Ismeretterjesztés

Helyszín: Vigadó

Nyitott ház 2016 tavasza

2016. május 21-én, szombaton, egész nap ingyenes rendezvényekkel várja látogatóit a Pesti Vigadó.

A 2015. január 22-ei Nyitott ház című rendezvény sikere után ismét szélesre tárja kapuit a Pesti Vigadó, s ezen a napon az épület és kiállításai (Győrfi Lajos szobrászművész kiállításaSomogyi József – 100Szunyoghy András kiállítása, A moldovai művészet: Kifejeződés a sokféleségben) ingyenes látogatása mellett további színes programokkal várunk minden érdeklődőt.

A részvétel minden programpont esetében ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, amelyre május 1-jétől van lehetőség. Kérjük, mielőbb regisztráljon a kívánt programra.

 

Csoportos szervezett idegenvezetések

Felkészült idegenvezetőink segítségével a Pesti Vigadó szeretettel várja az épület gyönyörű belső terei, történelme, panorámája iránt érdeklődőket öt alkalommal a nap folyamán. 

Egy-egy túra tervezett ideje: 60 perc. 

vezetés minden esetben a földszinti Foyer-ből indul a meghatározott időpontban.

Időpontok:

9.30: A jelentkezést lezártuk

10.30: A jelentkezést lezártuk

11.15: A jelentkezést lezártuk

12.00: A jelentkezést lezártuk

13.00: A jelentkezést lezártuk

14.00: A jelentkezést lezártuk

15.00: A jelentkezést lezártuk

19.15: A jelentkezést lezártuk

 

 

10.00– 15.00 „MŰTEREM”: képzőművészeti foglalkozások Kókay Krisztina és Kő Pál vezetésével – A jelentkezést lezártuk

10.00–15.00 MOZI – Rajzfilmválogatás – Ajelentkezést lezártuk

11.00–12.00 MESÉL CSUKÁS ISTVÁN, főszerepben POM-POM – A jelentkezést lezártuk

13.30–14.30 „MINDENKI TUD RAJZOLNI”: gyertyarajzolás a levegőbe, Csernyus Lőrinc interaktív előadása – A jelentkezést lezártuk

15.00–16.30 TÁNCHÁZ NÉPZENÉVEL Pálházi Bence és bandája, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói – A jelentkezést lezártuk

16.30–17.30 Kokas Katalin és Vásáry Tamás Hangszerbemutató Előadása – A jelentkezést lezártuk

18.00–19.00 Kokas Katalin és Vásáry Tamás  Hangversenye: válogatás Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms... hegedűre és zongorára írt legszebb műveiből – A jelentkezést lezártuk

 

Tisztelt Látogatóink!
Köszönjük az óriási érdeklődést, a Vigadóban megvalósuló programok iránt, a regisztrációs jelentkezést lezártuk.
Szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy a Ház egész nap ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogatható, termei, kiállításai térítésmentesen tekinthetőek meg.

Időpontok
2016.05.21.