Koncert 2021.08.26. 19:30
Kelet és Nyugat szentje

Jegyárak

3500 Ft

Szent István és öröksége

 Az Orcád világossága kiállítás kísérőrendezvénye.

Szent István királyunkat ma már a keleti és a nyugati egyház is szentként tiszteli. Nekünk magyaroknak, valamint a Kárpát-medencében velünk élő más anyanyelvű népeknek egyaránt nagy uralkodója volt, aki a keresztény tanítás terjesztését és a Magyar Királyság fejlődését szolgálta egész életében. A tiszteletére szólnak ezen a hangversenyen a liturgikus tételek és vallásos énekek, amelyek egyrészt az ő személyéről és tetteiről mesélnek, másrészt az általa alapított ország, a történelmi Magyarország későbbi korszakában keletkezett nagyszerű kompozícióikból kerülnek ki. A programban a keleti és a nyugati zenei hagyomány kincsestárából csendülnek fel különböző zenei tételek nagy és szent uralkodónk tiszteletére.

Szervező: Görögkatolikus Metropólia

 

***

A koncertjegy magában foglalja a szakmai tárlatvezetést az Orcád világossága című kiállításon.

Kezdete: 18:00 óra

A vezetést tartja: Dr. Terdik Szilveszter művészettörténész, az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa

A hely befogadóképessége miatt érkezési sorrendben az első 50 főt áll módunkban beengedni a vezetésre, a később érkezők önállóan tekinthetik meg a tárlatot a koncertkezdésig.

Az érvényben lévő jogszabályok alapján a tárlatvezetésen részt venni kizárólag védettségi igazolvánnyal, uniós oltási igazolással vagy az oltás tényét igazoló applikációs igazolással, valamint a hozzá tartozó személyazonosító igazolvány vagy útlevél együttes bemutatásával lehetséges. Kérjük, hogy a gyorsabb bejutás érdekében ezeket a Pesti Vigadóban történő belépés előtt készítsék elő, majd az ezt ellenőrző munkatársunknak mutassák fel.

 

***

További kísérőrendezvények:

2021.08.13., 19:30 * Vita Eirenae - Misztériumjáték Árpád-házi Szent Piroskáról

A Szent Efrém Férfikar Vita Eirenae című misztériumjátékában megkísérli kizárólag csak emberi hangok és ütőhangszerek – a legősibb emberi zenei megnyilvánulás eszközeinek – segítségével bemutatni nagy Árpád-házi szentünk, Szent Piroska életét.

2021.09.15., 19:30 * Itthon - a Kárpát-medence nemzetiségeinek imái 

A koncerten 15 nyelven szólal meg az Úr imája, a Miatyánk, s minden egyes elhangzás után az adott nyelven egy-egy népéneket, vagy himnuszt énekel a Szent Efrém Férfikar Szűz Máriához, az Istenanyához. 

***

 

 

***

Helyszín

Északi terem A Pesti Vigadó II. emeletén található Északi terem kiváló helyszínt biztosít kisebb koncertek, kulturális események, konferenciák, könyvbemutatók, sajtótájékoztatók, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről