Általános Szerződési Feltételek
A Pesti Vigadó Nonprofit Korlátolt Társaságnak a Pesti Vigadó épületében tartott rendezvények céljára szolgáló helyszín biztosítására vonatkozó bérleti szerződéseihez
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) a Cg.01-09-191474 cégjegyzékszámú Pesti Vigadó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (1051 Budapest, Vigadó tér 2., továbbiakban Bérbeadó) üzemeltetésében álló Pesti Vigadó helyiségeinek rendezvény, vagy egyéb kulturális program céljára szolgáló helyszín biztosítására vonatkozó bérletére, valamint a Bérlő igényétől függően nyújtott kiegészítő szolgáltatásokra kötött szerződések általános szerződési feltételeit tartalmazza.
A Bérbeadó által üzemeltetett Pesti Vigadó – a Bérbeadó Alapítójának, a Magyar Művészeti Akadémiának törvényben megfogalmazott alapfeladataként – helyt kíván adni kimagasló szakmai-művészeti programoknak, eseményeknek. Feladatául tekinti olyan széleskörű művészeti-kulturális, valamint protokolláris célú együttműködés kialakítását mind hazai, mind nemzetközi szinten, mely a fenti közfeladatot hivatott szolgálni és ellátni.
A Bérbeadó a fenti célokkal összhangban köti meg szerződéseit, azzal, hogy a jelen szerződés – és az egyedi szerződések - alapján lebonyolított rendezvénynek, művészeti programnak a fent meghatározott céllal, és a Magyar Művészeti Akadémia általa képviselt értékekkel összeegyeztethetőnek kell lennie.
A fentiek következtében a Bérlő vállalja, hogy bérleményben lebonyolított rendezvények, művészeti programok végrehajtása során kiemelkedő figyelmet fordít a bérlemény méltóságának, és jó hírnevének megőrzésére, és tudomásul veszi, hogy Bérbeadónak kiemelt érdek fűződik a jelen szerződésben rögzített követelményrendszer szigorú betartásához.
Bérlő minden természetes, vagy jogi személy, amely, vagy aki Bérbeadóval kötött külön megállapodás alapján a fentiek szerint körülírt helyszínen helyiséget bérel.
Amennyiben az ÁSZF és a Bérlővel megkötött egyedi bérleti szerződés rendelkezései között ellentmondás áll fenn, úgy az egyedi bérleti szerződés rendelkezései irányadóak.
- A szerződés tárgya, a Bérbeadó által a bérleményben nyújtott, a bérleti díjban foglalt szolgáltatások köre
1.1 Bérbeadó a Bérlővel kötött egyedi bérleti szerződés (a továbbiakban Bérleti Szerződés) alapján a Bérlő használatába adja a Bérbeadó által üzemeltetett Pesti Vigadó épületének az egyedi Bérleti Szerződésben meghatározott helyiségeit.
1.2 Bérlő a helyisége(ke)t kizárólag a Bérleti Szerződésben egyedileg meghatározott rendezvény megvalósítása céljából, a Bérbeadó által jóváhagyott, rendezvényterv alapján jogosult igénybe venni. A rendezvényterv tartalmazza a rendezvény (továbbiakban: Rendezvény) tervezett maximális résztvevőinek számát, a Rendezvény programjainak leírását, kivitelezésének időbeli ütemezését, az alkalmazni kívánt különleges biztonsági feltételeket, a technikai követelmények részletes leírását és minden, az adott program szempontjából releváns intézkedést. Bérbeadó és Bérlő a Bérleti Szerződés aláírását követően egyeztetik a rendezvényterv részleteit, és azt legkésőbb a rendezvényt megelőző 5. napon kötelesek véglegesíteni, és kölcsönösen elfogadni. A véglegesített, mindkét fél által elfogadott rendezvényterv a Bérleti Szerződés részét képezi. A rendezvénytervet a Bérlő 9.1. pont szerint kijelölt kapcsolattartója, a 9.3. pontban meghatározott bármely módon jogosult Bérbeadó részére megküldeni, akinek a 9.1. pont szerint kijelölt kapcsolattartója jogosult azt a 9.3. pontban felsorolt bármely módon történő visszaigazolással elfogadni, amennyiben a rendezvényterv felek képviselői által történő aláírásra nincs mód. Jóváhagyott rendezvényterv hiányában Bérbeadó a szerződésszegés jogkövetkezményei nélkül jogosult a Bérleti Szerződés teljesítését megtagadni, mely esetben az 5.1. pont rendelkezései alkalmazandóak, amennyiben a rendezvényterv jóváhagyására Bérlőnek felróható okból nem került sor. A Bérleti szerződés és a rendezvényterv módosítását Bérlő kizárólag írásban, a Rendezvény napját megelőző legalább 5 nappal jogosult kezdeményezni, a Rendezvény napjához képest 5 napon belül érkezett módosítási igényt Bérbeadó jogosult elutasítani. A zártkörű rendezvények keretében megvalósuló programoknak, műsoroknak összeegyeztethetőnek kell lennie a Vigadó által képviselt szellemiséggel és közvetített kulturális értékekkel, erre tekintettel a tervezett programról a Bérlő előzetesen köteles Bérbeadó részére tájékoztatást adni, legkésőbb a Bérleti Szerződés megkötéséig. Az ilyen tájékoztatás elmaradása esetén Bérbeadó jogosult azon programok megvalósítását megtiltani, melyek a fenti kritériumoknak nem felelnek meg, és köteles döntését Bérlővel közölni.
1.3 Bérlő a Bérlemény, az ahhoz tartozó berendezések, felszerelési tárgyak, eszközök birtokbavételével a Bérlemény, valamint az ahhoz tartozó berendezések, felszerelési tárgyak, eszközök tulajdonjogát nem szerzi meg, Felek szándéka kizárólag a használati jog időleges, ellenérték fejében történő átengedésére irányul.
1.4 Bérbeadó a bérleti jogviszony időtartama alatt biztosítja a Bérlemény rendeltetésszerű használatához szükséges energiaellátást (elektromos áram, gáz, víz, csatornaszolgáltatás).
1.5 A Bérleti Szerződés 2. számú melléklete részletezi a kötelezően igénybe veendő alapszolgáltatásokat, megjelölve, hogy a Pesti Vigadó épületének egyes részeihez kapcsolódóan melyek azok a szolgáltatások melyeket bérlő köteles igénybe venni.
- Bérlő által igénybe vehető szolgáltatások köre
2.1 Bérbeadó a Bérlő ilyen irányú igénye esetén a Bérleti Szerződés 2. számú mellékletében részletezett kiegészítő szolgáltatásokat nyújtja Bérlő számára. A kiegészítő szolgáltatásokat Bérlő írásban köteles megrendelni Bérbeadótól. A Megrendelés visszaigazolását a Bérbeadó feltételhez kötheti. A Kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó szerződés akkor jön létre, ha a Bérlő a Bérbeadó Bérlő megrendelése szerint összeállított feltételeit írásban elfogadta. A kiegészítő szolgáltatások számlázása a bérleti díjra vonatkozó számla kiadásával együtt történik.
2.2. A kiegészítő szolgáltatások díjait és egyéb feltételeit a Bérleti szerződés 2. számú melléklete rögzíti.
- Szerződés időtartama
3.1 A Bérleti szerződés az aláírása napján, vagy a felek által kölcsönösen meghatározott más időpontban lép hatályba, Bérlőt ettől az időponttól kezdődően terheli bérleti díj fizetési kötelezettség.
3.2 Bérlő köteles a Bérleti szerződés megkötéséhez a hatályos cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát (aláírási minta) felmutatni, másolatát pedig csatolni. Bérbeadó jogosult Bérlő cégjogi státuszát a szerződés megkötése előtt ellenőrizni, és jogosult a szerződéskötést megtagadni, ha a Bérlő csőd-, felszámolás,- vagy végelszámolás, kényszertörlés hatálya alatt, törvényességi felügyeleti eljárás, végrehajtás hatálya alatt áll, illetőleg ha adószámát törölték, vagy felfüggesztették.
3.3 Az egyedi Bérleti szerződésben megállapított időtartam lejártával a szerződés megszűnik. A Bérleti szerződés abban az esetben sem alakul át határozatlan időtartamúvá, ha a Bérlő a Bérleményt a Bérbeadó tudomásával tovább használja és a Bérbeadó ez ellen nem tiltakozik.
3.4 Felek a Bérleti szerződés 1. számú mellékletében (Rendezvényterv) határozzák meg az előkészület-építés időpontját, a rendezvény időpontját, valamint a levonulási-bontási időpontot is azzal, hogy a Rendezvényt akkor tekintik befejezettnek, amikor az utolsó vendég is elhagyta a Vigadó épületét.
- Bérleti díj, fizetési szabályok, késedelem
4.1 Bérlő a Bérleti szerződésben meghatározott bérleti díj fizetésére köteles. A bérleti díj tartalmazza a Bérlemény használatának, valamint a Bérleti szerződés 2. számú pontjában, továbbá 2. számú mellékletében részletezett szolgáltatások ellenértékét.
4.2 Az egyedi Bérleti szerződésben, valamint a külön megrendelt és visszaigazolt szolgáltatások szerint vállalt kötelezettségei alapján a Bérbeadót megillető díj 50%-át Bérlő díjbekérő ellenében, előlegként banki átutalással, a jelen szerződés mindkét fél által történt aláírásától számított 10 (tíz) napon belül, de legkésőbb a díjbekérőben tűzött határidőig köteles a Bérbeadó részére teljesíteni. Az előleg banki jóváírását követő három munkanapon belül Bérbeadó a díjbekérő alapján teljesített előlegről pénzügyi teljesítést nem igénylő előlegszámlát állít ki Bérlő részére. Bérbeadó számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor Bérbeadó számlavezető pénzintézete a számla összegét Bérbeadó számláján jóváírja. Bérbeadó felhívására Bérlő legkésőbb a Rendezvény kezdetét megelőző napon munkaidőben köteles igazolni a díj megfizetését a visszavonhatatlan átutalási megbízás bemutatásával. Amennyiben előlegfizetési kötelezettségének Bérlő nem tesz eleget határidőben, úgy Bérbeadó jogosult a Rendezvény megtartását megakadályozni. A díj fennmaradó 50%-át Bérlő a Rendezvény záró napját követő 14 napon belül a Bérbeadó által kiállított végszámla alapján köteles megfizetni.
4.3 Felek a bérleti díj összegét az egyedi Bérleti szerződésben óra pontossággal határozzák meg. Bérbeadónak alapvető érdeke, hogy a Rendezvény a szerződésben rögzített időpontban véget érjen, a folyamatos működés ugyanis csak ebben az esetben tervezhető, és tartható. Erre tekintettel, az egyedi szerződésben meghatározott bérleti díj kizárólag a Rendezvény pontos befejezése esetén irányadó.
4.4 Bérlő tudomásul veszi, hogy a 24.00 órát meghaladó Rendezvény esetén Bérbeadó 24.00 órától minden megkezdett óra esetén a díj 15%-ának megfelelő összegű további díjat számít fel azzal, hogy a Rendezvény időtartama ez utóbbi esetben sem haladhatja meg a hajnali 02.00 órát. Amennyiben a Rendezvény tervezett befejezésének időpontját követő 2 órán belül, vagy hajnali 02.00 óráig nem kerül sor a Rendezvény befejezésére, úgy a Bérlő súlyos szerződésszegést követ el.
4.5 A 4.4. pont esetkörén kívül, abban az esetben, ha Rendezvény az egyedi szerződésben megjelöltnél később ér véget, úgy Bérlő köteles minden megkezdett óra után a díj 35%-ának megfelelő összegű további díjat fizetni, de a Rendezvény ebben az esetben sem tarthat az eredetileg tervezett időponthoz képest 2 órán túl
4.6 Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben a bérlet időtartama a 4.4 vagy 4.5 pontokban foglaltak szerint meghosszabbodik, a megállapított pótdíjakon felül minden megkezdett óra után Bérlő köteles megfizetni a Bérbeadó ajánlatában vagy az egyedi Bérleti szerződésben óradíjban megállapított egyéb szolgáltatások díját.
4.7 Amennyiben Bérlő nem kap számlát, úgy ezt köteles a Bérbeadó felé haladéktalanul bejelenteni, a bejelentés elmulasztásából eredő kárért felelős. Bérlő díj (bérleti díj és kiegészítő szolgáltatásért fizetendő díj) fizetési kötelezettsége és az arra irányadó határidő abban az esetben is fennáll, ha bármely oknál fogva a Bérlő a számlát nem kapta kézhez.
4.8 Bérlő a bérleti díjjal, szolgáltatási díjjal szemben egyoldalú beszámításra, levonásra, vagy visszatartásra semmilyen jogcímen nem jogosult.
4.9 Ha a fizetési határidőt Bérlő elmulasztja, abban az esetben Bérbeadó jogosult a szerződéstől elállni, mely esetben a Bérlő a jelen szerződés 5.1 pontjában meghatározott mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles. A kötbér megfizetése ugyanakkor nem mentesíti Bérlőt a szerződésszegéssel Bérbeadó részére okozott károk megtérítésének kötelezettsége alól.
4.10 A Bérlő díjfizetési kötelezettsége független harmadik személyek teljesítésétől, így különösen, de nem kizárólagosan, a Bérlő által tervezett jegybevétel összegétől, vagy a jegyértékesítés eredményességétől. Bérlő a jelen szerződés szerinti díj megfizetésére abban az esetben is köteles, a Rendezvény látogatottsága nem az előzetes elvárásainak megfelelően alakul.
4.11 Bérlő, vagy meghívottjai, illetve teljesítési segédei által a jelen szerződés időtartama alatt a Bérleményben, vagy annak berendezéseiben, a Bérbeadó eszközeiben illetve harmadik személyeknek okozott, hitelt érdemlően igazolt kárért a Bérlő tartozik anyagi felelősséggel. A bekövetkezett kárról a Bérbeadó és a Bérlő képviselője közösen jegyzőkönyvet vesznek fel, amely alapján Bérlő a neki vagy felelősségi körébe tartozó személynek felróható, hitelt érdemlően igazolt kárért vagyoni kártérítési felelősséggel és helytállással tartozik.
- Rendezvény meghiúsulásának következményei
5.1 Amennyiben a Bérleti szerződés részben, vagy egészben a Bérlő hibájából, vagy az érdekkörében felmerült okból nem kerül teljesítésre, és ennek következtében a rendezvény megtartása meghiúsul, Bérlő köteles meghiúsulási kötbért fizetni, melynek összege a szerződés szerinti határozott időtartam első napját megelőző 30. napig a bérleti díj 100 (száz) %-a, a 31. és 90. nap között 50 (ötven) %-a. A szerződés szerinti határozott időtartam első napját megelőző 90. napon túl, Megrendelő jogosult a szerződéstől kötbérfizetési kötelezettség nélkül, indokolás nélkül elállni. A kötbér összegét Bérbeadó jogosult a Bérlő által kifizetett előleg összegéből levonni, és az ezt meghaladó összeggel köteles Bérlő irányában elszámolni. A kifizetett előleg összegét meghaladó meghiúsulási kötbér megfizetésére Bérlő a Bérbeadó erre irányuló írásbeli felszólításában megjelölt határidőn belül köteles. Bérlő érdekkörében történt meghiúsulásnak tekintendő, ha a bérlő az egyedi bérleti szerződést a Bérlet időtartama előtt, vagy az alatt felmondja, vagy attól eláll, minden olyan esetben, ha a felmondás oka nem a Bérbeadó szerződésszegő magatartása.
5.2 Ha a szerződés teljesítése a Bérbeadónak felróható okból hiúsul meg, úgy Bérbeadó köteles a részére már megfizetett bérleti díj összegével elszámolni, valamint köteles Bérlő igazolt kárát megtéríteni, a polgári jog általános szabályai szerint, azzal, hogy a felek kártérítés mértékének felső határát a bérleti díj összegében határozzák meg. Ezt meghaladóan a Bérbeadó kártérítés fizetésére nem köteles. A jelen felelősségkorlátozást a Bérlő elfogadja, és tudomásul veszi.
5.3 Abban az esetben, ha a szerződés teljesítés olyan okból hiúsul meg, amiért mindkét fél, vagy esik fél sem felelős, úgy a szerződés megszűnik, és a felek a már teljesített szolgáltatások ellenértékével kötelesek elszámolni.
- VIS MAIOR
6.1 Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről, az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni. Nem minősül Vis Maiornak, ha a Rendezvény megtartása a fellépő előadóművészek megbetegedése, vagy más hasonló okból hiúsul meg.
6.2 A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem terhelhető kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett bérleti idő félbeszakad, a Bérbeadót a bérlet megkezdett idejére a bérleti díj arányos része illeti meg.
6.3 A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
- Bérlő jogai és kötelezettségei
7.1 Bérlő a bérlet és az igénybe vett szolgáltatások ellenében, az egyedi Bérleti szerződésben meghatározottak szerint díjat köteles fizetni.
7.2 Bérlő a Bérbeadó által a Bérleti szerződés teljesítése körében rendelkezésére bocsátott eszközöket rendeltetésüknek megfelelően köteles használni, valamint köteles gondoskodni az eszközök rendeltetésszerű használhatóságának megőrzéséről. Felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye.
7.3 Bérlő a rendezvénnyel kapcsolatos saját kiadványaiban (plakát, szórólap, programfüzet, sajtópublikáció) köteles a Bérbeadó által rendelkezésre bocsátott logót és a rendezvényhelyszín hivatalos nevét, PESTI VIGADÓ-t használni. A hivatalos formulától eltérő logó- vagy névhasználat esetén a Bérbeadó a kiadványokat visszavonásra kötelezheti, ill. kártérítési igénnyel élhet.
7.4 A Bérleményt Bérlő nem adhatja albérletbe, és a szerződés teljesítésére maga helyett harmadik személyt csak a Bérbeadó írásos hozzájáruló nyilatkozatával jelölhet ki.
7.5 Felek rögzítik, hogy amennyiben a Bérlő a Rendezvényhez kapcsolódóan a vendégek részére catering szolgáltatást kíván biztosítani, azt kizárólag a Bérbeadóval szerződött partner igénybevételével, a Bérbeadó közvetítésével teheti meg, más szolgáltató útján történő ellátás biztosítását Bérlő csak Bérbeadó előzetes, írásbeli hozzájárulásával teheti meg, és a Rendezvényre bebocsátott vendégek után, vendégenként 2.000,- Ft (kétezer forint) + Áfa díjat köteles fizetni, a jelen szerződésben rögzített díjon felül. A Bérleti szerződés 2. számú melléklete rögzíti a Bérbeadó által megjelölt catering szolgáltató által nyújtott szolgáltatás részleteit (menü, felszolgáló személyzet, eszközök, stb.).
7.6 Bérbeadó kifejezetten kizárja, hogy az általa meghatározott szolgáltatókon kívül az előzetes, írásos hozzájárulása nélkül a bérlemény területén bárki ellenérték fejében szolgáltatást nyújthasson, az ilyen személyek belépését Bérbeadó jogosult megtagadni.
7.7. A Bérbeadóval szerződött, vagy a Bérlő által igénybe vett egyéb szolgáltató esetén egyaránt a Bérlő kizárólagos felelőssége a kiszolgálás során a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló különös rendelkezéseinek az érvényesülése a Rendezvény ideje alatt.
7.8 Zártkörű rendezvények esetén, abban az esetben, ha a Rendezvényen jelenlévő vendégek a Vigadó méltóságát és jó hírnevét, a Vigadó házirendjét sértő viselkedést tanúsítanak, Bérlő köteles kötbért fizetni, melynek mértékét felek a jelen szerződés szerinti díj 30 (harminc) százalékában határoznak meg. A Vigadó méltóságát, és jó hírnevét sértő viselkedésnek minősül különösen a vendégek által tanúsított minden közösségellenes, erőszakos magatartás, mely alkalmas arra, hogy akár más vendégekben, akár kívülálló személyekben félelmet, megbotránkozást keltsen. Amennyiben ilyen magatartást észlel a Bérbeadó bármely munkavállalója, vagy képviseletében fellépő személy, jogosult Megrendelőt a magatartás, vagy tevékenység azonnali befejezésére felszólítani. Amennyiben Megrendelő ennek nem tesz eleget, a Bérbeadó Rendezvényfelelős munkatársa jogosult a Rendezvényt leállítani. Ebben az esetben Megrendelő semmilyen kártérítési vagy egyéb igényre nem jogosult.
7.9 A rendezvénnyel kapcsolatos valamennyi szervezési, előkészítési és lebonyolítási feladat biztosítása, a Rendezvény megszervezése a Bérlő feladata, kivéve azon szolgáltatásokat, amelyek biztosítását a Bérleti szerződésben kifejezetten a Bérbeadó vállalja.
7.10 A Bérlő kijelenti, és jelen szerződés aláírásával szavatolja, hogy korlátozás nélkül jogosult a Bérleti szerződés 1. sz. mellékletében foglalt Rendezvényterv szerinti esemény megrendezésére (rendelkezik az ehhez szükséges összes engedéllyel minden esetlegesen érintett hatóságtól, és egyéb személytől), illetve nem áll felszámolás, végelszámolás, illetve csődeljárás hatálya alatt, továbbá az 1/2012. (I. 26.) NGM rendelet alapján rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.
7.11 Bérlő köteles megtiltani a Rendezvény résztvevői számára, hogy a Rendezvényen kép- illetve hangfelvételt készítsenek, különösen a szerzői jogi védelem alá eső előadások vonatkozásában. Felvétel készítésére bárki, így Bérlő is csak az előadó, és Bérbeadó előzetes írásbeli engedélyével jogosult. Bérbeadó kizárja a felelősségét minden olyan igény tekintetében, melyek a jogosult hozzájárulása nélküli kép- illetve hangfelvétel készítése miatt érvényesítenek, mindezen igények tekintetében Bérlőt teljes helytállási kötelezettség terheli.
7.12 Bérlő a bérelt helyiségeket kizárólag a Rendezvény megrendezésének céljára használhatja, minden olyan tevékenység kizárásával, amelyre ebből a célból nincs szükség. A bérelt helyiségek használata során a Bérlő (és a Rendezvény megszervezése érdekében általa bevont valamennyi közreműködő) köteles betartani a hatályos jogszabályi rendelkezéseket, valamint a Bérbeadó által közölt, a Pesti Vigadó épületére vonatkozó szabályokat, így különösen a Házirendben és a Beléptetési Kártyaszabályzatban foglaltakat. Bérlő tudomásul veszi, hogy a mindenkor hatályos és érvényes Házirend a Pesti Vigadó honlapján (www.vigado.hu/hazirend) megtalálható. A Házirend megváltozásáról Bérbeadó jogosult a honlapon keresztül is értesíteni Bérlőt, Bérlő felelőssége, hogy a Házirend esetleges változásait nyomon kövesse.
7.13 A Bérlő a Rendezvény megszervezésébe, lebonyolításába kizárólag a Bérleti szerződésben rögzített alvállalkozót, vagy egyéb közreműködőt vonhat be, és köteles kizárni, hogy az általa igénybevett alvállalkozók további alvállalkozót vegyenek igénybe. Az általa bevont alvállalkozók, egyéb közreműködők magatartásáért teljes egészében a Bérlő tartozik felelősséggel. A Bérlő felelőssége a károkozóval fennálló szerződéses jogviszony hiányában is fennáll, ha a kártokozó személy belépését a Pesti Vigadó területére, vagy közreműködését a Rendezvény szervezésében, lebonyolításában a Bérlő, vagy az alvállalkozója a Belépési Kártyaszabályzatban foglaltak szerint kérvényezte.
7.14 A Bérlő kizárólagosan felelős a Rendezvényért, ebből eredően mentesíteni köteles a Bérbeadót az azzal összefüggésben harmadik személyek által vele szemben érvényesített bármely kártérítési igény, és az ahhoz kapcsolódó bármely járulékos költség alól, amelyeket harmadik személyek a Rendezvénnyel összefüggésben érvényesítenek. A Bérlőt a jelen pontban részletezett helytállási kötelezettség kizárólag annyiban nem terheli, amennyiben az adott szolgáltatást, amelyhez kapcsolódóan kárigény keletkezett, a Bérbeadó nyújtotta az igényt érvényesítő harmadik személyek részére.
7.15 A Bérlő felelőssége minden hatósági jóváhagyás, engedély, illetve jogosítvány megszerzéséért, melyek a Rendezvény lebonyolításához szükségesek. A Bérbeadót semmilyen felelősség nem terheli abból kifolyólag, hogy valamely hatósági jóváhagyás, engedély, illetve jogosítvány nem, vagy hiányosan áll Bérlő rendelkezésére, vagy annak kiadását részére megtagadják, vagy késedelmesen adják meg. Annak felmérése, hogy a Rendezvény megtartásához milyen jogosítványok beszerzése, és annak megszerzéséhez mennyi idő szükséges, kizárólag Bérlő felelőssége. Amennyiben a Rendezvény megtartására azért nincs lehetőség, mert a Bérlőnek az ehhez szükséges valamely engedély, jogosítvány, hozzájárulás nem áll rendelkezésére, azt a körülményt Bérlő érdekkörében felmerült oknak kell tekinteni, mely bérlő díjfizetési kötelezettségét nem érinti. A Bérlő fentiek szerint köteles beszerezni minden szükséges hatósági engedélyt, felhatalmazást és hozzájárulást, mely a Bérlemény üzemeltetéséhez, valamint a jelen szerződésben meghatározott tevékenységek végzéséhez szükséges, illetve köteles azok rendelkezéseinek megfelelni. Bérlő szavatolja, hogy a Bérbeadót semmilyen felelősség nem terheli a Bérlő fentiekben rögzített kötelezettségének megszegése esetén.
7.16 Amennyiben a Rendezvény bármely okból elmarad, úgy az erre esetlegesen megváltott jegyek visszaváltása, a jegyárak visszatérítése Bérlő kizárólagos felelőssége, ezzel összefüggésben Bérbeadót semmilyen felelősség nem terheli, kivéve, ha a felek a közös jegyértékesítésben állapodtak meg, ebben az esetben a Bérbeadó az általa értékesített jegyek tekintetében köteles az általa értékesített jegyek vételárát közvetlenül a jegyet megváltó személyek részére visszatéríteni.
7.17 Bérlő kijelenti, hogy a Rendezvény megszervezése tekintetében jártassággal rendelkezik, ehhez mérten felek rögzítik, hogy Bérlő a Rendezvény megszervezése, lebonyolítása során az ilyen személyekkel szemben általában elvárható gondossággal köteles eljárni.
7.18 A Bérlő kizárólag a Bérleti szerződés 2. sz. mellékletében megjelölt helyiségek használatára jogosult, az épület bármely egyéb részét, kizárólag annyiban veheti igényben, amennyiben az a bérelt helyiségek megközelítéséhez feltétlenül szükséges, és kizárólag a bérelt helyiségek megközelítése céljára.
7.19 Bérlő a jelen szerződés hatályba lépését megelőző legalább két nappal köteles megadni Bérbeadó részére azon személyek nevét, akik részére a Bérleti szerződés hatálya alatt a belépés engedélyezését kéri. A belépők létszámát szükség esetén a Bérbeadó a Rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához feltétlenül szükséges létszámra korlátozhatja. A belépéshez szükséges belépő kártyákat Bérlő a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. Üzemeltetési Csoportjánál jogosult átvenni. Ezzel egyidejűleg Bérlő köteles az általa behozott eszközök listáját is leadni, továbbá az eszközöket nyilvántartásba vetetni. Bérlő tudomásul veszi, hogy az épületbe csak a Bárbeadó vonalkódjával ellátott, általa nyilvántartásba vett eszközt vihet be, és csak olyan eszközt vihet ki, mely rendelkezik a bevitelkor felragasztott vonalkóddal, és ily módon beazonosítható.
7.20 A Bérlő kizárólag a Bérbeadó előzetes, írásos hozzájárulásával jogosult a bérleményben ingyenesen élelmiszert, vagy italokat osztani. Abban az esetben, ha a Bérlő a Bérbeadó hozzájárulása nélkül a Bérleményben bármilyen értékesítési tevékenységet folytat, köteles kötbért fizetni, melynek összege a szerződés szerinti bérleti díj 10 (tíz) %-a.
7.21 A Bérlő jogosult a Rendezvény megszervezéséhez, lebonyolításához szükséges vagyontárgyait, berendezéseit a Bérbeadó által kijelölt helyiség(ek)ben történő tárolására. A Bérlő köteles ugyanakkor valamennyi általa a Bérlemény területére bevitt vagyontárgyát, egyéb ingóságait, akkor is, ha azok értékkel nem bírnak, legkésőbb a szerződés megszűnésének napján az egyedi szerződésben meghatározott óráig elszállítani. Amennyiben e kötelezettségének nem tesz eleget, Bérbeadó jogosult azt bérlő költségére elszállíttatni, tároltatni, illetve – választása szerint – a Bérlő költségére leszereltetni, és Bérlő székhelyére elszállíttatni. Bérlő nem jogosult a Bérleményben semmilyen veszélyes, környezetszennyező, egészségügyi kockázatot jelentő, vagy olyan eszközök tárolására, amelyre az irányadó jogszabályok alapján nincs lehetőség. A bérbeadó az esetlegesen a Bérlő által a bérleményben hagyott romlandó dolgokért nem vállal semmilyen felelősséget. A Bérlő köteles a tárolt eszközök őrzéséről gondoskodni, azok eltűnéséért, vagy károsodásért Bérbeadó nem tartozik felelősséggel.
7.22 A Bérlő teljeskörű felelősséggel tartozik a Bérelt helyiségekért, a bennük lévő berendezési és felszerelési tárgyakért, mindaddig, ameddig a bérlemény Bérbeadó részére birtokba nem adta.
7.23 Bérlő a bérleményben átalakításokat – beleértve az állagsérelem nélküli átalakításokat is - nem végezhet, bármit kifüggeszteni, vagy más módon rögzíteni csak a Bérbeadó előzetes jóváhagyásával jogosult.
7.24 A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenységéből eredő hang, rezgés, és zajszint a mindenkor hatályos jogszabályok, és előírások által megengedett maximális mértéket nem lépi túl.
7.25 A Bérleti szerződés hatálya alatt a Bérlő kizárólagosan jogosult a Bérleményt használni, és Bérlő jogosult meghatározni, hogy a bérelt helyiségekbe a belépést kinek a részére engedélyezi, köteles azonban biztosítani a Bérbeadó részére az általa szükségesnek ítélt ellenőrzés céljából történő belépést, előzetes értesítés nélkül is, azzal, hogy Bérbeadó ezen jogát kizárólag a Rendezvény megszervezésének, és lebonyolításának zavarása, akadályozása nélkül gyakorolhatja.
7.26 Bérlő köteles biztosítani, hogy a Rendezvény zárását követő 3 órán belül (legfeljebb azonban reggel 6 óráig) a bontási munkálatokat elvégezzék, a bérleménynek a bérbe vétel időpontjában fennállott eredeti állapotát helyreállítsák, ingóságiakat onnan elszállítsák, továbbá, hogy személyzete, megbízottai, alvállalkozói, közreműködői, valamint a Rendezvényen megjelent közönség és az esetleges fellépők a bérlemény területét a szerződés hatályának megszűnéséig elhagyják. Ennek elmulasztása esetén a bérleti díjon felül óránként a bérleti díj 50 %-nak megfelelő összegű kötbért köteles fizetni Bérbeadó részére. Felek a Bérleti szerződés határozatlan idejűvé alakulását kifejezetten kizárják. A Bérbeadó esetleges azon magatartása, hogy a bérlemény további használata miatt nem tiltakozik, sem a szerződés meghosszabbítására, sem pedig bármely, a jelen szerződés alapján őt megillető jogról való lemondásra utaló magatartásként nem értékelhető. A kötbér megfizetése nem mentesíti a Bérlőt azon kár megtérítésének kötelezettsége alól, mely a Bérbeadót amiatt éri, hogy a Bérlő a szerződés lejártakor a bérleményt nem adta vagy nem a szerződésnek megfelelően adta Bérbeadó birtokába.
7.27 A Bérlő köteles a bérleményt a Bérbeadó által kijelölt személy jelenlétében kiüríteni, aki ellenőrzi a bérleményt. Abban az esetben, ha a bérleményben, vagy a Bérleti szerződés 2. sz. mellékletben rögzített, Bérlő rendelkezésére bocsátott eszközökben kár keletkezett, köteles azt Bérlő megtéríteni Bérbeadó részére.
7.28 A Bérlő a bérleményt köteles kitakarítva Bérbeadó részére átadni. A Bérlő ennek érdekében köteles igénybe venni a Bérbeadó szolgáltatását, illetőleg Bérbeadó takarító személyzetét, külön díjazás ellenében.
7.29 Bérlő tudomásul veszi, hogy – a 7.4. pontban foglalt esetet kivéve – a Bérleti szerződésben, és mellékleteiben rögzített szolgáltatásokat köteles külön díjazás ellenében Bérbeadótól, vagy az általa kijelölt személyektől igénybe venni.
7.30 Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben jelen szerződésben vállalt kötelezettségének megsértése miatt Bérbeadóval szemben harmadik fél bármely jogcímen igényt támaszt, Bérlő köteles a Bérbeadó helyett teljes körűen helyt állni és a Bérbeadó felmerült kárát megtéríteni. Nem érinti Bérlő helytállási kötelezettségét, ha Bérbeadó a jelen pont alapján harmadik személlyel szemben folyamatban lévő esetleges peres vagy peren kívüli (ide értve a fizetési meghagyásos eljárás esetét is) eljárásról Bérlőt nem értesítette, vagy abba nem vonta be.
7.31 Bérlő vállalja, hogy a jelen szerződés alapján általa bérelt területekhez tartozó, a Pesti Vigadó közönségforgalmi területének részét képző területeket a közönségforgalmi terület többi részétől kordonnal leválasztja annak érdekében, hogy a Rendezvény területére illetéktelen személy ne léphessen be. Bérbeadó az ehhez szükséges hostess személyzetet külön díjazás ellenében, az egyedi Bérleti szerződésben rögzítettek szerint kötelező szolgáltatásként biztosítja Bérlő részére. Bérlő tudomásul veszi, hogy Bérbeadó jogosult a jelen szerződés szerinti Rendezvénnyel egy időben a közönségforgalmi területén más rendezvényeket is bonyolítani, amelyekre szintén közönség érkezik.
7.32 Az egyedi szerződésben rögzített esetben, és feltételek mellett Bérbeadó, Bérlő részére – a Rendezvény jellegére tekintettel – az egyedi Bérleti szerződésben rögzített időtartamra teljes vagy részleges házzárat biztosíthat a Pesti Vigadó épületében. Bérlő tudomásul veszi, hogy a házzár kizárólag a zártkörű rendezvény megtartására vonatkozik, mely a Rendezvény bontási időpontja után automatikusan megszűnik.
- Bérbeadó jogai és kötelezettségei
8.1 A Bérbeadó köteles a bérleményt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a Bérlő rendelkezésére bocsátani, a jelen szerződésben meghatározott teljes időtartamra. A Bérbeadó szavatol azért, hogy a bérlemény a szerződés teljes tartama alatt a rendeltetésszerű használatra alkalmas, és, nincs harmadik személynek olyan joga, mely a Bérlő által történő használatot kizárná, vagy korlátozná.
8.2 A Bérbeadót zálogjog illeti a jelen szerződés szerinti bérleti díj és a költségek erejéig a Bérlőnek a bérlemény területén levő vagyontárgyain. A Bérbeadó mindaddig, amíg zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását.
8.3 A Rendezvény ideje alatt a vendégek beléptetése, regisztrációja Bérlő kötelezettsége, köteles azonban igénybe venni a bérbeadó által biztosított, az épület egyedi sajátosságait ismerő személyeket az irányítás és az ültetés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. A Bérbeadó köteles nyilvántartást vezetni arról, hogy hány személy beléptetését végezte el, és erről Bérbeadó kérésére bármikor köteles információt nyújtani. Bérlő felelőssége, hogy a megengedett legnagyobb létszámot a vendégek ne léphessék túl. Amennyiben a Bérlő a belépést díjazás ellenében teszi lehetővé, úgy a jegyárusítást vagy saját maga szervezi, vagy díjazás ellenében a Bérbeadó szerződött partnerének bevonásával megszervezheti. Bérlő tudomásul veszi, hogy a helyszínen jegyárusításra kizárólag a Bérbeadó szerződött partnerével kötött megállapodás alapján van lehetősége, saját maga jegyértékesítést nem végezhet, amennyiben a belépést díjazás ellenében biztosítja a Rendezvényen részt vevők részére, úgy az ellenérték összegyűjtését köteles előzetesen lebonyolítani, a Rendezvény helyszínén erre nincs lehetősége.
8.4 A Bérbeadó köteles biztosítani a Bérleti szerződésben rögzítettek szerinti technikai eszközöket Bérlő részére. Bérlő saját technikai, dekorációs eszközeit csak a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélyével és csak abban az esetben viheti be a bérlemény területére, ha olyan, vagy ahhoz hasonló, a kívánt cél elérésére alkalmas eszközzel Bérbeadó nem rendelkezik, és azt bérbeadó nem is tudja más szolgáltatótól sem igénybe venni. Amennyiben a Rendezvény lebonyolítására alkalmas eszközökkel sem a Bérbeadó, sem a Bérlő nem rendelkezik, a Bérbeadó a szükséges eszközöket Bérlő költségén beszerzi, amennyiben arra a szerződés megkötése és hatályba lépése között eltelt időben van lehetőség. Ennek elmaradása esetén Bérbeadót felelősség nem terheli.
8.5 Művészi előadások, vagy egyéb olyan produkciók esetén, melyek azt szükségessé teszik, Bérbeadó köteles a Rendezvénytervben rögzítettek szerint próbára és a Rendezvény előtti behangolásra, beállásra, vagy annak megtartásához szükséges más előkészítő tevékenységre lehetőséget biztosítani.
8.6 A Bérbeadó személyzetét teljeskörű belépési és ellenőrzési jogosultság illeti meg a bérlemény területére a szerződés teljes hatálya alatt, mely jogosultságot a Bérlő nem korlátozhatja. A Bérbeadó illetékes képviselői a Rendezvénnyel, annak előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos bármely program, annak bármely eleme, vagy egyéb tevékenység megkezdését vagy folytatását azonnali hatállyal megtilthatják, ha úgy ítélik meg, hogy ez a jelenlévők, vagy bérlemény, illetőleg annak berendezési, felszerelési tárgyai biztonságát vagy épségét veszélyezteti, illetve az a jogszabályi rendelkezésekbe, vagy a Bérleti szerződés előírásaiba ütközik. A Bérlő ilyen esetben nem jogosult kártérítési igény érvényesítésére Bérbeadóval szemben.
8.7 Bérbeadó jogosult Pesti Vigadó épületének bérbe nem adott részét a bérlet időtartama alatt is a saját céljaira használni, továbbá megtenni minden intézkedést a biztonságos, és rendeltetésszerű üzemeltetés érdekében, jogosult továbbá, a szükséges, és halaszthatatlan javításokat – figyelembe véve a Rendezvény jellegét – a bérlet időtartama alatt is elvégezni, a Rendezvényt a hiba elhárításához feltétlenül szükséges mértéket meghaladóan azonban nem zavarhatja meg. Bérbeadó a közönségforgalom előtt nyitva álló tereket jogosult leválasztani, és azt a saját, illetve az épületben folyamatban lévő egyéb rendezvények céljára használni, olyan mértékben, hogy az a Bérlő bejárását ne lehetetlenítse el.
- Kapcsolattartás
9.1 Felek az egyedi Bérleti szerződésben rögzítik, hogy kik a felek által kapcsolattartásra kijelölt személyek. Amennyiben nem a Fél képviseletére jogosultjától, vagy a Fél által kapcsolattartásra kijelölt személytől, illetve meghatalmazottjaiktól érkezik értesítés, közlés, úgy küldő fél tudomásul veszi, hogy a fogadó fél jogosult azt hatálytalannak tekinteni.
9.2 A meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és eredeti példányban kell átadni a másik Félnek.
9.3 Szerződő felek a Bérleti szerződésben foglalt, illetve ahhoz kapcsolódó valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, vagy „címzett ismeretlen helyre költözött", a „címzett ismeretlen", „címzett elköltözött" és „cím elégtelen" valamint „nem kereste" jelzéssel érkezik vissza. A szerződő felek a hivatalos értesítések vagy más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi. Vita esetén a kézbesítés időpontja
- a személyes kézbesítés esetén az átvétel időpontja
- telefax vagy e-mail útján történő továbbítás esetén az elküldés napja
- sikeres postai kézbesítés esetén a kézbesítés napja
- eredménytelen postai kézbesítés esetén a feladást követő 5. nap
9.4 A szerződő felek kötelesek minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
9.5 Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles nevének és tisztségének feltüntetése mellett aláírni és a következő szöveggel ellátni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat."
9.6 Az adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
- Szerződés megszűnése
10.1 A felek között létrejött szerződés azonnali hatályú írásbeli felmondással, vagy a szerződő felek közös megegyezésével szüntethető meg.
10.2 A szerződés azonnali hatályú írásbeli felmondásának van helye, ha valamelyik fél a szerződésben foglalt lényeges kötelezettségeit súlyosan megszegi.
10.3 A Bérlő súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, a jelen szerződés 7. pontjában, vagy az egyedi Bérleti szerződésben ekként megjelölt bármely kötelezettség megszegése. Súlyos szerződésszegésnek minősül a Bérlő részéről, továbbá, ha a bérlemény rendeltetésellenes használatát a Bérbeadó felszólítása ellenére sem szünteti meg a felszólításban megjelölt határidőn belül.
10.4 A Bérbeadó részéről súlyos szerződésszegésnek minősül, ha a bérlemény a szerződés időtartama alatt a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas, illetve, ha azon harmadik személy joga a bérlő birtokba lépését kizárja.
10.5 Az egyedi szerződés azonnali hatályú felmondására ad okot a másik féllel szemben indított csőd-, felszámolási-, végelszámolási eljárás.
- Egyéb rendelkezések
11.1 Szerződő felek megállapodnak, hogy a Szerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges.
11.2 Felek rögzítik, hogy a Bérbeadó kizárólag abban az esetben tud az egyedi Bérleti szerződésben rögzítettekhez képest esetlegesen megváltozott Bérlői igényekre reagálni, ha azt legkésőbb a Rendezvény időpontját megelőző 5 nappal megismeri. Felek a szerződés módosításának lehetséges legkésőbbi időpontját a Rendezvényt megelőző 5. napban határozzák meg.
11.3 A jelen szerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
11.4 A jelen szerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja. Felek tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 5. § (5) bekezdésében foglaltak alapján az Állami Számvevőszék vizsgálhatja az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződéseket a megrendelőnél, a megrendelőnél nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerződő feleknél, akik, illetve amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, továbbá a szerződés teljesítésében közreműködőknél.
11.5 Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen szerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt előírja.
11.6 Jelen szerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
11.7 A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Érvényes 2014. október 1.-től
Általános Szerződési Feltételek módosításai: