Dr. Terdik Szilveszter művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa

A hely befogadóképessége miatt érkezési sorrendben az első 50 főt áll módunkban beengedni a vezetésre, a később érkezők önállóan tekinthetik meg a tárlatot a koncertkezdésig.

 

***

További kísérőrendezvények:

2021.08.26., 19:30 * Kelet és Nyugat szentje - Szent István és öröksége

Szent István királyunk tiszteletére szólnak ezen a hangversenyen a liturgikus tételek és vallásos énekek, amelyek egyrészt az ő személyéről és tetteiről mesélnek, másrészt az általa alapított ország, a történelmi Magyarország későbbi korszakában keletkezett nagyszerű kompozícióikból kerülnek ki. 

2021.09.15., 19:30 * Itthon - a Kárpát-medence nemzetiségeinek imái 

A koncerten 15 nyelven szólal meg az Úr imája, a Miatyánk, s minden egyes elhangzás után az adott nyelven egy-egy népéneket, vagy himnuszt énekel a Szent Efrém Férfikar Szűz Máriához, az Istenanyához. 

Helyszín

Északi terem A Pesti Vigadó II. emeletén található Északi terem kiváló helyszínt biztosít kisebb koncertek, kulturális események, konferenciák, könyvbemutatók, sajtótájékoztatók, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről