
Meditációs hely
„A szobor átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen, anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, aminek anyagisága csak megjelenésében igaz. A szobor szellemünk konkrét lenyomata, mondhatni kristálya. A kristály az anyag időtlen állapota, ahol a REND uralja a KÁOSZT és ezáltal a múltat a jövőbe vetíti. Legértékesebb kristályunk a gyémánt, amiről már tudjuk, hogy a felrobbant csillagok belsejéből került bolygónk anyagába. Az is tudott már, hogy az élet csillagporból született. Az ÉLET az evolúció egyre magasabb szintű stációin újra meg újra átrendeződik. A legfelső fokon a tudat szintjén önmagunkra találva, minden megvilágosodik és átlényegül. Az átlényegülést az anyagra vetítve, mágikus töltéssel feszülő formákhoz vezet.”
/Diénes Attila/
Az MMA Képzőművészeti Tagozata szervezésében megvalósuló tárlat tiszteletadás a 80 esztendős Mester életműve előtt.
Bővebben az MMA honlapján.
Szervező: MMA Képzőművészeti Tagozat
***
Kísérőrendezvények:
2023.06.12. 18:00 - Teljes élet - Vezetett meditációval egybekötött tárlatnézés
2023.06.19. 18:30 - Jóga és Meditáció - Keressük meg az egyensúlyt Diénes Attila: Meditációs hely című kiállításában
2023.06.23. 17:00 - Finisszázs: Alkotói tárlatvezetés
***
Diénes Attila szobrászművésszel Kalmár András beszélgetett, a Kultúrpart Trend FM 94.2-n hallható műsorában.
***
A díjmentes Pesti Vigadó Klubkártyával rendelkezőknek 3% kedvezményt biztosítunk a program árából.
Részletek a Pesti Vigadó Klubkártya kiváltásáról és a kedvezményekről.
***
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a Pesti Vigadó kiállításai szerdától vasárnapig, 10 és 17 óra között tekinthetőek meg.
2023.05.12. 10:00 | - | 2023.06.25. |