Koncert 2022.11.07. 19:30
„A Pannon derű mestere”

Jegyárak

Ingyenes, regisztrációhoz kötött

Farkas Ferenc emlékhangverseny 

„Farkas Ferenc a huszadik századi magyar komponista nemzedék egyik legkiválóbb képviselője, valamint az újabb, a század közepén fellépett generáció legnagyobb jelentőségű nevelője volt. Páratlanul hosszú életútját mindvégig aktivitás és kreativitás jellemezte, életműve ettől olyan rendkívül sokrétű és gazdag. 1905. december 15-én született Nagykanizsán, és 2000. október 10-én hunyt el Budapesten. A fővárosban járt gimnáziumba, zenei tanulmányait a Nemzeti Zenedében kezdte meg. 1921-től a Zeneakadémián Weiner Leó előkészítő osztályának növendéke volt, majd 1923-ban, az érettségit követően Siklós Albert irányításával tanult tovább és szerzett zeneszerzői diplomát 1927-ben. Két évig a Városi Színház korrepetitora és dirigense volt, majd 1929-től 1931-ig Rómában Ottorino Respighi mesteriskolájában tökéletesítette tudását. A római évek döntő szerepet játszottak egyedülálló műveltségének megszerzésében, valamint abban, hogy érdeklődése fokozott mértékben fordult a közös európai múlt, s ezen belül különösen az olasz és mediterrán kultúra irányába. A Rimszkij-Korszakov növendék Respighinek köszönhetően pedig a briliáns hangszerkezelés és hangszerelés páratlan ismeretét is megszerezte. Farkas Ferenc nemcsak a zene, hanem a képzőművészet és az irodalom alapos ismerője is volt. Enciklopédikus tudása és széles látóköre segítette hozzá, hogy stílusformálódásának idején meg tudta őrizni egyéniségét a hazájában meghatározó Bartók és Kodály hatással szemben.”     

/Részlet Gombos László mmakademia.hu felületen megjelent írásából/

Műsor:

Notturno

Közreműködik:

Vonóstrió: Nagao HARUKA – hegedű

                 LUDMÁNY Dénes – brácsa

                 KÁNTOR Balázs – gordonka

 

Maskarák zongorára Gino Severini képei alapján Commedia dell’arte figurák után (Colombina, Povero Pulcinella, Arlecchino) ősbemutató

Közreműködik:

NAGY Márta – zongora

 

Bihari román táncok hegedűre és zongorára (1950. Allegro moderato)

Közreműködik:

ILLÉNYI Katica – hegedű

NAGY Márta – zongora

 

Cantiones optimae szopránszóló és zongora

Bátorítás a halál ellen

Könyörgés

Mária ének

Jézus

Közreműködik:

ANDREJSZKI Judit – ének

NAGY Márta – zongora

 

Szonatina oboára, hegedűre, brácsára és csellóra – ősbemutató, Lencsés Lajos átirata

Közreműködik:

LENCSÉS Lajos – oboa

Vonóstrió

 

Drei Sätze fuvolára, csellóra és csembalóra

Közreműködik:

OROSS Veronika – fuvola

ONCZAY Zoltán – gordonka

DOBOZY Borbála – csembaló

 

Ave Maria

Bakonyi pártabúcsúztató

Baszk dalok

Közreműködik:

Magnificat Leánykar

 

Vezényel: SZEBELLÉDI Valéria

 

Műsorvezető: ZELINKA Tamás

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia

***

Zelinka Tamással, a Parlando zenepedagógiai újság főszerkesztőjével, a koncert műsorvezetőjével Kalmár András beszélgetett a Kultúrpart Trend FM 94.2-n hallható műsorában.

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről