Teátrum

Helyszín: Sinkovits Imre Kamaraszínpad

IRODALOM A SZÍNPADON - Kőrózsa

Az előadás Tóth Erzsébet 2012-ben megjelent Kőrózsa című verskötetén alapul. A kiinduló helyzet két nő összezártsága, ahol érzékelhetővé és megmutathatóvá válik mindkettőjük belső világa, emlékek, traumák, asszociációsorok kerülnek felszínre.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az előadásra késve érkező vendégeinket – szünet hiányában – a terem adottságai miatt nem áll módunkban beengedni!

„2012-ben jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, Tóth Erzsébetnek a Kőrózsa című verskötete. A benne szereplő különös formájú szabadversek kiinduló helyzete: két nő – egy érettebb s egy fiatalabb – kényszerül hosszú ideig együtt élni egy börtöncellában összezárva. Ebben a laboratóriumi helyzetben érzékelhetővé és megmutathatóvá válik mindkettőjük belső világa, s azoknak egymásra hatása is. Emlékek, traumák, asszociációsorok, a semmiből épülni kezdő emberi kapcsolat. Előadásunk szöveg-anyagát a kötetet felépítő két párhuzamos női monológ adja. Szereplőink többszörösen zárt világból pillantanak ki a külvilágra, bezártságuk és annak okai meghatározzák tekintetük irányát. Az erős zenei háttér, amellyel dolgozunk, újabb dimenziókat ad az egyszerű emberi alaphelyzetnek.” (Mispál Attila)

 

Szereplők: Edelényi Vivien, Varga Klára

 

Ének: Újhelyi Kinga 

 

Zenei közreműködők: 

Lukács Miklós - cimbalom

Borbély Mihály - fúvós hangszerek

Novák Csaba – nagybőgő

 

Zeneszerző: Újhelyi Kinga és Lukács Miklós

Szerkesztő-rendező: Mispál Attila

 

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház produkciója a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

 

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata

 

Időpontok
2015.03.12.-19:00