Tánc 2024.05.11. 14:30
„Beszélő legyezők”

Jegyárak

Ingyenes

Táncbemutató és táncház a 19. század legnépszerűbb báli táncaiból a Company Canario Historikus Táncegyüttes közreműködésével

A „Beszélő legyezők” kalandozás a 19. század romantikus szalonjaiban a fiatal Liszt Ferenc és kortársainak muzsikájával, a kor érdekességeivel, és legnépszerűbb táncaival. A Company Canario Táncegyüttes egy olyan programra invitálja a közönséget, ahol a ritkán hallható és látható zenei és tánc kuriózumok (landler, polonéz, galopp, valcer, polka, magyar lassú és friss csárdás, verbunk) mellett kiderítjük vajon hol a Majom sziget, mi volt a 19. századi „Messenger”, ki volt a romantika korának az egyik legismertebb „celebje”, aki számos ma is látogatható magyar kastély, többek közt a Keszthelyi Festetics kastély és természetesen a Pesti Vigadó koncertező művész vendége is volt. Felelevenítjük azoknak zeneszerzőknek egymás társaságában töltött délutánjait, estéit, akik valaha szintén voltak fiatalok, és akiket az énekterem faláról főleg időskori képeikről ismerünk. Az előadás után pedig közös táncra hívunk mindenkit a megidézve a reformkor délutáni szalonjainak hangulatát és leleplezzük a „beszélő legyezőket”

A negyedszázada alapított Company Canario Historikus Táncegyüttes, Aranyos Ágota koreográfus, táncművész vezetésével az ország egyetlen olyan táncegyüttese, aki repertoárjában közel 800 év tánckultúráját idézi meg, híres királyi, fejedelmi és főúri udvarok táncainak, szokásainak felelevenítésével, kastélyok, várak termeiben, kertjeiben vagy pont kontrasztként, modern környezetben.   Az előadások, táncjátékok bepillantást nyújtanak az európai reneszánsz, barokk, romantika korának világába, a magyar tánckultúra kevésbé ismert kincseibe, egyediségébe és a 20. század első évtizedeinek divattáncaiba. Az együttes tagjai jelenleg vagy korábban, hivatásos táncegyüttesek táncosai, akik balett- és néptáncművészi munkájuk mellett fontosnak érzik, hogy a méltán híres néptánc mellett, a magyar táncéletben elismert és szélesebb közönség előtt ismert legyen a professzionális szinten előadott historikus tánc. Az Együttes számos régizene együttessel és nagy zenekarral lépett fel az évek során itthon és a világban egyaránt.

Szervező: Pesti Vigadó Nonprofit Kft.

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről