
Jegyárak
Az Essentia Artis kísérőrendezvényei
Tematikus napunkon a fiataloké a délelőtt! Klasszikus és népzenei programokkal várjuk a gyerekeket.
Várnagy Andrea és Navratil Andrea ösztöndíjasaink workshopon és foglalkozásokon keresztül mutatják meg, hogyan juthatunk el a kultúrán keresztül a gyerekekhez. Délután kerekasztal-beszélgetésen a magány és közösség összefüggéseiről, a hit erejéről beszélgetünk. Hamvas Béla
születésnapja (március 23.) alkalmával a hamvasi filozófiáról, majd Dobszay-Meskó Ilonával (Békemise szerzője), Weiner-Sennyey Tibor filológussal, Szabó Barnával (Hamvas Béla Karnevál opera szerzője) a magány és közösség, isten közelsége és a természet felé fordulás filozófiájáról beszélgetünk. A napot Bagdy Emőke gondolatai zárják. A nap egyik fénypontja Újhelyi Kinga koncertje, mely során a Jászai-díjas színművésznő – zenészbarátai társaságában – általa megzenésített magyar klasszikus költészeti csemegéket ad elő zongora, cselló, hegedű, akusztikus gitár, cajón és harmonika kíséretében.
Rendezvények:
09:00 - A Mikrokozmosz nyomában
Zarándy Ákos interaktív előadása
Mini hangversennyel egybekötött interaktív előadás, melynek keretében ifjakból álló, új 15 tagú vonószenekar fogja megszólaltatni „D-dúr skála-fantázia„ c. darabot Mozart „Kis éji zenéjének” 1-2 tétele mellett. Zarándy Ákos „A Mikrokozmosz nyomában” címmel szervezett, a zene szeretetét népszerűsítő programban Zarándy magyarázatokat ad a skálás darab alapkoncepciójához, mesél a kompozíció pedagógiai céljairól, valamint arról, hogy hogyan kötődik az egy klasszikus repertoár darab előadásához.
10:30 - ZeneVarázslat Várnagy Andreával
Négykezes zongorakoncert és a hangok mögött rejlő üzenet / Violin világa készségfejlesztő zenei társasjáték
A Violin világa társasjáték, amelyet Várnagy Andrea zongoraművész és Szalóczi Dániel költő fejlesztett ki egy pedagógiai segédeszköz, mely a kottaírást és -olvasást játékos formában teszi könnyebben elsajátíthatóvá a zenetanulóknak. Egy olyan eszköztár, amelynek segítségével a gyermeki figyelmet mesékkel és színes ötletekkel gazdagítva tanulhatjuk meg a szolfézs alapjait.
14:00 - Navratil Andrea és a Kobzos együttes: Égből szállott dalimadár...
Magyar népzene gyerekeknek (Közreműködnek: a keszthelyi Család Iskola tanárai és növendékei)
A madarak segítségével szárnyra kelve, mind több állatpajtást megénekelve bejárjuk az egykor volt kerek hazát. Legkeletebbről, a történelmi Magyarország határain túlról indulva, onnan, ahol még a folyókat is Szeretnek hívják, eljutunk napnyugatra a Dunán túlra (Somogy, Tolna, Zala, Vas, Veszprém m.), majd a Felföldre (Palócföld, Zoboralja), majd a nagy Alföldre, ott is a Tisza mentére (Szeged környéke), hogy aztán elidőzzünk Erdély szép tájain (Sóvidék, Gyergyó, Felcsík, Gyimes), végül kerek egy ég alatt megérkezzünk újra csángómagyar testvéreinkhez, Moldvába.
16:00 - A láthatatlan Hamvas Béla
Jász Attila, Győrffy Ákos és Weiner Sennyey Tibor beszélgetése Hamvasról és „arról a bizonyos esszéről”
17:15 - Összetartozás - Út a magányból a közösség és a hit felé
Kerekasztal-beszélgetés az MMA ösztöndíjasaival
Hogyan és miért születik opera Hamvas Béla Karnevál című írásából? Milyen jelentősége van a mise komponálásának ma? Mekkora szerepet játszik a magány oldásában a közösség? Milyen menedéket nyújthat számunkra a zene, az irodalom és a hit? Beszélgetőtársak: Dobszayi-Meskó Ilona (mise zeneszerző), Weiner-Sennyey Tibor filológus és Szabó Barna zeneszerző. Moderátor: Elmer István.
18:30 - A közösség szerepe az életünkben - Bagdy Emőke előadása
Születetten társas lények vagyunk. A közösség létezési kulcsfogalom. Megjelöli azt a társas közeget, amelyben az ösztönlétből az Ember magaslatára, minőségi szintjére fejlődhetünk /szocializáció/. Én-Te viszony, diád a teremtő alapszerkezet /anya-gyermek; férfi-nő/.
Bővebb információ és regisztrációk: www.essentiaartis.hu
Szervező: MMA-MMKI
Jegyárak
Helyszín
