
Kortárs kínai képzőművészeti kiállítás
A tárlat betekintést nyújt a kínai képzőművészet kétévezredes hagyományait továbbvivő és újrafogalmazó kortárs festészetébe, utat nyitva a kínai látásmód, gondolkodás és művészetfilozófia megismeréséhez. A kiállítás címe is már sokat segít a megértéséhez: a szív (hszin) az értelem, az érzelem és a tudat központja, mely befogadja a világ rezdüléseit, a képzelet pedig a természet azon lényegét (tao) ragadja meg, amit a lelkekben ébreszt. Az alkotás több mint ábrázolás, kapcsolat ember és természet, belső világ és a mindenség között. Az ecset és a papír találkozásában gondolat, érzelem és mozdulat válik egységgé, a hagyomány pedig nem lezárt örökség, hanem újra és újra megszülető, eleven inspiráció.
Ezen a belső művészi úton vezeti végig a magyar közönséget a kiállítás öt alkotója: Li Xiang, Chen Mengxin, Li Chuanzhen, Yang Wensen és Zhan Sisi. A kínai festészet meghatározó művészei különböző generációkhoz és művészi látásmódokhoz tartoznak, műveik mégis párbeszédet teremtenek egymással, és sokszínű képet rajzolnak a kortárs kínai festészet törekvéseiről.
A kiállítókról:
Li Xiang
Li Xiang a kortárs kínai festészet meghatározó alkotói közé tartozik. Munkássága a figurális festészet, a tájképfestészet, a virág- és madárábrázolás, valamint a kalligráfia területére egyaránt kiterjed. Kiforrott festői nyelvezete, egyéni látásmódja és sajátos stílusa műveit könnyen felismerhetővé teszi.
Chen Mengxin
Chen Mengxin a kortárs kínai gongbi festészet egyik legjelentősebb mestere. Művészete a hagyomány tiszteletét és a folyamatos megújulás igényét egyaránt magában hordozza. Alkotásainak központi témái a történelem, a munka, a szülőföld és az ember kapcsolata.
Li Chuanzhen
Li Chuanzhen művészi hitvallását ars poeticája foglalja össze a legtisztábban: „Azt festem meg, amit látok – művészetem alapja az igazság.” Alkotói szemléletének középpontjában a valóság őszinte és pontos megfigyelése áll.
Yang Wensen
Yang Wenshen festészetének alapját a természet közvetlen megfigyelése és az őszinte alkotói magatartás adja. Meggyőződése szerint a valódi művészet nem a rendkívüli vagy egzotikus témák kereséséből, hanem a hétköznapi világ elmélyült megismeréséből születik.
Zhan Sisi
Zhan Sisi a kortárs kínai festészet fiatal nemzedékének kiemelkedő alkotója. Művészetében a klasszikus hagyomány elmélyült ismerete, a szabad ecsetkezelés lendülete és az egyéni látásmód természetes egységbe rendeződik.
A kiállítás kurátora: Tóth Norbert